Macskakínzás miatt szerelnek le hat ausztrál katonát
A hivatalos jelentés kitért arra is, hogy a Townsville-ben szolgáló hat katona viselkedése nem felelt meg a sereg értékeinek, és erkölcsi szintjük jóval az elvárható alá süllyedt. "Szégyent hoztak a hadseregre és hiteltelenné tették az ausztrál fegyveres erőket" - áll a közleményben.
A bíróság megállapította, hogy az év elején a katonák megkínoztak egy alom háromhetes macskakölyköt. A gazdátlan cicákat húsvét szombatján találták a jócskán ittas katonák, a barakkok mögött történtekről a helyi lapok számoltak be. A részletekről annyit tudni, hogy az egyik macskakölyköt megkötözték és egy motorkerékpárral húzták maguk után, míg három másik cicát élve meggyújtottak.
A botrányt követően többen követelték, hogy azonnal rúgják ki a kegyetlenkedő katonákat a seregből, a sereg álláspontja azonban az volt, hogy minden esetet alaposan ki kell vizsgálni, mielőtt leszerelnék az érintetteket.
Az elsőfokú döntés ellen a vádlottak fellebbezhetnek, így nem jogerős a június végén hozott hadbírósági határozat.