Tízezer halottja lehet a burmai ciklonnak

2008.05.05. 14:52
A korábban jelentettnél sokkal pusztítóbb volt a Burmára a hétvégén lecsapó ciklon. A hivatalos állami források immár tízezer halottról és közel ugyanannyi eltűntről beszélnek. Az országot irányító hadsereg még mindig nem a mentéssel, hanem hatalma bebetonozásával van elfoglalva.

A korábbi áldozati szám több mint tízszereséről adott ki jelentést a burmai állami rádió a hétvégi ciklon után. Vasárnap az első hírek négy halálos áldozatról szóltak, ezt még vasárnap 258, majd 351 halottra módosították. Hétfőn az állami rádió előbb négyezer, pár órával később az ország külügyminisztere már tízezer halottról beszélt. A jelentések szerint egy - meg nem nevezett - burmai városban háromezer eltűntet tartanak nyilván, írja az AP.

A ciklon nyomai képekben

Maga a ciklon hatalmas pusztítást végzett, az AP helyszíni tudósítása szerint a fővárosban, Yangonban középkori körülmények uralkodnak. Villany nincs, az ivóvízkészletek kifogyóban, az utakat kidőlt fák borítják. Az idősebb városlakók szerint a 6,5 milliós Yangon még sosem volt ilyen állapotban.

Mivel nincs áram, a gyertya lett a legkeresettebb árúcikk, meg is duplázódott az ára. A vízhiányt fokozza, hogy a legtöbb háztartásban búvárszivattyú biztosította az ivóvízellátást, ám ezek is árammal működtek.

A diktatúrát vezető katonaságot viszont egyelőre nem hatotta meg igazán a pusztítás. Az AP jelentése szerint Yangonban - ahol tavaly véresen leverték a budhista szerzetesek békés tiltakozását - többen felpanaszolták, hogy a négyszázezres hadsereg nem sietett a bajba jutottak megsegítésére. Ráadásul a junta továbbra is a május 10-re kiírt alkotmányos referendummal van elfoglalva - ezen a jövőre is be kívánják betonozni a katonai irányítást.

A bajba jutott lakosság segítségére eddig csak a szomszédos Thaiföld sietett, Bangkokból még hétfőn útnak indítják az első segélyszállítmányokat, írja az AP.