Nőt választottak kormányzónak a Pitcairn-szigeteken
A brit koronagyarmatot 214 éves története során először vezeti nő, igaz csak ideiglenesen, december 15-én a 47 pitcairni lakos választja meg az új kormányzót.
A néhány szigetből álló miniállam férfilakosságának jó részét - így vezetőit is - október végén ítélte el egy a szigetre kiutazó brit bíróság, miután bebizonyosodott, hogy kislányokkal szemben követtek el nemi erőszakot.
A pitcairniek szerint a kiskorú lányokkal folytatott viszony a sziget kultúrájának szerves része.
A Bounty lázadói
Az ügyben végül kettőtől hat évig terjedő börtönbüntetésre négy vádlottat ítéltek, két másik pitcairnit közhasznú munkára köteleztek. Az eddigi kormányzót ráadásul negyven évre a közügyektől is eltiltották.
Az új kormányzó, Brenda Christian a most elítélt kormányzó nővére, korábban a rendőrfőnöki posztot töltötte be.
A Pitcairn-szigetek Új-Zland és Peru között található a Csendes-óceánon. A törpeszigetet a XVIII. század végén a Bounty lázadói népesítették be. Azt, hogy a sziget továbbra is brit fennhatóság alatt áll, idén állapította meg egy bíróság.