Felfüggesztett fogházra ítélték Vadászt

2009.12.17. 15:03 Módosítva: 2009.12.17. 15:03
Felfüggesztett szabadságvesztésre és százezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon Vadász János volt szocialista politikust a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert engedély nélküli fegyverrel hadonászott két és fél éve az Andrássy úton. A vele konfliktusba keveredő kerékpáros futár 45 ezer forint pénzbüntetést kapott rongálásért, mert olyat csapott Vadász kocsijának a tetejére, hogy az behorpadt. A vádlottak fellebbeztek.
Vadász János
Vadász János

A jogszabály nem mentesíti az elkövetőt a következmények alól, ezzel lőtti ki Vadász János védekezésének érveit Dr. Gyovai Mihály bíró. Vadász ugyanis azzal védekezett, nem tudta, hogy "riasztópisztolynak látszó játékpisztolya" fegyvernek minősül, és mint ilyenre engedélyt kellett volna kérnie.

Azt sem fogadták el, hogy a pisztoly nem volt töltve, ezért nem volt veszélyes. A bevont szakértők ugyanis egyértelműen tűzfegyverként, konkrétan szobai gyakorló fegyverként határozták azt meg. A bíró megállapította Vadász, mint elsőrendű vádlott bűnösségét lőfegyverrel való visszaélésben.

A másodrendű vádlott kerékpáros védekezését sem fogadta el a bíró. A kerékpáros ugyanis azt mondta, hogy tenyérrel csapott a kocsi tetejére, ami nem okozhatta a horpadást. Ám mivel az egyik tanú határozottan úgy emlékezett, hogy a biciklis ököllel csapott az autóra, a bíró megállapította a bűnösséget.

Vadász büntetésének kiszabásakor a bíró mérlegelte azt az enyhítő körülményt, hogy a volt politikus büntetlen előélettel rendelkezik, és az időközben eltelt két és fél évben sem volt vele semmi probléma.

Súlyosbító körülményként értékelte viszont, hogy mostanában nagyon elterjedtek a hasonló esetek egy-egy "véletlenül előkerült fegyverrel". Ezért egy év szabadságvesztést szabott ki két évre felfüggesztetve, mellékbüntetésként pedig százezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte Vadászt.

A kerékpáros férfi rongálás miatt 45 ezer forintos pénzbüntetést kapott.

A vádlottak védői mindketten bejelentették, hogy fellebbeznek a döntés ellen.