Márciusi szóvirágok nyílnak Orbán pitvarában

Míg Orbán Viktor vállapos elvtársak utódává lépett öltönyös bürokratákkal riogat a Kossuth téren, addig a kormány igyekszik brüsszeli igények szerint átírni a törvényeket és a külügyminiszter erősebb Európát szorgalmaz. A Demokrácia és Dilemma Intézet szerint a harcos szóvirágok ügyes konstrukciók, hogy legyen ellenségkép, de közben igazi nagy háborúról szó sincs.

Nem egyszerű ügy ez a gyarmatozás, ezért még mindig érdemes rágódni Orbán Viktor március 15-i beszédén. Már csak azért is, hogy láttassuk, hogy van egy terület, ahol különösen erős a miniszterelnök: a retorikai bravúrokban.

Egyrészt a miniszterelnök fél órás beszédéből azt volt a legegyszerűbb leszűrni, hogy mondott egy jó harcos, EU-ellenes beszédet, amiben párhuzamot vont az EU és a Szovjetunió között. A tömegben ott tapsoltak a PiS nevű lengyel ellenzéki párt szép számban megjelent aktivistái.

Tényleg ilyen a Fidesz?

Persze a helyzet innen nézve abszurd. Az Orbán-kormány a rá jutó EU-elnökség idején mindent megtett, hogy az Európai Bizottság erősebb legyen mint valaha, hogy a közös intézmények sokkal szorosabbra foghassák a tagállamok pórázát. Vagy talán fordulat történt a kormány politikájában? Aligha.

A beszédet követő napon jelentette be az igazságügyi minisztérium, hogy tervet készítettek az EU által sokat kritizált bírósági törvény módosítására. A megtámadott médiatörvény új változata is készül.

Az Orbánt ünnepelni Magyarországra érkezett PiS aktivisták pedig nem a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárthoz tartoznak, hanem az EP-ben félig-meddig euroszkeptikusnak számító, konzervatív frakcióhoz.

Európai ügyekben a Fidesz és a PiS korántsem fújnak egy követ. Olyannyira nem, hogy a mostani magyar kormány külügyminisztere ebben a hónapban már kétszer mondta el nyilvános fórumon Budapesten, hogy szerinte az EU-nak a közös gazdasági kormányzás után muszáj lesz politikailag is egységesebbnek lennie, és ehhez új alapszerződés, és akár új intézmények kellhetnek. (Március 2-án az Európa Pontban, majd Orbán beszéde utá, 19-én a CEU-n is beszélt erről Martonyi János.) Az Orbán-kormány külügyminisztere szerint a még mélyebb integráció elkerülhetetlen, az EU-nak erősebbnek kell lennie a tagállami szuverenitás rovására. És azt is mondta, hogy Magyarország érdekelt ebben a még mélyebb európai integrációban. Vagyis nincs nyoma, hogy Orbán új irányt hirdetett volna meg a kormánya számára.

Tényleg nekiment most Orbán Európának?

Leginkább azt lehetne mondani, hogy a március 15-i Orbán-beszéd szemfényvesztés volt, mégpedig egy elég jól felépített szemfényvesztés. Tavaly március 15-én is ráförmedt az EU-ra a magyar miniszterelnök, csak akkori szavait Brüsszelben elfedte az, hogy gazdasági minisztere, Matolcsy György éppen aznap fogadtatta el az EU-s pénzügyminiszterekkel a Brüsszelt sokkal erősebbé tevő úgynevezett hatos csomagot. Azt, ami alapján most hatalmas összegekre lehet büntetni a túlköltekező tagállamokat, és ami hivatkozási alap volt a Magyarországnak járó kohéziós támogatások felfüggesztésekor.

Mert amikor Matolcsy történelmi sikerként jelentette be a hatos csomagról szóló megállapodást 2011. március 15-én Brüsszelben, akkor szinte ugyanabban az órában Orbán így beszélt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén: „Eskünkhöz híven nem tűrtük el 48-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 56-ban és 1990-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak. Most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk.”

Ez egy nyílt szovjet-EU párhuzam volt, mégse érkezett a bizottság elnökétől olyan éles válasz, mint most, amikor csak vállapokról és öltönyökről volt szó. (Szóvivőjén keresztül március 16-án így reagált Orbán idei beszédére a José Manuel Barroso: „Azok, akik az Európai Uniót a Szovjetunióhoz hasonlítják, egyáltalán nem értik, mi az a demokrácia. Ugyanígy nem értik azoknak az embereknek a fontos szerepét sem, akik megvédték a demokráciát, és harcoltak érte.”)

Nem adjuk az alkotmányt (bár nem is kérték)

Pedig ha alaposan végigrágjuk Orbán Viktor mostani beszédét, akkor nem volt keményebb, mint tavaly ugyanilyenkor. Sok felvetett probléma konkrétan megvizsgálva korántsem olyan éles, mint ahogy azt láttatta.

