Legalább 900 milliárd a kár az olasz földrengésben

2009.04.09. 14:02 Módosítva: 2009.04.09. 14:35
Vasárnapig folytatják a keresést a hétfői földrengésben összedőlt olasz kisváros, L'Aquila romjai között. Az áldozatok száma végül a 300-at is elérheti, eddig 279 holttestet találtak. Az olasz kormány becslései szerint a katasztrófa következtében összedőlt települések helyreállítása végül 900 milliárd forintnak megfelelő euróba is kerülhet. A sátortáborokba kényszerült tízezrek számára egyelőre alapvető dolgok, mint hálózsákok és vécépapír is hiányoznak.
sator

Csütörtök reggel 279-re emelkedett a hétfői olaszországi földrengés áldozatainak a száma, de legalább 30 embert még mindig keresnek, ezért a hatóságok szerint végül a 300-at is meghaladhatja az áldozatok száma. Az olasz kormány szerdán későn este bejelentette, hogy a korábban tervezettel ellentétben egészen vasárnapig meghosszabbították a keresést. Utoljára kedden húztak ki élve egy 27 éves lányt a romok alól.

A keresést egy sor erős utórengés is nehezíti. A csütörtök hajnali három előtt mért 5,2-es erősségű földrengés újabb károkat okozott az epicentrumhoz közeli L'Aquila és a közeli falvak egyes épületeiben. A veszélyt jelzi, hogy éppen az utórengések miatt evakuáltak több épen maradt épületet, köztük a l'aquilai börtönt is.

Sátortáborban rekedtek

Az ideiglenes sátortáborokban elhelyezett 18 ezer túlélő már rezignáltan fogadta az újabb utórengéseket, írja a Bloomberg. L'Aquila közelében összesen 28 ezer lakost kellett kitelepíteni, közülük 10 ezret az állam egyelőre tengerparti szállodákba költöztetett. Sokan a rokonaikhoz utaztak, de olyan is van, aki az autójában próbálja átvészelni a mostani időszakot.

Az ideiglenes sátortáborban egyelőre még nincs megfelelő mennyiségű ivóvíz, hálózsákokra, szemeteszsákokra és vécépapírra is szükség van Alessandro Moni, az olasz Polgári Védelem munkatársa szerint hamarosan felállítanak zuhanyzókat és egy nagy központi ebédlőt is. Tizennégy orvosi pontot már felhúztak a tábor különböző pontjain.

A kitelepítettek helyzetét nehezíti az éjszakai hideg is, csütörtök estére pedig vihar is várható a régióban. Egyelőre nem tudni, hogy heteket vagy akár hónapokat kell-e az áldozatoknak a sátortáborban eltölteniük. A helyszínen tartózkodó Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök megígérte, hogy a lehető leghamarabb találnak valamilyen megnyugtató megoldást a kitelepítettek elhelyezésére.

Szerdán sokan felháborodtak az olasz kormányfő nyilatkozatán, amelyben hétvégi kempingezéshez hasonlította a sátortáborban élők helyzetét. Berlusconi azt is bejelentette, hogy keményen fellépnek majd a fosztogatók ellen, miután többen is figyelmeztettek, hogy több házba betörtek L'Aquila külterületein. Az elmúlt napokban csak a belvárosban járőröztek a rendőrök.

Felmérik a károkat

Csütörtökön több száz mérnök és építész megkezdte a lakóházakban és középületekben keletkezett károk felmérését. Munkájuk során megállapítják majd, hogy melyik házakba térhetnek vissza a kitelepített lakók. Szerdán Berlusconi azt mondta, hogy a pusztítás valódi mértékének megállapítása akár két hónapot is igénybe vehet.

rom

A legelső becslések szerint 3-10 ezer épület szenvedhetett komoly károsodást L'Aquilában, ami egyben azt is jelenti, hogy a kisváros nagyrésze sokáig lakhatatlan marad. Az olasz Vöröskereszt vezetője szerint hónapok, de akár évek is eltelhetnek, amíg az összes kitelepített ember visszatérhet otthonába. Az olasz kormány becslései szerint a teljes újjáépítés akár 3 milliárd euróba (kb. 900 milliárd forint) is kerülhet.

Nemzeti gyásznapot tartanak

Pénteken nemzeti gyásznapot tartanak Olaszországban a földrengés áldozataira emlékezve. Több áldozatot már szerdán eltemettek, azonban többségüket pénteken állami ceremónia keretében helyezik örök nyugalomra.

XVI. Benedek pápa bejelentette, hogy imádkozik az áldozatokért és a lehető leghamarabb személyesen is felkeresi a földrengés sújtotta vidéket. A Vatikán egyik szóvivője szerint ugyanakkor nem biztos, hogy az egyházfőnek jut erre ideje a következő hétig.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport