Zsanett ügyvédje fellebbez az ügyészségi döntésekkel szemben

MTI
2007.07.12. 15:35

Fellebbez az újabb vizsgálatok elutasításáról szóló ügyészségi határozatok ellen annak a lánynak az ügyvédje, aki azzal vádolt meg rendőröket, hogy megerőszakolták őt. Tuza Péter ügyvéd úgy fogalmazott csütörtökön, hogy "aki hisz az ügyfele igazában, az a jogérvényesítése körében nem ismerhet megalkuvást". Mint mondta, a panaszaiban a korábbi indokait sorolja majd fel, mert álláspontja szerint az általa indítványozott vizsgálatokra szükség van.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán utasította el Tuza Péter egyik indítványát, amelyben azt kérte, hogy vizsgálják meg a sértett vendéghaját és azt vessék össze a rendőrök autójában talált hajszálakkal. A másik, az új hemogenetikus kirendelésére vonatkozó indítványát múlt héten utasította el az ügyészség.