Tagadta bűnösségét a bolgár elítélt megfojtásával vádolt rendőr

2006.11.09. 15:04
Több mint két éve halt meg rendőri intézkedés közben egy bolgár férfi, aki a Malév Amszterdam-Budapest járatán viselkedett botrányosan, és a bíróság el is ítélte garázdaság miatt. A férfi a bírósági tárgyalás után szökni próbált, halálát az őt kísérő egyik rendőr okozta az ügyészség szerint.

Tagadta bűnösségét csütörtökön a Fővárosi Bíróságon az a rendőr, aki az ügyészség vádirata szerint intézkedés közben megfojtott egy bolgár állampolgárt.

A rendőr ellen most csütörtökön kezdődött per előzménye, hogy 2004. június 8-án a bolgár állampolgár a Malév Amszterdam-Budapest járatán minden előzmény nélkül durván és kezelhetetlenül viselkedett a személyzettel és a járaton utazókkal. Csak a személyzet és az utasok együttműködésével lehetett megfékezni.

A saját bevallása szerint is kábítószer-fogyasztó és droghiányban szenvedő férfit a rendőrök őrizetbe vették, és a bíróság két nappal később öt hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte garázdaságért.

Fojtófogás

A 33 éves főtörzsőrmester - akit a történtek után felfüggesztettek állásából - a vád szerint 2004. június 10-én társával kísérte ítélethirdetésre a sértettet. Az eset a bírósági tárgyalás után történt az Üllői út és a Leonardo Da Vinci utca sarkán.

A bolgár férfi a kocsiban kiszabadította egyik kezét a bilincsből és a mellette ülő rendőrre támadt. Az autót vezető vádlott a társa segítségére sietett, a menekülni próbáló férfivel szemben testi kényszert alkalmaztak.

Az ügyészség vádirata szerint a férfit a rendőrök megpróbálták megbilincselni, ezért a földre vitték, a vádlott fojtófogással tartotta a bolgár állampolgárt. A dulakodásra a helyszínen megjelent a BRFK két munkatársa is, akik a vád szerint figyelmeztették a vádlottat, hogy másképp kellene rögzíteni a férfit.

Közben egyikük leintett egy mentőt, és a vádlott a mentőápolót arra kérte, hogy adjon be nyugtató injekciót a férfinek. Ezt a mentőápoló megtagadta, mondván ő nem adhat be ilyet. Az ápoló is figyelmeztette a vádlottat, hogy ne fogja olyan szorosan a férfi nyakát.

"Még szuszogott"

A bolgár férfi egyre kisebb ellenállást tanúsított, és mire a második mentőautó kiért a helyszínre, már meghalt: az ügyészség szerint a fojtófogás miatt vesztette életét.

Ezzel szemben a vádlott a per csütörtöki tárgyalásán azt mondta: olyan felszólítás nem hangzott el, hogy azért engedje el a vádlottat, mert az megfullad. "Amikor én elengedtem, akkor ő még szuszogott" - fogalmazott. Mint mondta, ő nem vett észre semmit a férfin, hogy kékülne, fulladozna az intézkedés miatt.

A történteket térfigyelő kamera is rögzítette, ezt a bíróság bizonyítékként használja fel a későbbiekben az eljárásban.

A gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével megvádolt rendőrt korábban már elítélték hivatali visszaélés miatt. Akkor nyolc hónap három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.