Ne mán, hogy ennyi időre is kapcsoljam be az övet?
További Bulvár cikkek
- Jónapot kívánok! - köszönti Lapid Lajos, Budapest rendőrfőkapitányának közbiztonsági helyettese augusztus 11-én, pénteken délelőtt tízkor, a IV. kerületi rendőrkapitányság legfelső emeletén összegyűlteket.
- Erőt, egészséget! - harsogja az körülbelül ötven rendőr, polgárőr és közlekedési felügyelő, akik átfogó közúti ellenőrzésre készülődnek Újpesten.
Rövid tábornoki eligazítás következik, Lapid jelentősnek nevezi a mai akciót, ami egy sorozat része, a cél pedig a főváros közlekedésbiztonságának javítása.
- Sajos van mit tenni. A közlekedési morál, a közlekedési fegyelem finoman szólva is sok-sok kívánnivalót hagy maga után - osztja meg a négy oszlopban előtte sorakozó láthatósági mellényes csapattal a razzia lényegét. A kombinált akció eddig már négy kerületben volt sikeres, teszi hozzá a főkapitány-helyettes, természetesen ebben a városrészben is a közlekedésbiztonság javulását, a személyi sérüléses balesetek számának csökkenését várják.
- Az utóbbi időszakban jelentősen javult a főváros baleseti statisztikája, ezt a folyamatot kell továbbvinni. Nem az a cél, hogy százezer helyszíni bírságot kiszabjunk, nem az a cél, hogy az ország költségvetési helyzetét a beszedett bírságokkal javítsuk - csigázza az érdeklődést tábornoki iróniával Lapid Lajos.
- A cél: differenciált intézkedéssel visszaszorítani a szabálysértéseket. Figyelmeztetés, helyszíni bírság, feljelentés. A lényeg: legyen segítő szándékú az intézkedés - fejezi be az eligazítást Lapid Lajos, majd azért hozzáteszi (talán nem véletlenül), hogy az akcióban résztvevők vigyázzanak magukra, testi épségükre.
- Öt helyszínen ellenőrzünk egy időben - veszi át a szót Őszi Tamás alezredes, ő osztja ki a feladatokat. A Külső Szilágyi út 110. előtt egy Fama lézeres sebességmérőt kezelnek ketten, a 104. szám előtt állítják meg a renitenseket, két motoros rendőr segít be, ha valakinek nem akaródzna megállni. Az UTE stadionjánál, a Megyeri úton a Fővárosi Közlekedési Felügyelet mobil fék- és futómű-ellenőrző berendezése áll lesben az autósokra. A Megyeri út 116 előtt traffipaxosok ("fel lehet állni a járdára"), a Fóti úton Fama lézeresek ("középen van járdasziget") szűrik ki a gyorshajtókat. Az utolsó egység három körzetben keresi a lopott, vagy körözött gépkocsikat.
- Parancs! - nyugtázzák az utasításokat az akciózók, ki-ki elindul a rá kiszabott helyszínre.
A kerületi offenzívában a IV. Kerületi Rendőrkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya, a Budapesti Közlekedési Polgárőrség, a Fővárosi Közterület Felügyelet, a Fővárosi Közlekedési Felügyelet és a Budapest IV. Kerületi Polgárőrség tagjai vesznek részt. A lila-fehérek statdionjának árnyékában a Közlekedési Felügyelet verte fel tanyáját, a parkoló aszfaltján autóműszaki műhelyekből simerős szerkezet fekszik, három rendőr szúrópróbaszerűen tereli be a járműveket - főként furgonokat - egy kis meglepetésszerű műszaki felülvizsgálatra.
- A francnak sem hiányzott ez pont most - kesereg egy férfi, aki céges autójával pont a szervizből jött, ahova a központi zár hibája miatt vitték az áruszállítót. - Ha most megkérdik, hogy mi van a raktérben, ki sem tudom nyitni.
Az ellenőröket azonban nem a fuvarlevél, hanem a fékek és a futómű állapota érdekli, a fehér furgonba bevágja magát egy közlekedési felügyelő, felhajt a padra, miközben kollégája a műszerek adatait lesi a monitoron.
- Egy hónapja használjuk ezt a mobil ellenőrző berendezést, az országban összesen négy ilyen kisebb pad van, egy Budapesten, három az ország más megyéiben. Egy ennél nagyobbat az autópályák mentén szoktunk felállítani. Olyanok ezek, mint a műszaki vizsgáztató állomásokon, mi most főként fékhatást mérünk, de van rázópad funkciója is, azaz a futómű alkatrészeit mozgatja meg - mutatja be a szerkezetet a közlekedésfelügyelet munkatársa.
Ha a megengedettnél rosszabb állapotban van a fék, akkor utasítják a tulajt, hogy 30 napon belül javíttassa meg, és aztán a területileg illetékes közlekedési felügyeletnél jelenjen meg műszaki szemlére. Ha nagyon rossz állapotban találják az autót, akkor a helyszínen azonnal bevonják a műszaki alkalmasságit, a zöld kártyát.
