Budapestet is elérte a vihar
Az Országos Meteorológiai Szolgálat piros riasztást adott ki Magyarországra az európai meteorológiai szolgálatok (Eumetnet) meteoalarm nevű riasztási oldala. Kora délutuán az OMSZ hivatalos oldalán csak egy figyelmeztető előrejelzés utalt a közelgő viharra, a piros riasztást csak délután öt után adták ki három nyugati megyére, Gőr-Moson-Sopronra, Vasra és Zalára.
Érdeklődésünkre az OMSZ riasztási ügyeletese elmondta, hogy az eltérés szemléletbeli. A meteoalarm oldalon 36 órás előrejelzést adnak, saját oldalukon viszont csak egy-három órás előrejelzést.
Este hatkor megérkezett
A vihar hat óra után már el is érte Nyugat-Magyarországot. Az országrészből jégesőről érkezett jelentés.
Figyelmeztető előrejelzésében az OMSZ jelezte, hogy az intenzív zivatarokkal és viharos (80-110 km/h-s) széllel érkező vihar késő délután, kora este elérheti az országot.
Az MTI-nek nyilatkozó meteorológus, Polyánszky Zoltán szerint a vihar gyengébb lesz, mint a tavaly augusztus 20-i volt. Az Onkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium mindenesetre a közelgő vihar figyelembe vételére szólította a szabadtéri rendezvények szervezőit.
Sérüléseket, károkat okozhat
A vihar este hatkor érte el a nyugati megyéket észak-nyugati irányból. Budapestre késő éjszaka érhet el a vihar.
Az előrejelzés a viharos, fákat kidöntő, tetőcserepeket lesöprő szelek mellett jégesővel és felhőszakadással is számol. Az előrejelzés szerint nem kizárt, hogy tojás nagyságú, 2-5 cm átmérőjű jég zuhogjon az égből, az intenzív zivatarok pedig 30-50 mm esőt is hozhatnak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a szél fákat dönthet ki és az épületekben is károkat tehet. A két centimétert is elérő jégdarabok pedig személyi sérüléseket és anyagi kárt okozhatnak.
A vihar Németországban és Ausztriában is áldozatokat szedett. Bécsben a központi tűzőrség épületére dőlt egy daru, s a balesetben egy ember életét vesztette, egy evezőskikötőnél egy kidőlt fa agyonütött egy 60 éves asszonyt, egy 40 éves férfit pedig megsebesített.