Ödön
1 °C
11 °C

Hagyni kellene a rendőröket dolgozni

2007.02.26. 09:29
Az Indexben közölt "Mór: hibázott a rendőrség, hibázott az ügyészség, hibázott a bíróság" cikk megjelenése óta többen több kérdéssel fordultak hozzám, ezek egy része továbbra is tájékozatlanságra, időnként sommás leegyszerűsítésre utal, voltak, aki egyenesen a mohácsi vészhez hasonlították a kialakult helyzetet. Ez indított arra, hogy röviden kiegészítsem legutóbbi írásomat. Tóth Mihály büntetőjogász, egyetemi tanár elemzése.

I.

A leggyakoribb kérdés, hogy az új bizonyítékok fényében egyáltalán hogyan születhetett korábban marasztaló ítélet Kaiser Ede ellen. ("Nem hiányoztak ezek a bizonyítékok korábban?")

Nos, az ügyben háromszáz oldalas ítélet készült, amelynek több mint egyharmada a móri cselekménnyel kapcsolatos. A bíróság azzal kezdi indokolását, hogy számos fontos körülményre nem derült fény, nem tudni, hol vannak a fegyverek, nem magyarázható meg, hogy - noha az öldöklés alig pár percet vett igénybe - miért tartózkodtak az elkövetők közel fél óráig a bankban, miért lőtték szét a bank számítástechnikai rendszerét stb.

Az ítélet szerint a Kaiser felelősségének megállapítását megalapozó tények és körülmények (a teljesség igénye nélkül) a következők voltak:

  • Kaiser jól ismerte Mórt (élt ott korábban egy barátnője, akihez rendszeresen utazott).
  • Egyik korábbi tettestársa előtt kijelentette, hogy ne a csepeli postát, hanem a móri bankot rabolják ki, mert ez utóbbi "könnyen megcsinálható".
  • Állítólag tett olyan kijelentést is a cselekmény előtt, hogy anyagi gondjai remélhetően rövidesen megoldódnak, "még azon az áron is, hogy ezért valakinek meg kell halnia".
  • Tény, hogy általa is beismerten egyre súlyosabb rablásokat követett el, ezek egyikében rá is lőtt egy pénzszállító jármű vezetőjére, aki kis híján meghalt.
  • Kaiser a csepeli posta sérelmére elkövetett rablás során is használt hangtompítós pisztolyt, ezt el is ismerte. (A móri vádpontban is pisztoly használatát rótták a terhére).
  • A móri rablás után jelentős összeg került a bankszámlájára.
  • Végül négy szemtanú több-kevesebb bizonyossággal felismerte és azonosította, mint azt a személyt, aki a bank zárt ajtaja mögött állva elküldte az érkező ügyfeleket.

Kaisert elítélik 2004-ben
Fotók: Nagy Attila

Minthogy a bankban egy pisztolytól és egy géppisztolytól származó töltényhüvelyeket találtak, okszerű volt a feltételezés két elkövetőről, mivel az kizárható, hogy a két fegyver mindegyike egy tettesnél lett volna. Mivel továbbá a banki alkalmazottakat különböző szobákban géppisztollyal végezték ki (egyedül a bejárat közelében lévő biztonsági őrrel végeztek pisztollyal), arra is okszerű következtetés volt levonható, hogy Kaiser lőtt a biztonsági őrre, majd az ajtónál maradt őrködni, amíg ismeretlen társa végzett mindenkivel.

A bíróság részletesen foglalkozott azzal is, hogy az ismeretlen géppisztolyos személyét nem lehetett egyértelműen megállapítani, és több oldalon keresztül mérlegelte a Kaisernek alibit igazoló ismerősök vallomását is.

Lényegében tehát ezek alapján jutott a bíróság - az ügyészséggel összhangban - arra a következtetésre, hogy Kaiser az egyik elkövető.

A magyar büntetőeljárásban - amely alapvetően a szabad bizonyítás elvét fogadja el - a bíróság az egyes bizonyítékokat (melyeknek természetesen nincs előre meghatározott bizonyító ereje, sem pozitív, sem negatív értelemben) egyenként és összességében mérlegeli, majd a bizonyítás eredményét a kialakult meggyőződése alapján állapítja meg.

Újabb tények felmerülése természetesen más eredményhez vezethet. Bár a másodfokú bíróság általában nem "mérlegelheti felül" ezt az eredményt, azt megvizsgálja, hogy az indokolás teljes, megfelel-e az iratoknak és helyes következtetéseken alapul-e.

Nos, a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete egyebek mellett a következőket rögzíti: "A Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Ede első rendű vádlottal kapcsolatban megállapította, hogy az igen nagy számú bizonyítékok helyes és okszerű mérlegelése alapján a tényállás megalapozott, a Fővárosi Bíróság az indokolási kötelezettségét a kisebb körű kiegészítés mellett kiemelkedő színvonalon teljesítette. E vádponttal szemben a bizonyítékok olyan zárt okozati láncolatot képeznek, amelyek a büntetőjogi felelősséget megalapozzák. Kaiser Ede terhére megállapított bűncselekmények kétséget kizáróan bizonyítottak, így vele szemben az ítélet hatályon kívül helyezésére törvényes indok nincs."

