További Belföld cikkek
- Cigarettába töltve árult pszichoaktív anyagot egy férfi
- Anyát és gyermekét gázolták halálra Pest vármegyében
- Vitézy Dávid „néhány ténnyel” reagált a Budapest Brand 5 év után elbocsátott vezetőjének állításaira
- Megvan, mikor tartják az időközi választást Újpest-Angyalföldön, ahol lemondott a DK-s képviselő
- Bejelentették a béremelést, majd „programozott” elbocsátási hullám kezdődött a Magyar Postánál
A Népszabadság úgy tudja, a kormány választott útépítő cégei nemrég megbízást kaptak valamennyi, Széchenyi pluszként beharangozott útépítési beruházásra. Ez azt jelenti, hogy összesen 38 útszakasz, főként elkerülő út építésére 82 milliárd forint értékben. Emellett aláírták a szerződést az M30-as 24,5 kilométeres szakaszáról is, amelyet 44 milliárdért építhet meg a konzorcium. A két társaság ezzel év eleje óta megkétszerezte állami megrendeléseit.
Ez már a második kör
A korábban megkötött szerződésekben szerepelt az M7-es Balatonra vezető oldalának felújítása és továbbépítése, az M3-as folytatása, az M9-es autóút építése összesen több mint 120 milliárd forintért. Ugyancsak ennek a projektnek a része volt a szekszárdi Duna-híd és a polgári Tisza-híd építése, amiért 25 milliárd forintot kap a Vegyépszer és a Ganz Acélszerkezet Rt. alkotta hídépítő konzorcium.
A Népszabadság szerint az autópálya-építésekért a szerződéses áron felül is további milliárdokat fizetett ki az MFB.
Ebben az évben az M7-es fővárosba vezető oldalának felújítására és a Polgárt elkerülő út építésére is 31 milliárdos megbízást kapott a Vegyépszer-Betonút páros, amit további 126 milliárdos megrendeléssel fejelt meg a kormány.
Lobbiztak az útért
Az Index információi szerint a polgári elkerülő út építése annak idején nagy port kavart a térségben. Tiszaújváros önkormányzata, és a megyei ellenzéki politikusok tiltakoztak a terv ellen, mondván, hogy szakmailag megalapozatlan, mert nincs szükség a Polgárt elkerülő útra, lévén, hogy az autópálya természetesen nem fogja átszelni a kisvárost. Többek szerint az út azért épülhet meg, mert két éve sikeresen lobbizott a polgári kisgazda polgármester a szocialista vezetésű Tiszaújváros ellenében.
A végösszeg 500 milliárd felett lehet
Az utóbbi időben a két konzorcium csak az autópálya-programból több mint 300 milliárd forintnyi állami megrendeléshez jutott eddig, de további, több tízmilliárdos megbízásban is reménykedhet, mivel időközben már elkészült több nagy út építésének terve. Ezek között szerepel az M7-es Szlovénia felé vezető leágazásának, valamint az M7-es több újabb szakaszának építése.
Az ezekről szóló szerződéseket két héten belül aláírhatják, de készül a konzorcium az M3-as továbbépítésére és az M0-ás fejlesztésére is. Ezekre a megbízásokra korábban több mint 200 milliárdot szánt a kormány, de elképzelhető, hogy a keret nem lesz elegendő, mert közben a konzorcium jelentősen megemelte az árait. Példa erre, hogy az M30-as út, mely az M3-as autópálya miskolci leágazása építési költsége kilométerenként 50 százalékkal drágult.