Kevin Spacey megnyerte a pert, nem bűnös

32ED7Y7-highres
2022.10.21. 10:45

Anthony Rapp színész még évekkel ezelőtt vádolta meg Kevin Spacey-t testi sértéssel és érzelmi sérelem szándékos okozásával, mivel 1986-ban, amikor ő 14 éves volt, az ágyra szorította őt, és az intim testrészeihez nyúlt. Ezen állításokat Spacey ügyvédei határozottan tagadták, azonban Rapp 40 millió dolláros kártérítést követelt az elszenvedett bántalmakért. Az ügyben folytatott utolsó tárgyalásra csütörtökön került sor, amin az esküdtszék úgy határozott, Rapp nem szolgáltatott elég bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy az állításai megfelelnek a valóságnak, így a bíró, Lewis Kaplan ejtette a vádakat.

Mint azt a Daily Mail írja, mindössze egy óra húsz perc alatt született meg az ítélet. A tárgyaláson Rapp ügyvédei arról próbálták meggyőzni az esküdteket, hogy Spacey bűnös. A színész jogásza, Jennifer Keller ezzel szemben azt állította, Anthony Rapp csak fel szeretett volna ülni a MeToo hullámára, amikor előjött történetével. 

Ez nem egy csapatsport, ahol vagy a MeToo vagy a másik oldalon állsz

– mondta záróbeszédében Keller.

Tanúvallomása alatt Kevin Spacey arról számolt be, hogy ledöbbent és meg volt rémülve, amikor 2017-ben tudomást szerzett arról, mivel vádolják. Sőt, azt állította, soha nem volt kettesben Rapp-pel, így nem tudja, hogyan lehetnének igazak az általa elmondottak. A színész ugyanakkor könnyek között bocsánatot kért amiatt, hogy abban a nyilatkozatban vallott homoszexualitásáról, amiben Rapp állításaira reagált, összekapcsolva a pedofíliát a homoszexualitással. 

Soha nem tettem volna semmit, amivel bánthatnám a meleg közösséget, és annyira felzaklatott, ami történt. Nagyon rossz volt, és nagyon sajnálom

– jelentette ki Spacey.

Úgy emelte fel, mint egy menyasszonyt

A tárgyalás során a jelenleg 51 éves Rapp még egyszer előadhatta saját verzióját a történtekről. Állítása szerint egy színházi előadás kulisszái mögött találkoztak, ahol Spacey meghívta őt és egy barátját, John Barrowman színészt vacsorára, majd néhány nappal később a lakására is. Rapp nyilatkozata szerint a hálószobába ment tévézni, majd megjelent az akkor 26 éves Spacey, aki úgy emelte fel őt, mint egy vőlegény a menyasszonyát. Hozzátette, ezt követően az ágyra helyezte, és ránehezedett.

Tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben, ki kell jutnom onnan. Le voltam fagyva. Úgy éreztem magam, mint amikor egy szarvas a fényszóróba bámul

– mondta, majd elmondása szerint végül sikerült „kikászálódnia alóla".

Rapp ugyanakkor igen kellemetlen helyzetbe került, amikor Spacey ügyvédje, Jennifer Keller kitért az orvosszakértői vizsgálatra, és felvetette, Rapp szimplán féltékeny volt Spacey sikerére. Továbbá kisebb ellentmondásba keveredett, mikor szembesítették vele, az általa elmondottakkal ellentétben nem azután döntötte el, hogy előáll történetével, amikor 2017-ben elolvasott egy cikket a New York Timesban, amit Lupita Nyong’o írt, mivel már nyolc nappal azelőtt beszélni kezdett a Buzzfeed újságírójával, aki végül robbantotta a sztorit. 

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

(Borítókép: Kevin Spacey 2022. július 14-én. Fotó: Justin Tallis / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport