Az ismert katolikus pap szerint Tóth Gabinak tisztáznia kellett volna, hogy bűnben jár
További FOMO cikkek
- Hiába bosszantó, kifejezetten pozitív is, ha a gyorséttermekben falják egymást a tinik
- Bochkor Gábor megérti, és „azonosulni tud” a Curtis-féle pofozkodással
- Perelik 50 Centet, mert állítólag ráuszította a rajongóit egy fotósra
- Ittas vezetés miatt letartóztatták Supermant
- Csalással vádolják a hazai sztárok kedvenc plasztikai sebészét, jogi lépéseket tesz
Bese Gergő, a közéleti témákban is időről időre megszólaló, jobboldali római katolikus plébános a Demokratának adott interjúban válaszolt egy Tóth Gabival kapcsolatos kérdésre, amiből kiderült, hogy mi a véleménye az énekesnő válása körül kialakult botrányról.
Az volt a baj, hogy a botrány kirobbanása előtt közvetlenül is hangoztatta a keresztény, családvédő meggyőződését, miközben már benne járhatott a bűnben. Neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket
– fogalmazott az atya, hozzátéve, hogy az egyház ellenségei így az énekesnő botlását felhasználva érvénytelenítik el a hitét.
Még augusztusban látott napvilágot a hír, miszerint Tóth Gabi és Krausz Gábor elválnak. Az Index is írt arról, hogy Tóth Gabi férje, Krausz Gábor séf a közösségi oldalán jelentette be, hogy hat év után különválnak az útjaik.
Tóth Gabi és Krausz Gábor még 2019-ben házasodott össze, majd az év decemberében megszületett első gyermekük, Hannaróza. A házaspár azért döntött a válás mellett, mert az énekesnő és a fellépésein vele együttműködő Fricska táncegyüttes egyik táncosa, Papp Máté Bence egymásba szerettek.
Bese Gergő atya nem az első keresztény egyházi vezető, aki véleményt fogalmaz meg Tóth Gabi válásáról, korábban Fábry Kornél püspök is megszólalt. Ő arról beszélt, hogy szívesen látná Tóth Gabit egy teára, és meghallgatná őt, majd irgalmasságra intette azokat, akik ítélkeznek.