További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Őrizetbe vették Zuschlag János szocialista politikust szerdán, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson jelent meg, közölte Kopasz Zsolt városi vezető ügyész.
"Ma Zuschlag János folytatólagos gyanúsítotti kihallgatására került sor, ahol közölték vele, hogy a terhére rótt bűncselekmény bűnszervezetben elkövetettnek minősül" - mondta az ügyész.
Utólag is szervezkedett
Információink szerint az ügyészség az ifjúsági tárca vezetőiről kérdezte Zuschlagot, ő azonban nem akart vallomást tenni arról, hogy a minisztérium irányítóinak milyen szerepe volt a pártközeli ifjúsági szervezetek 60 milliós törvénytelen támogatásában.
Úgy tudjuk, az ügyészségen ezután bűnszervezetben elkövetett csalással vádolták meg a politikust, és az összebeszélés veszélyére hivatkozva őrizetbe vették. A mostani kecskeméti döntés alapján első körben 72 óráig tarthatják őrizetben. A Független Hírügynökség szerint Zuschlag jelenleg egy kétszemélyes zárkában van a megyei rendőr-főkapitányság kecskeméti épületének hatodik emeletén, és mivel korábban elfogultságot jelentett be a Bács-Kiskun megyei Bíróság ellen, az előzetes letartóztatásáról a Szegedi Városi Bíróságon fognak dönteni. A döntéshez átszállítják majd Szegedre, de ha ott valóban elrendeli a letartóztatást, akkor visszaviszik Kecskemétre.
Szabó Ferenc, a kecskeméti főügyész-helyettes az Indexnek azt mondta, Zuschlagot azért kellett őrizetbe venni, mert adatok merültek fel arra, hogy megpróbálta befolyásolni az ügy tanúit. Másrészt a 20 éves büntetési tétel már a szökés veszélyét is felerősíti, jelentette ki Szabó. Az ügynek egyébként van már egy szökésben lévő gyanúsítottja, Zuschlag korábbi titkára, Lados István ellen nemzetközi körözést rendeltek el miután a lakásában lefolytatott házkutatáskor egy engedély nélkül tartott pisztoly is előkerült.
Az exképviselőt két évi nyomozás után a nyár elején gyanúsították meg - akkor még csak az 5-20 évig terjedő börtönnel sújtható, különsen nagy értékre elkövetett csalással -, mivel hamis számlákat találtak több, állami támogatást kapott ifjúsági szervezet leadott elszámolásában. Az MSZP-hez közeli szervezetekből kiépült hálozat főként nyári táboroztatásra kapott pénzeket az egykori ifjúsági tárcától.
Sánták, süketek, aluliskolázottak táborai
Úgy tudjuk, néhány hamis számla indította el a lavinát, amikor kiderült, hogy néhány ifjúsági szervezet rendszeresen nyert jelentősebb összegeket, akár ugyanazokkal a pályázatokkal is a minisztérium nyári támogatási keretéből. A gyanú szerint a szervezetek gyakran meg sem rendezték a pályázatban szereplő táborokat, a pénzt máshova, többnyire a Fiatal Baloldal rendezvényeire utalták. A szervezetek a kedvezőbb támogatási kvóta érdekében mindig rengeteg fogyatékos, hátrányos helyzetű vagy kisebbségi diák részvételét jelezték, de a feltűnő részvételi adatok ellenére évekig olajozottan működött a támogatások elosztása. Az ügyben tanúként eddig több mint száz embert hallgatott meg az ügyészség, közülük sokan vallották azt, hogy a szervezés és a pénzosztás motorja Zuschlag volt.
Minisztériumi pénzosztás
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szeptember elején szellőztette meg, hogy a hat szervezetnek juttatott, azokon átfolyatott állami pénzek miatt a lehető legkeményebb büntetéstétellel fogják meggyanúsítani Zuschlagot és társait. A maffiavád számos helyi és országosan ismert politikus számára is rosszul jöhet.
Az ügyben ugyanis már több jelenlegi államtitkárt, köztük Ujhelyi Istvánt, Baja Ferencet és Arató Gergelyt is meghallgatta az ügyészség, ám a 2002 januárjától vizsgált minisztériumi pénzosztás az egykori ifjúsági minisztereknek is kellemetlen lehet. (Ujhelyi szerda reggel sajtótájékoztatót hívott össze délutánra, Mit hoznak az új, európai szelek és kit fújnak el? címmel, de a Zuschlag őrizetbe vételéről kiadott hír megjelenése után - az is lehet, hogy más ok miatt - módosítást adtak ki: nem Ujhelyi, hanem Simon Gábor tartja meg a sajtótájékoztatót.) Az ügyészség birtokában lévő tanúvallomások szerint ugyanis a szervezetek támogatásánál a végső szót a tárcavezetők mondták ki. A vizsgált időszakban Jánosi György, Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga mellett még Deutsch-Für Tamás vezette az ISM majd GyISM néven futó tárcát.