- Nem nagyon törődnek az emberek az autójuk műszaki állapotával - osztja meg a tapasztalatokat a közlekedési felügyelő, - a műszaki vizsgáig rá se néznek, pedig sok baleset előzhető meg, ha tökéletesen működik a fék. Mi egy nap körülbelül 15 autót tudunk leellenőrizni, három-négy hibásat mindig találunk, azaz az autók húsz százaléka nem megfelelő műszaki állapotú.
A Megyerei út másik felén traffipaxos rendőrautó áll a járdán, a POLICE feliratú autó még csak nem is rejtőzködik, mégis megfognak vagy harminc gyorshajtót.
- A hazai gyorshajtók egyik csúcstartóját én fotóztam - meséli a kocsiban ülő rendőr, - az M3-ason egy hetes BMW, 223-mal ment hetven helyett. Én nem is láttam, csak hallottam, ahogy halkan elsuhan. A felvétel azonban tűéles volt - teszi hozzá jelentőségteljesen. A traffipax kijelzőjén közben sorjáznak a számok: 48, 52, 61, 55, 49, 53, 73, 44.
- Fekete Astra 73-mal, szedjétek ki - mondja a cébébe az anyósülésen ülő rendőrnő. Pár sarokkal feljebb ketten is állnak, hogy leintsék a gyorshajtót.
- A KRESZ szerint óránként ötven kilométeres sebességgel lehet lakott területen belül hajtani, a tűréshatár ennél nagyobb, de 63 km/óra fölött büntetünk - mondja kicsit később egy pasztellsárga Fiatot leintő rendőr. A kocsit vezető fiatal nőnek nem volt bekötve az öve, ezért szóltak rádión a kollégák, hogy intsék le.
- Vannak persze vitás helyzetek az öv dolgában. Találkoztunk olyannal, aki előbb bekapcsolta az övét, majd ráült. Mondtuk neki, hogy nincs bekapcsolva az öve, erre maga mellé mutat: dehogynem, be van kapcsolva! A KRESZ csak annyit mond, hogy be kell kapcsolni az övet, és az övé be volt kapcsolva - meséli nevetve a rendőr.
Egy időközben leintett piros Opelből méltatlankodva száll ki a sofőr és előadja a valószínűleg leggyakoribb magyarázkodást.
- A szomszéd utcában lakunk és pont szervizbe visszük a kocsit, ne mán, hogy ennyi időre is kapcsoljam be az övet - csóválja fejét.
- Szép állapotban van a kocsi, most fényeztették? - kérdezi a rendőr.
Közben kollégája kiállítja a csekket: ötezer forint.
- Na pont ez hiányzott! Minimálbérből hogy fizessem? Nem baj, úgyis nemsoká eladom a picsába - mondja a végszót a kissé vörös fejű úr, majd rácsap a kasztnira, beül felesége mellé és gázt ad.
A Fóti úton, a sávokat elválasztó járdaszigeten a rendőrség legmodernebb sebességmérő berendezése dolgozik. A tripodra szerelt FamaLaser III. 1800 méterről kiszúrja a gyorshajtókat, a négymillió forint értékű felszerelést egy rendőr kezeli, aki sorban célbavesz minden szemből jövő autót, a 4-500 méterre lévő járműveket a berendezés kis képernyőjén figyelve. A kis keresztet a közeledő járműre vive rögvest megjelenik a pontos távolság és hogy milyen sebességgel hajt a sofőr.
- Ezüst BMW, 71 - veti oda az út szélén álló kollégáinak, akik pár másodperc múlva leintik az X3-as városi terepjárót. A nagydarab kopasz sofőr engedelmesen félrehúzódik, és kicsivel később már szó nélkül alá is írja a büntetési cédulát.
- A mopedesek a legrosszabbak, hetvennel-nyolcvannal száguldoznak, de őket a helyszínen szoktuk megbírságolni, mivel nincs rendszámuk. Sokan vannak, akik meglátva a lézert gyorsan lekanyarodnak valami kis utcába. De ők sem ússzák meg, a gépben egy gigabájtos memóriakártya van, amire több ezer fotó fér, őket ezek alapján utólag bírságoljuk.
A Fama mindennap dolgozik, több napszakban, órákon át lézerezi az autósokat, vannak olyan helyek a fővárosban, ahol csaknem mindenki áldozatául esik.
A Külső Szilágyi úton szintén Fama lézerrel pásztázzák a forgalmat.
- Vagy harminc gyorshajtót fogtunk eddig, a mai csúcstartó 93-mal jött, ez még éppen nem került a jogosítványába - mondja az út szélén posztoló rendőrnő.
Közben megszólal a cébéje: "Kék Audi, 83!" Az autós meglátva a balra integető egyenruhást, gyors manőverbe kezd, hirtelen lekanyarodik a káposztásmegyeri panelházak közé. Az egyik motoros rendőr nyeregbe pattan és utánaveti magát. A rendőrnő rádión tájékozatást ad kollégáinak, majd ekképp kommentálja a történteket.
- Jobban járt volna, ha leáll, a helyszíni bírság kevesebb lett volna.
Az akció egy órakor véget ér, fél egykor szedelőzködni kezdenek a rendőrök, magára hagyják a lanyha péntek déli forgalmat - még jelentést is kell írni. A közlekedési morál, a közlekedési fegyelem ma már nem javul tovább.
Az oldalról ajánljuk
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
2 órája
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34