Már nyíltan a koalíció felbontásáról beszél az MSZP
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Vállalom az MSZP elnökségének küldött levelem minden sorát, közölte Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő szombaton, miután pénteken - az országos pártértekezlet előtt egy nappal - elküldött emailje nyilvánosságra került. Mint mondta, azért küldte el levélben a véleményét, mert az országos pártértekezleten legfeljebb egy szekció előtt beszélhet.
A Magyar Nemzet szombaton a levelet közölve arról számolt be, hogy Tóth Károly a szocialista párt vezetőit állami tulajdonú pénztárak felállítására és koalíciós szakításra ösztökéli a párt megmentése érdekében. A levél szerzője felhívja a címzettek figyelmét, hogy "társadalmi támogatottságunk nagyon gyenge, szavahihetőségünk gyakorlatilag nem mérhető; az MSZP helyi szervezetei maguk alatt vannak, kicsi a mozgósító képességük, a gazdaság tovább gyengül, a kormányzat prognózisait hetente kell változtatni".
A politikus ezért úgy véli: "bizalom hiányában nem tudjuk a társadalom irányába a biztonságot garantálni; helyi, önkormányzati szinten a 2006-os választási stratégiánk miatt nem tudunk ellensúlyt képezni". Egyidejű súlyosbító és enyhítő körülménynek tartja "az SZDSZ állandósuló fenyegetését a koalíció felmondásáról", ugyanakkor a kisebbik kormánypárt belső és külső válságából adódóan most először elképzelhetőnek tartja, hogy a pénztártörvény apropóján ezt meg is teszik a szabad demokraták.
Tóth Károly szerint "ugyanakkor a koalíció felmondása támogatottságunk azonnali 10-12 százalékos növekedésével járna". Rövidtávú célként Tóth Károly a következőket jelöli meg: "legalább egy év nyugodt kormányzási szakasz biztosítása, hogy bemutathassuk, képesek vagyunk és tudunk kormányozni, ha ez sikerül, az európai parlamenti választások elvesztése után (de ekkor nem megalázó a vereség) a fejlesztési programok eredményeire támaszkodva megkezdhetjük a kilábalást; ehhez át kell alakítani a pályázati rendszert és a pályázati célokat (...)".
A levél írója rögzíti, hogy azonnali döntést kell hozni "a pénztártörvény módosításáról úgy, hogy 100 százalékos állami tulajdonnal a pénztárakat létre kell hozni, de ki kell mondani, 2010 októberében dönt a parlament a magántőke bevonásáról. Ezzel elkerülhető egy őszi, ismét vesztes népszavazás; akkor is meg kell hozni a döntést, ha ez az SZDSZ kivonulásával vagy a koalíció felmondásával való fenyegetéssel jár együtt, mert kisebbségi kormányzás még mindig lehetséges - az SZDSZ vagy részei és az MDF - külső támogatásával".