Orbán az épületen kívül, a drukkereknek is mondott egy beszédet. Ebben nagyjából megismételte benti beszédét. De külön szólt a fiatalokhoz: „A jövő azokon múlik, akik megnyerték a választást, viszont rajtatok, fiatalokon áll.” Összefogás nélkül nem lehet nyerni, a második forduló azon vérzett el, hogy az MDF-el nem sikerült megállapodniuk. Orbán azt mondta, azon fog dolgozni, hogy ezt a 2,2 milliós közösséget megerősítse. Nem sokkal a szónoklat után a pártelnök elhagyta a helyszínt.
Az ajtóban Varga Mihály alelnöknek egy erdélyi szimpatizáns odasúgta: „Holnap is felkel majd a nap.”
A Fidesz választási központjában elkezdték lebontani a díszleteket, a tortához nem nyúlt senki. Azt csütörtökön, a Fidesz-frakció alakuló ülésén eszik majd meg.
Rovataink a Facebookon