Čačić pártelnök marad
Nem mond le pártvezetői tisztségéről Radimir Čačić, a Horvát Néppárt (HNS) elnöke, aki a közelmúltban halálos kimenetelű közúti balesetet okozott Magyarországon. Čačić pénteki zágrábi sajtóértekezletén jelentette be, hogy marad a pártelnöki tisztségben. Döntését azzal indokolta, hogy bírja a HNS vezetőségének és választóinak politikai és erkölcsi támogatását.
Az ellenzéki politikus a HRT horvát közszolgálati tévé beszámolója szerint megjegyezte, hogy csak akkor mond le a HNS elnöki tisztéről, ha a bíróság jogerősen börtönbüntetésre elítéli. Čačić január nyolcadikán okozott balesetet az M7-es autópályán. A politikus feltehetően nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, ezért későn észlelte az előtte, a külső forgalmi sávban, vele azonos irányban közlekedő másik személyautót, és nekiütközött a jármű hátsó részének.
A baleset következtében két ember súlyos, egy harmadik könnyebb sérülést szenvedett. Az egyik sérült a baleset másnapján, a másik súlyos sérült pedig január 22-én a kórházban elhunyt. Radimir Čačić a baleset napján, biztosíték letétbe helyezését követően hagyhatta el az országot. A pártelnök ellen halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárás folyik Magyarországon.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.