Ozzy Osbourne egész családja függő lett, a műsorukat okolják mindenért
További FOMO cikkek
- Meghalt Eminem szeretve gyűlölt édesanyja
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
Az Osbourne család a Los Angelesbe költözésük után, 2002-ben került a képernyőre az egykor még MTV-n futó The Osbournes műsorral. Ám az ezzel járó stressz olyan mértékben felemésztette az életüket, hogy három évre rá mindenki nemet mondott a sorozat folytatására. Nem is véletlen, mivel ekkorra már mindegyikük küzdött függőséggel és mentális problémákkal. A Black Sabbath 73 éves legendája, Ozzy Osbourne a műsor indulásának 20 éves évfordulójára megemlékezve nyilatkozott a Sunnak. Elmondása szerint a sorozat többet ártott nekik, mint használt.
Amikor egy tévéstáb van az otthonodban 24 órán át, a hét minden napján, az kissé felborít mindent. A gyerekek drogoztak és alkoholt fogyasztottak, én meg visszaszoktam a piára. Mire eljött a harmadik év, Sharon leültetett minket és megkérdezte, szeretnénk-e folytatni, de mindannyian egyből nemet mondtunk
– nyilatkozta Osbourne.
A sorozat egyik fő cselekményszála egyébként éppenséggel az volt, hogy a zenész próbálja hátrahagyni a bulis éveket, így mindent megtesz azért, hogy egészségesen éljen. Ám a színfalak mögött Osbourne valójában minden nap megivott egy rekesz sört – írja a Mirror.
Minden lement a tévében
A készítők nem válogattak, a család több megrázó pillanatát is felvették és leadták a tévében. Így került adásba Sharon vastagbélrák elleni küzdelme, illetve Ozzy quadbalesete is. A zenészt olyan mélyen érintette felesége betegsége, hogy gyógyszerfüggő lett. Elmondása szerint vissza sem tudja nézni a műsor azon részeit, amelyekben ilyen állapotban volt.
Nem tudtam beszélni, sem járni. Alig bírtam felállni. Úgy ácsorogtam, mint a Notre Dame-i toronyőr. Odáig jutottam, hogy féltem lehunyni a szemem éjszaka – attól féltem, hogy esetleg nem kelek fel reggel
– magyarázta Osbourne még korábban.
Azonban nemcsak Ozzy küzdött gyógyszerfüggőséggel, hanem a lánya, Kelly is, aki azt követően szokott rá a fájdalomcsillapítóra, hogy 13 évesen mandulagyulladása volt. Megesett, amikor már napi 100 tablettát szedett be, majd vért hányt tőlük. Függősége tehetett többek között arról is, hogy ilyen labilis állapotban lehetett látni a sorozatban. Először 2004-ben került elvonóra, anyja, Sharon pedig annyira kétségbeesett volt, hogy gumiszobába záratta Kellyt.
Hasonló függőséggel küzdött Jack Osbourne is, aki szintén rehabra került gyógyszerfüggőség miatt, és emellett a marihuánát és az alkoholt sem vetette meg. Végül sikerült leszoknia, és immár 19 éve tiszta. Az Osbourne-gyerekek közül azonban egyvalaki mindenképp szerette volna elkerülni a rivaldafényt. A jelenleg 38 éves Aimee már 16 éves korában kiköltözött a családi otthonból, mivel nem szerette volna, ha kamerák kísérik végig a mindennapjait. Sőt, azt is megtiltotta, hogy felvegyék, amikor hazalátogat. Sharon a későbbiekben bevallotta, hogy a kialakult helyzet miatt teljesen eltávolodtak egymástól.
Úgy érezte, hogy nem akar kamerák előtt felnőni. Gyűlölte az ötletet, borzasztó volt a számára, ezért 16 évesen elment, és minden nap bánom, hogy megtette
– mondta egy interjúban Sharon.
Így alakul az életük most
Bár Aimee korábban kiköltözött a családi otthonból és eltávolodott édesanyjától, azóta már sikerült rendezniük a kapcsolatukat. Ugyan ezt nem lehet elmondani Kellyről és Jackről, akikkel Aimee kifejezetten feszült viszonyban van jelenleg is. Az Osbourne család a műsornak köszönhetően elszenvedett sérelmektől és különböző egészségi problémáktól eltekintve pedig remek lehetőségeket kapott a műsor végeztével is, mivel számos produkcióban tűntek fel a képernyőn.
Sharon 2004–2017-ig volt a brit X-Factor mentora, és több mint tíz éven át a Talk című amerikai műsor társműsorvezetője. Kelly sem panaszkodhat, mivel 2010–2015-ben a Fashion Police sorozatban szerepelt, majd 2015–2017-ig a Project Runway Junior műsorban tűnt fel. Jack nevéhez különböző utazással kapcsolatos műsorok fűződnek, köztük az Adrenaline Junkie, amelyet 2005–2009-ig forgatott, 2019 óta pedig a Portals to Hell műsoron dolgozik.
Ozzy Osbourne azonban jelenleg is komoly gondokkal küzd, mivel még mindig mentális problémái vannak, és a Parkinson-kórral is szembe kell néznie. Legutóbb arról számolt be, hogy terápiára jár, és Sharonnal azt tervezik, hogy újra visszatérnek az Egyesült Királyságba. Valószínűleg amiatt, hogy legyen egy kis nyugtuk.
(Borítókép: Ozzy Osbourne 2020. február 24-én. Fotó: Kevin Winter/Getty Images for iHeartMedia)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.