Két védett tanús is pontos személyleírást adott Cozma támadóiról

2010.11.18. 17:50
A vádlottak távollétében vallomást tevő, anonimizált tanúk szerint Sztojka Iván volt a legagresszívebb a Marian Cozmára támadók közül.

A Veszprém Megyei Bíróság csütörtöki tárgyalásán egyértelműen kijelentette az NN18-as és az NN13-as jelzésű védett tanú, hogy a nyomozás során már eléjük terjesztett fényképek alapján Raffael Sándor elsőrendű, Németh Győző másodrendű és Sztojka Iván harmadrendű vádlottat azonosították, azaz ők ütötték-verték és rúgták a sportolót az utcán.

A bíróság csütörtöki zárt tárgyalására még a vádlottakat sem állították elő, ugyanis a védett tanúk csak azok távollétében voltak hajlandók a vallomástételre. A sajtó képviselői a tárgyalóterem melletti helyiségben hallhatták kihangosítva a tárgyaláson elhangzottakat. A bíróság a vádlottakkal később ismerteti a védett tanúk vallomásait.

Az NN18-as tanú (egy nő) szerint a "kugli fejű, kopasz cigány volt a legagresszívebb" (Sztojka Ivánban ismerte fel ezt a férfit), aki az utcán bokszoló állásban, trágár szavakat ordítozott a már kint lévő kézilabdásoknak, s azt ismételgette: "na, most mutasd meg, most gyere".

A tanú elmondta, hogy kijött az utcára egy magasabb, "véres fejű cigány férfi" is (ő Raffael Sándor volt), s még két "kopasz, kigyúrt cigány" követte, s az egyikben - a "ferde orrúban" - Németh Győzőt ismerte fel.

A tanú szerint a cigányok támadóan megindultak a kézilabdázók felé, de elsősorban Marian Cozmát vették körül és ütötték. NN18-as nyomozati vallomásában szerepel az is, hogy valaki azt kiáltotta: "a pisztolyt ne vedd elő". A tanú pontos leírást tudott adni Raffael Sándor és Sztojka Iván akkor viselt ruházatáról is, sőt utóbbit a rendőrségi szembesítéskor még a hangja alapján is felismerte és azonosította, mint a legagresszívebb támadót.

A tanú szúró, vágó eszközt senkinél sem észlelt - 2-3 méternyire állt a verekedő bolytól -, de látta Marian Cozmát a földre zuhanni, akinek a teste "vonaglott még kettőt-hármat", aztán nem mozdult többet.

A tanú barátnője is azt vallotta - NN17-es védett tanú -, hogy Cozmát egy "nagy darab és két-három kisebb kopasz cigány férfi támadta".

Elmondta: hallott ő is olyan kiáltást, hogy a pisztolyt vagy fegyvert "ne vedd elő". NN17-es tanú közölte: látta Cozma szívtáji sebét, de az nem vérzett, ugyanakkor a látvány szinte sokkolta őt. Elmondása szerint az utcán óriási pánik, káosz tört ki; Ilyés Ferenc kézilabdás zokogott, "teljesen ki volt borulva", s mások is sírtak, kiáltoztak.

NN13-as védett tanú (egy férfi) szintén felismerte Marian Cozma támadóiban Raffael Sándort, Németh Győzőt és Sztojka Ivánt, s ő is azt állította, hogy "a leggusztustalanabbul és legkihívóbban" Sztojka Iván viselkedett. Megerősítette a tanú azt is, hogy a kigyúrt, agresszív kopasz (Sztojka) kiabálta: "gyertek, ki kér még".

A tanú szerint Cozma 3-4 "kigyúrt, kopasz cigánnyal verekedett", de a "bandából" többen is kint voltak az utcán - szerinte legalább 10-en -, ám ők egy csoportba verődve nézték a történteket. NN13-as tanú ugyanakkor nem látta Marian Cozma leszúrását és földre zuhanását, mert éppen akkor lépett el attól az ablaktól, ahonnét az utcai verekedést nézte.

A kigyúrt, kopasz férfiak csapatát a tanú úgy jellemezte, hogy "kihívóan viselkedő, a nőket megfogdosó, félelmet keltő és ijesztő banda volt".
A tárgyalás pénteken további védett tanúk és Uros Vilovski szerb válogatott kézilabdázó, az MKB Veszprém sportolója meghallgatásával folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.