Halála óta az egekbe szökött Anne Heche könyvének az ára

GettyImages-1384745853
2022.08.17. 20:12
A színésznő halálán akarnak meggazdagodni néhányan az interneten, ugyanis több mint húsz évvel ezelőtt megjelent könyvét horribilis áron próbálják értékesíteni.

Anne Heche pénteken hunyt el, miután autójával egy ház garázsának ütközött. A jármű kigyulladt, őt is a csomagtartón keresztül tudták csak kimenekíteni a mentők. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, így kórházba szállították, mivel az állapota kritikus volt. Az orvosok végül agyhalottnak nyilvánították, és pénteken lekapcsolták a gépekről. Az 53 éves korában elhunyt színésznő halálhírére a 2001-ben megjelent, Call Me Crazy című könyvének ára is megugrott az interneten – írja a Metro.

Az Amazonon jelenleg gyűjtői darabként árulják a kötetet, amit kezdetben 26 dollárért lehetett megvásárolni a boltokból, azonban a legtöbben most 739 és 949 dollár közötti áron kínálják. Az egyik könyvet ráadásul dedikált példányként hirdetik, ami csak még tovább növeli a kötet értékét.

A Call Me Crazy egyébként többek között a színésznő mentális egészséggel való küzdelméről,  a gyermekkorban elszenvedett bántalmazásokról és Ellen DeGeneresszel folytatott románcáról szól. Heche még egy januári interjúban, amely a héten került nyilvánosságra, elmondta: újabb könyvet tervez Call Me Sane címmel – azonban ez a kötet már soha nem készült el.

(Borítókép: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport