Így látják ők: Boglártól Máriuszig Kunczén keresztül
További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Gyurcsány Ferenc számára az volt a tét, hogy az ellenzék vezére kimondja: az ország gazdasága nincs rossz pályán, és ez megtörtént - nyilatkozta László Boglár a találkozót követően. A kormányszóvivő gyors értékelésében elmondta: a találkozót követően "hiteltelen az az ellenzéki kommunikáció, amely válságról, gazdasági kínokról beszél".
Fidesz: Gyurcsány kampányolni, Orbán dolgozni akar
Révész Máriusz , a Fidesz szóvivője szerint a pénteki vitában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kampányolni, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pedig dolgozni akart. "Orbán Viktor három konkrét javaslattal ment a vitára, és őszintén sajnáljuk, hogy Gyurcsány Ferenc egyiket sem fogadta el" - mondta. Az ellenzéki párt felhívja a kormányfőt, hogy "kampányolás, a viták erőltetése helyett inkább dolgozzon és kormányozzon".
Dávid Ibolya: meg kell hallgatni az embereket is
A vitával eljött az idő, hogy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor meghallgassa az embereket is, a szurkolókon kívüli csendes többséget, mondta a MDF elnöke. Dávid Ibolya szerint Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor az általuk közösen teremtett problémákról egy szót sem szólt, például a kettészakított Magyarországról, vagy arról, hogyan kellene ezt a kettészakítottságot orvosolni. Az MDF elnöke szerint a vita után az emberek számára kiderült, milyen lenne egy kétpárti ország.
Lendvai: Orbán Viktor nem mindig állja meg a helyét
Orbán Viktor volt miniszterelnök nem mindig állja meg a helyét, ha nem saját híveinek kell beszélnie - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője pénteken az MTI-nek a volt kormányfő és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vitáját értékelve. Szerinte a volt miniszterelnök durván hamisította a nyugdíjemelés adatait, mivel saját kormánya kontójára számolta el a Medgyessy-kormány által bevezetett nyugdíjemelést.
SZDSZ: Orbán sokszor élt a demagógia eszközével
Örvendetesnek tartom, hogy ez a vita végre létrejött - mondta a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke. Kuncze Gábor megítélése szerint Orbán Viktor sokszor élt a demagógia eszközével. "Abban biztos vagyok, hogy azokat a javaslatokat, amelyeket itt most elsorolt, adott esetben kormányra jutva nem valósítaná meg, hiszen 1998-ra én még emlékszem, amikor hasonlóan bátor javaslatai voltak, és ezekből nem valósított meg semmit" - mondta. Hozzátette: számára bántó volt az is, hogy Orbán Viktor sokszor volt neveletlen, és szakította félbe a miniszterelnököt.