II.

Sokan firtatják a korábbi ügyben érintettek felelősségének kérdését is.

Nos, töretlen elv, hogy a nyomozás, az ügyészi munka, vagy az ítélkezés során esetleges fegyelmi felelősség csak akkor vetődhet fel, ha a bűnüldözési vagy igazságszolgáltatási munka során konkrét, kézzelfogható törvénysértést valósítanak meg. Röviden: ha megsértik a szakma pontosan rögzített szabályait. A bizonyítékok utóbb helytelennek minősíthető mérlegelése, máskor a megfelelő indokolási kötelezettség elmaradása, vagy a döntések hiányos tartalmi megalapozása lehet kifogásolható, de nyilvánvalóan nem ilyen törvénysértés.

Legtöbb esetben az ilyen hibák orvoslására megfelelő jogi eszközök állnak rendelkezésre. A móri ügyben is van a korrekcióra lehetőség, a védő - meglehet, kissé elhamarkodottan - máris kezdeményezte a perújítást.

III.

Más a helyzet a kártérítési felelősséggel, mert azt az alaptalanul letartóztatásban vagy elitéltként töltött idő objektív ténye alapozza meg.

Kérdés persze, hogy Kaiser esetében ez felvethető-e. "Alaptalanul" egyetlen napot sem töltött börtönben, a hat súlyos vádpont közül ötben maga is elismerte a felelősségét. Ráadásul az egyik mórin kívüli vádpontban megállapított bűnösség önmagában is lehetővé teszi életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását.

Kétségtelen, a többi vádpontért nem jár feltétlenül tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. A kártérítés alapja tehát esetleg egy olyasfajta "nem vagyoni kár" lehet, amely azon alapul: nem közömbös, hogy valaki egy tényleges élethosszig tartó szabadságvesztés tudatával kerül fegyházba, vagy azzal a tudattal, hogy - ha évtizedek múlva is - mégis van esélye a feltételes szabadlábra kerülésre.

Az erre alapított kártérítési igény azonban vitatható.

IV.

Ismét szeretném hangsúlyozni, mindez nem jelenti, hogy nem is indokolt az érintetteknek alaposan átgondolniuk a történteket, és önkritikusan levonniuk a tanulságokat. Nem szabad a dolgot azzal elintézni, hogy "ilyen volt, van és lesz", még akkor sem, ha ez valószínűleg aligha vitatható. Ha belenyugszunk a hasonló dolgokba, természetesnek tekintjük azokat, könnyebben ismétlődnek majd meg.

Ugyanakkor az sem lenne jó, ha mindebből például egyes bírák azt a következtetést vonnák le, hogy "ezentúl a legminimálisabb kétely esetén is mindenkit felmentek, abból baj nem lehet, az ellenkezőjéből, lám, igen". Aki kicsit is gyakorlatot szerzett az igazságszolgáltatásban, az jól tudja, hogy nincsenek 100 százalékos, "fekete" vagy "fehér" ügyek. Az ügyek bizony szürkék, néha sötétebb, néha világosabb árnyalatban. Ha valóban minden, a legcsekélyebb kétely is bírói felmentéshez vezetne, akkor (a 96 százalékos ügyészi váderedményességhez hasonlóan) 96 százalékos felmentési aránnyal számolhatnánk. Előző írásomban felvetettem ugyan a "kétségeket a vádlott terhére értékelni nem lehet" elvének fontosságát, ám nem állítottam, hogy a kétségek egy része ésszerűen és szakszerűen ne lenne cáfolható és cáfolandó.

Nem indokolt a bűnüldöző szervek esetleges elbizonytalanodása sem. Tanuljuk meg együtt, hogy az eredmény produkálásának mégoly erős kényszere, a közvélemény, vagy a politika sürgető nyomása sem csökkentheti a bizonyítottság mércéjét. Tanuljuk meg, hogy fontos a közvélemény időbeni tájékoztatása, de megmagyarázható, hogy vannak szakmai tevékenységek, amelyek csak akkor lehetnek eredményesek, ha nem minden részletükben és nem kezdettől fogva a nyilvánosság előtt zajlanak. És tanuljuk meg, hogy nem nehéz eldönteni, mi a jobb: gyors tájékoztatás, később kétes eredménnyel, vagy ennek a fordítottja.

Most tehát hagyni kéne a rendőrséget dolgozni. Elégedjünk meg annyival, hogy egy hét alatt több meggyőző bizonyítékhoz sikerült jutniuk, mint a korábbi nyomozás során másfél év alatt.

És végül, bízzunk abban (mert bízhatunk is), hogy az időnkénti - és nem jóvátehetetlen - hibák ellenére a rendőrök az ügyészek és a bírák felelősségük tudatában, lelkiismeretesen és szakszerűen végzik a dolgukat.

Tóth Mihály, 2007. február 23.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?