Nem skizofrén a pécsi lövöldöző az új szakértők szerint
Enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében a pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja a harmadik szakértői vélemény szerint, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán olvastak fel a Baranya Megyei Bíróságon. Az ügyészség G. Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egyik csoporttársát, további három embert súlyosan megsebesített.
A bíróság azután határozott egy harmadik szakértő kirendeléséről, hogy az eljárásba korábban bekapcsolódó szakértői csoportok ragaszkodtak egymással ellentétes álláspontjukhoz. A védelem által felkért szakértők szerint G. Ákos a tett elkövetésének idején súlyos, a nyomozóhatóság által felkért szakemberek véleménye szerint viszont csak enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében.
A harmadik szakértői vélemény azt állapította meg, hogy G. Ákos nem skizofrén, személyiségzavara van, tettét beszűkült tudatállapotban követte el, az úgynevezett tudatborulás viszont nem következett be nála. Az ügyész szerdán a harmadik szakértői vélemény készítőinek meghallgatását, a védő pedig a vélemény kiegészítését és az ügyben eddig eljáró összes elmeszakértői csoport párhuzamos meghallgatását indítványozta. A bíróság december 15-re elnapolta a tárgyalást.
Papp Gábor, a vádlott ügyvédje az indítványát azzal indokolta, hogy a hatályos jogszabály szerint a szakértők feladata nem egy új szakvélemény adása volt, hanem azt kellett volna megmondaniuk, melyek voltak a korábbi szakvélemények közötti eltérések, ellentmondások okai, és azok miként oldhatók fel. Az ügyvéd szerint ezekre a harmadik szakértői vélemény nem adott választ.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.