Az exképviselő a múlt héten véletlenül futott bele a parlamentben Szivásy Györgyöt követő sajtóba, amikor éppen Lendvai Ildikó frakcióvezetőnél járt, hogy tájékoztassa az ügy állásáról. A találkozó után úgy fogalmazott: nincsen sem Zuschlag-ügy, sem illegális finanszírozási, sem illegális pártfinanszírozási ügy, az ügyben nem történt bűncselekmény. Zuschlag akkor azt állította, nincs ügy, az egyesületek tisztázni fogják a dolgot.
Már nem sokáig lesz párttag
Az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöksége pénteken tárgyal a Zuschlag őrizetbevétele után kialakult helyzetről és a politikus sorsáról. Márfai Péter, a párt Területi Szövetségének elnöke azt hangoztatta, "Zuschlag János hónapokkal ezelőtt MTI-közleményben bejelentette, hogy minden nemű politikai tevékenységét felfüggeszti", azóta folyamatban van párttisztségeinek megszűntetése, illetve abból való visszaléptetése. Az elnök szerint Zuschlag párttagságának felfüggesztéséről is tárgyalnak.
Ártana az igazságszolgáltatásnak, ha egy politikus véleményezné Zuschlag János ügyét - mondta szerdán az MSZP Országos Választmányának elnöke. Az Ujhelyi helyett megtartott sajtótájékoztatón Simon Gábor hozzátette: a legfontosabb, hogy az ügyben kiderüljön az igazság, így a vizsgálat lezárásáig az MSZP nem kíván állást foglalni, illetve vizsgálatot indítani az ügyben.
Az SZDSZ ifjúsági szervezete egyeztetne
"Azt gondoljuk, hogy ha ezek a vádak igaznak bizonyulnak, és nem tudják magukat megnyugtató módon tisztázni ezek alól, akkor mindenkinek, aki ebben az ügyben érintett, és bebizonyosodik a bűnössége, annak távoznia kell a közéletből, mindörökre" - mondta a Zuschlag-ügy kapcsán Merker Dávid, az SZDSZ Új Generáció választmányának elnöke.
Szerinte az egész politikai ifjúsági szférára árnyékot vet az ügy, amely mindenképpen tisztázandó, hiszen olyan emberek kerültek szóba lehetséges érintettként, akik jelenleg is magas pozíciókat töltenek be. Léderer András, az Új Generáció elnöke közölte: egyeztetésre hívják az öt parlamenti párt ifjúsági szervezetét október 17-re, hogy közösen dolgozzanak ki javaslatot, amely biztosítja ezen szervezetek finanszírozásának átláthatóságát, a világos pénzkezelést, a forrásokat.
Zuschlag élete
Zuschlag János 1998-ban a legfiatalabb országgyűlési képviselőként jutott be az MSZP országos listájáról a parlamentbe. Az 1977-ben született politikus a párt ifjúsági szervezetében kezdte bontogatni szárnyait, 17 évesen már az Ifjú Szocialisták Mozgalmának Bács-Kiskun megyei elnöke, 1997-98-ban országos alelnök, közben az MSZP országos választmányának is tagja.
A 2002-es választáson ismét országos listáról szerez mandátumot. Utolsó parlamenti felszólalását 2004. május 26-án tartja, ebben védelmébe veszi a kormány egészségügyi intézkedéseit.
Néhány hónappal később, a történelemtanári végzettségű Zuschlag a Terror Háza előtt tartott szocialista sajtótájékoztató kezdete előtt a vészkorszak áldozatain viccelődött. Párttársa azt magyarázta, hogy mennyire fázhattak szegények, mire Zuschlag rávágta: „Á, nekik már nem volt hideg.” A beszélgetést felvette a Hír tévé kamerája is.
Zuschlag a botrány kipattanása után nem akart visszalépni országgyűlési képviselői mandátumáról, csak az MSZP elnökségi tagságára való jelöltségtől lépett vissza, és a jobboldalt vádolta álságos politikai kampánnyal. Végül a miniszterelnökkel és a frakcióvezetővel való konzultáció után lemondott mandátumáról.
Az esetet vizsgáló albizottság e szavakkal bocsátotta útjára: „Az Etikai Albizottság döntése során, figyelemmel volt arra az eredményes munkára, amelyet Zuschlag János eddig végzett, s biztos abban, hogy a fiatalember a párt közösségén belül, meg fogja találni azt a tevékenységet, mellyel meggondolatlan tettét, s annak következményeit az idő előrehaladtával, feledtetni tudja.”
2006-ban a kiskunhalasi képviselőtestület tagjává választották, a Bács-Kiskun megyei MSZP-nek pedig a mai napig ügyvezető elnöke.
""Ha két órán át nyugton kellene ülnöm odahaza, kiszaladnék a világból" - nyilatkozta 2004 elején a HVG-nek.