Hazajöttek a 'térdig érő városból' a magyar mentők
A négy magyar orvos és segítőik a sérültek gondozásával, a fertőzésveszély miatti kötéscserékkel foglalkoztak elsősorban, de betegeket is el kellett látniuk, mivel a hatalmas por miatt tüdőgyulladás, légcsőgyulladás, porallergia és kisebb fertőzések is előfordulnak. Az elsősegélynyújtó helyen 24 órás szolgálatot adtak, a magyar egészségügyi csoport összesen több mint száz beteget látott el.
Pavelcze László beszámolója szerint Bám városa körül három gyors kórház épült, ahol gyakorlatilag mindenki megkaphatja az ellátást, ezért a magyar csoporthoz hasonló mobil ellátó helyekre már nem volt szükség. Úgy vélte, nincs járványveszély, mert a hőmérséklet tartósan alacsony, ami nem kedvez a járvány kialakulásának.
"Nekem nagyon nehéz volt azt megélnem, hogy nem mehettem a romok közé, nem kutathattam az emberek után úgy, ahogy azt éveken keresztül megszoktam, de azt hiszem, ez a munka, amit most végeztünk, ez ugyanolyan fontos és eredményes volt" - jelentette ki Pavelcze László.
Tapasztalata szerint nagyon nagy volt a bizalom a külföldi egészségügyi csoportok iránt. "Elég megható, amikor Törökországban idegen emberek odajönnek egy csapathoz és megköszönik, hogy elmentünk Iránba menteni" - fogalmazott.