Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Malév-gép kényszerleszállása Ferihegyen

2002.11.20. 17:20
Esztergom térségéből visszafordult még vasárnap a Malév New York-i járata, és kényszerleszállást hajtott végre a Ferihegyi repülőtéren. Egy szerelõ korábban elfelejtette visszazárni a baloldali hajtómű szerelõnyílását, itt folyt el az olaj repülés közben. A HavariaPress szerint a gépen utazott a Malév vezérigazgatója is, aki sietett, ezért arra utasította a pilótát, hogy ne engedje ki a fölösleges üzemanyagot, így a gép túlsúllyal landolt a Ferihegyen. A Malév szóvivője szerint viszont minden valóságalapot nélkülöz a hírügynökség információja.
A Malév New Yorkba tartó Boeing 767-ese vasárnap Esztergom fölött fordult vissza. A gép olajnyomásmérője az egyik hajtóműben eltérő értéket mutatott, ezért a pilóta úgy döntött, hogy leállítja az egyik hajtóművet, és kényszerleszállást hajt végre Ferihegyen. A gép a szokásos előírásoktól eltérően nem kérte a földi személyzet segítségét, a tűzoltókat és a mentőket az egyhajtóműves leszálláshoz.

A Havaria Press szerint a gépen utazott Váradi József, a Malév vezérigazgatója is, aki arra utasította a pilótát, hogy ne engedje ki a fölösleges üzemanyagot leszállás előtt, hanem minél gyorsabban landoljon, mivel a vezérigazgató nem akarta lekésni egy másik légitársaság New Yorkba induló gépét.

Az üzemeltetési előirások szerint az üzemanyagot ilyen esetekben ki kell engedni, hogy a gép elérje leszállósúlyát. Túlterheléses leszállást csak rendkívüli vészhelyzet esetén engedélyez a szabályzat. Az ügyben vizsgálat indult.

Krebsz Andrienn, a Malév szóvivője az Indexnek határozottan cáfolta, hogy a visszafordult Malév gépen utazott volna a társaság vezérigazgatója, mint fogalmazott, minden valóságalapot nélkülöz a hírügynökség információja. A pilóta csak elővigyázatosságból, a nagyobb bajt elkerülendő kapcsolta ki a meghibásodott gép egyik hajtóművét. A szóvivő úgy értékelte, hogy a pilóta az utasok biztonsága szempontjából a legjobb döntést hozta azzal, hogy visszafordult. A cég vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy minden a szabályoknak megfelelően történt-e.

Megsérült a gép

Leszállás közben megsérült a gép futóműve és legalább egy kereke kidurrant. A Boing 767-est leszállás után átvizsgálták és ki is cserélték az egyik futóművet rögzítõ úgynevezett futószárat. A hírügynökség információi szerint a New-Yorkba tartó gépnek azért kellett visszafordulnia mert egy szerelõ korábban elfelejtett visszazárni a baloldali hajtóműnél egy szerelõnyílást, itt folyt el az olaj repülés közben. A gépet gyártó cég elõírásai szerint legfeljebb 9 tonna üzemanyaggal szállhat le a gép, ebben az esetben 42 tonna volt a kerozin súlya.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?