Paulina
16 °C
18 °C

Uniós pénzeket is kaptak Zuschlagék

2007.10.19. 09:13
Az Európai Unió Ifjúság 2000-2006 nevű programjának magyarországi keretéből nyert 20 millió forintot legalább hat szervezet, melyeket a Zuschlag-üggyel kapcsolatban kezdett vizsgálni az ügyészség. A pénzeket miniszteri döntés alapján ítélték oda.

Húszmillió forint jutott az Európai Unió Ifjúság 2000-2006 nevű programjának magyarországi keretéből azoknak az ifjúsági szervezeteknek, melyeket az ügyészség a Zuschlag-üggyel összefüggésben vizsgál, írja a Népszabadság. A gyanú szerint a szervezetek - mint ismert - csak papíron léteztek, és hamis számlákkal számoltak el több tízmillió forintnyi állami támogatást.

"A fiatalokat egymás jobb megismerésére és kölcsönös elfogadására nevelni" - ezzel a céllal hozták létre az EU tagállamai az Ifjúság 2000-2006 programot a 15-25 év közötti korosztály számára, ami csoportos cseréket, külföldi önkéntes szolgálatokat, tanulmányutakat és továbbképzéseket jelentett.

Az eddigi adatok szerint hat szervezetet érintenek a pályázati pénzek, melyeket miniszteri döntés alapján ítéltek oda 2000 óta. Így a program miniszterként érintette Deutsch Tamást, Jánosi Györgyöt, Gyurcsány Ferencet és Göncz Kingát. Szalay Ferenc fideszes országgyűlési képviselőnek már másfél éve feltűnt, hogy Bács-Kiskun megyei szervezetek kiugró támogatásokat kapnak.

Göncz Kinga jelenlegi külügyminiszter, az ifjúsági, családi, szociális és esélyegyenlőségi tárca (ICSSZEM) volt vezetője néhány hete tanúvallomást tett Kecskeméten a Zuschlag-ügyben - közölte Daróczi Dávid pénteken az MTI-vel. Göncz Kinga a nyomozás segítése érdekében nem kíván részleteket nyilvánosságra hozni vallomásából - mondta a külügyi szóvivő. Daróczi Dávid kormányszóvivő a Népszabadság cikkével kapcsolatban hangsúlyozta: Göncz Kinga is tartotta magát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kéréséhez, vagyis minden kérdésre megadta a választ.

Elmondta: mint a napilap írásából is kitűnik, a gyanú szerint az ügyletek 2000 óta folyhattak, ez idő alatt négy miniszter felügyelte az ifjúságügyet, közülük három már minden információt megadott a nyomozó hatóságoknak. Kitért arra, hogy másfél évvel ezelőtt a Fidesz egyik parlamenti képviselője néhány szervezet nevét elküldte Göncz Kingának és arról érdeklődött, milyen állami támogatást kaptak az elmúlt években. A szóvivő hangsúlyozta: erre a tárca akkor részletes választ adott, ez is jelzi, hogy nem volt semmi takargatnivalójuk.

Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek elmondta: Göncz Kinga a nyomozás segítése érdekében nem kíván részleteket elárulni arról, mi szerepel vallomásában. Amikor a tárcavezető az ICSSZEM élére került, egyik első döntése volt, hogy felmentette Ocsovai Tamást - tette hozzá a tárca szóvivője.