A legdurvább szovjet-párhuzam így szólt: „Jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem vállapos egyenruhába, hanem jól szabott öltönybe bújik.” A következő mondat viszont így hangzott: „Mi azt akarjuk, hogy Magyarország a saját tengelye körül forogjon, ezért a jövőnk zálogát jelentő alkotmányt meg fogjuk védeni”. Vagyis a szöveg szó szerinti értelmezése (ami nem ugyanaz, mint amit a szöveg érzete kelt) szerint a vállaposokra hajazó öltönyös támadástól kifejezetten az alkotmányt félti.

Csakhogy az EU jogi eljárással az alkotmánynak mindössze egyetlen mondatát támadta meg, ezt: „A Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn”. (A Magyarország ellen folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárások közül az e szabályt támadó az egyetlen, amely közvetlenül érinti az alkotmányt). Viszont már tavaly áprilisban készült szakértői tanulmány arról, hogyan lehetne az alkotmány módosítása nélkül is lazítani a bírák kötelező korai nyugdíjazásán. Vagyis az alkotmányhoz nyúlni még akkor sem kell, ha a magyar kormány meg akar, vagy egy bírósági döntés után kénytelen lesz megfelelni a bizottsági elvárásnak.

Nem adjuk a jegybankot (de igen)

Kemény szavakat használt Orbán a nemzeti bank ügyében is. Azt mondta, hogy Európában nem értik, hogy "nem az a független nemzeti bank, amelyik a nemzetétől független. Az a nemzeti bank független, amely az idegen érdekektől megvédi a nemzet gazdaságát. (...) józan ember nem adja a kamra kulcsát a szomszédjának”. Ez már konkrétabb kioktatás egy másik, az EU által jogi eljárással sújtott törvény védelmében.

Csakhogy az idén januárban kötelezettségszegési eljárás alá került három magyar törvényből éppen ennek az esetében bizonyult a legkonstruktívabbnak a magyar kormány. Csak ennek esetében nem lépett újabb szakaszba az eljárás, mert a kormány megígért egy csomó módosítást a törvényen. Hiába Orbán kioktatása, éppen itt hátrált kormánya a legnagyobbat. Majdnem akkorát, mint tavaly a médiatörvény esetében, amikor első bizottsági felszólításra átírták a törvényt. Matolcsy György személyesen kérte az Európai Központi Bank elnökét egy levélben, hogy véleményezze nagyon gyorsan a tervezett módosításokat, mert a magyar kormány szeretné ezeket "olyan gyorsan elfogadni, amennyire csak lehetséges".

Szabadságharc Brüsszel (vagy az adósság) ellen

A beszédben egy ízben utalt Orbán az Európai Bizottságra is, amikor bürokratázott. Ez a rész párhuzamot vont 1848 és 1956 szabadságharca, és az Orbán-kormány világot provokáló intézkedései között. „Az európai bürokraták ma is gyanakodva néznek ránk, mert azt mondjuk: új utak kellenek. Azt mondjuk, ki kell törni az adósság börtönéből, és azt is mondjuk, hogy Európát csak az erős nemzetek tehetik újra naggyá. S meg fogjátok látni, kedves Barátaim, ismét igazunk lesz. A feudalizmust nem a hűbérurak számolták fel, a kommunizmust pedig nem a párttitkárok rombolták le. A spekulánsok uralmát sem a spekulánsok vagy a bürokraták fogják felszámolni, és a bajba jutott Európa árokba csúszott szekerét sem ők emelik majd ki.”

Nagyszerűen megfogalmazott gondolatok ezek, mert egyszerre keltik az erős beszólás érzetét, miközben a szöveg szó szerinti értelme mégse túl kemény.

A szöveg első fele Matolcsy György történelmi tablóra helyezése: olyan szintű újítást hozott a világ közgazdasági gondolkodásába, mint amilyet mondjuk Kossuth Lajos vagy Nagy Imre a politikaiba. Zseniális, csak még nem értik máshol. A második részben pedig arra utal, hogy a régi rend hívei azok, akik az EU-ban a magyarok megbüntetésére buzdítanak. Egyik gondolat sem új, hiszen a nem ortodox gazdaságpolitika világtörténelmi jelentőségét már sokszor méltatta Orbán. És abban sincs semmi új, hogy a magyar kormány szerint az EU-s eljárások és támadások mögött a magyar gazdaságpolitika által megsértetett bankok és multik állnak.

Az Orbán által kifejtett gondolatokban semmilyen újdonság sincs, csak a benne lévő költői eszköz, a metafora teszi radikális hangulatúvá. Hiszen itt az 50-es évek kommunizmusa illetve a 19. századi abszolutizmus kerül valahogy párhuzamba az EU-val. Csakhogy a szöveg szó szerinti értelme azt mondja, hogy az adósság a börtön, az adósság hasonlít a kommunizmus vagy az abszolutizmus mételyére.

