Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Egyszerre tarol a régi és az új influenza

2009.11.13. 06:35 Módosítva: 2009-11-13 12:55:22
Verpeléten és Zalaszentbalázson az iskolát, Bakon és Balatonfüreden az óvodát zárják be, mert rengeteg gyerek lett influenzás.

Jövő hét csütörtökig nem lesz tanítás a verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Zeneiskolában, írja a heol.hu.

A 280 tanulóból 109-en nem mentek iskolába, náluk jórészt régi típusú influenzát állapított meg a háziorvos, de három gyereknél a H1N1-vírust is kimutatták.

Bár péntek reggel még úgy volt, hogy nem zárják be a zalaszentbalázsi általános iskolát, délben mégis tanítási szüntetet rendeltek el itt is.zala Hétfőn és kedden is tanítási szünet lesz a nagy számú influenzás megbetegedések miatt: 144 diák közül 57 betegedett meg. Szabó Hedvig igazgató elmondta: az iskolában egyelőre még csak felmérték, hogy hány gyereket szeretnének beoltatni a szülők, az oltást még nem kezdték meg.

Közösségi járvány miatt egy hétre bezárták a baki óvodát, mert a hét eleje óta folyamatosan nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma - írta a Zalai Hírlap. Az intézmény bezárását csütörtökön délután rendelték el, ekkor 48 gyermek közül 32 hiányozott. A zalaszentbalázsi általános iskola 144 tanulója közül a hét elején 57-en betegedtek meg, de mivel nem emelkedett a betegek száma, nem zárták be az intézményt.
A kórokozók kiderítésére mindkét intézményből továbbították a vizsgálati anyagokat a laboratóriumba.

Valószínűleg bezárják Balatonfüreden a 3. számú lakótelepi óvodát is, legalábbis ezt javasolta a tisztiorvosi szolgálat. Fadgyas Erzsébet, városi tiszti főorvos közölte: a város vezetői egyetértettek a javaslattal, s az óvoda hétfőn már szinte bizonyosan nem nyit ki. A tiszti főorvos szerint a gyermekintézményben az 50 százalékot meghaladta már a hiányzók száma, egy gyerek légúti mintájából kimutatták a H1N1 vírust. A főorvos elmondta még, hogy körzetükben az oltást igénylők száma az utóbbi napokban feltűnően megugrott, a készleten lévő 13 ezer oltóanyag 90 százalékát péntekig kiadták.

Hiller István oktatási miniszter csütörtökön jelentette be, hogyha országos járvány lesz, és egyre több iskolát kell bezárni, akkor meg kell hosszabbítani a tanévet.

Kedden zártak be először iskolát az influenzás megbetegedések magas száma miatt, akkor a szederkényi általános iskolában rendeltek el tanítási szünetet: 206 tanulóból 60 lett beteg. Az ÁNTSZ két gyerektől vett mintát, és mindkettőnél kimutatták a H1N1 vírust. Egy tanár és egy takarító is megbetegedett.

Szerdán rendeltek el egy hét tanítási szünetet a móri Perczel Mór szakképző iskolában, ahol a 430 gyerek 25-30 százaléka lett beteg. Az ÁNTSZ öt gyerektől vett mintát, néhányuknál valószínűnek tartották a H1N1 vírusfertőzést.


Bezárt iskolák és óvodák nagyobb térképen való megjelenítése

Szintén szerdán jelentették be, hogy a tiszti főorvos javaslata alapján a Komárom-Esztergom megyei Lábatlan általános iskoláját is bezárják, miután 434 diák közül 143 hiányzott betegség miatt. A kényszerszünet november 23-ig tart.

Csütörtökön a rákospalotai Meixner Általános Iskola tanulóinak több mint fele betegedett meg, ezért az iskolát november 23-ig bezárták.