És innen nézve pláne csavaros az Orbán-beszéd, hiszen az EU bürokratáinak legfőbb ténykedése mostanában pont arról szól, hogy az adósság elleni harcra kényszerítsék a tagállamokat. Pont azért büntették 140 milliárd forintra Magyarországot is, mert szerintük itt túl lassan megy ez a harc. Vagyis a kormány adósság elleni szabadságharcos küzdelme valójában egybevág az Európai Bizottság küzdelmével. És ahogy a bizottság azzal kínozza az Orbán-kormányt, hogy ebben a harcban nem eléggé következetes, addig Orbán most ugyanezzel vágott vissza: a bizottság nem tudja megoldani ezt az ügyet, csak a Matolcsy.

Európát magunkkal rántjuk (ne hagyjatok az út szélén)

A szöveg utolsó részében pedig megjelenik a magyar kormány kétségbeesetten kinyújtott keze, amelyben segítséget remél: „Európa nem adhatja meg és fel önmagát, az összetartozás érzése nem gyengülhet tovább. Ez Európa vereségéhez és bukásához vezetne. Ezért nem hagyhat Európa egész országokat az út szélén. Ha nem kapunk időben észbe, a végén még maga Európa is a modern pénzügyi világrendszer gyarmatává válik.”

Nyilvánvalóan Magyarország itt az út szélén hagyott ország, és a kormány korábbi propagandájából tudjuk, hogy az út szélén hagyás a szociálisan kiszolgáltatottak pénz nélkül hagyását jelenti. Vagyis ha büntetik, és hitel nélkül hagyják Magyarországot, akkor felerősödik az EU-ellenesség az unión belül („összetartozás érzése tovább gyengül”), mondjuk pont Magyarországon. Orbán szerint ez az érzés nem gyengülhet tovább. Vagyis a kérése, hogy Magyarországon segítsen már az EU, egyben burkolt fenyegetés is: ha nem segít, akkor még hangosabb ellenállás jön.

Viszont egyben azt is jelezte, hogy tudja, az EU-n belüli széthúzás erősítése kamikaze akció is lesz: „Mi megtanultuk, hogy Európa és Magyarország felemelkedése elválaszthatatlan. Valahányszor Európa bajba került, Magyarország csillaga is leáldozott.” Vagyis Orbán jelezte, hogy senkinek sem lenne jó a vitákat Brüsszellel tovább gerjeszteni, valójában mindenkinek az lenne a jobb, ha békében megvolnánk.

A nagy kacskaringó értelme: a harc imitálása

De miért volt szükség egy ilyen bonyolult tartalmú, látszólag kardcsörgető, részleteiben azonban az igazi agresszivitás határát csak súroló beszédre? Talán ennyire fontos volt az EU-nak üzenni, hogy az egész nemzeti ünnep témája szinte csak ez maradjon?

Aligha lehet ez egy nagyon körmönfont üzenet Brüsszelnek. Sokkal inkább a hazai közönségnek szólt. Orbán Viktor erőt akart mutatni, és ehhez ellenfélre volt szüksége. Jól látható, hogy a kormány sokkal inkább tudja valami ellen definiálni önmagát és lépéseit, mint valamiért.

A nehezen követhető kormányzati intézkedések mellé remek mankó a háborús retorika. Sokáig az elmúltnyolcév volt az ellenfél, még Orbán idei évértékelőjében is. Ez azonban kezd kifulladni, kezd elmúlni a varázsa. És így az új ellenség a külvilág lett. Nem is mindig egyértelműen az EU. Van hogy csak a bizottság bürokratái, van hogy általában a spekulánsok, vagy éppen az antiklerikális politikusok. Ezek fura masszaként fenyegetik a hazát a kormányzati kommunikáció szerint. Ez az új fenyegetés lett az új retorikai vezérfonal.

Ugyanakkor a kormány valódi politikája nem követi ezt a harcos retorikai irányt. Persze valódi vitákra, valódi dilemmákra is utalnak a miniszterelnök szavai: az európai válságkezelés elvei, demokratikus megalapozottsága vagy éppen a kisebb és szegényebb tagállamokkal szembeni más mérce alkalmazása valódi vitákra is okot ad. De Magyarország nem folytat egyértelmű politikát ebben az ügyben, a hivatalos és ténylegesen gyakorolt magyar külpolitika inkább az EU-s intézmények erősítése mellett van. Aláírtuk a fiskális uniót is.

A márciusi beszéd tanulsága leginkább az, hogy teljesen követhetetlen, hogy milyen stratégiák határozzák meg a kormányzást. A keménység és kompromisszumkészség egészen gyorsan váltják egymást (lásd akár a médiatörvény, akár a jegybanktörvény ügyét, amikor alig néhány hét alatt jutott el a kormány a változtatás teljes tagadásától a törvények módosításáig). Orbán retorikai kacskaringói tökéletesen fenntartják a nagy (történelmi!) lépések látszatát, ám közben tűzoltások látszódnak csupán az élet legtöbb területén. Nagy képben nézve: adócsökkentést hirdet a kormány, miközben az általános adóteher nő. Kicsiben: a lengyel szövetséget hangsúlyozza a kormány, miközben a lengyel kormánypárt fő ellenfelével ünnepelteti magát. A retorikai bravúrokat meg sem közelíti a kormány valódi teljesítménye.