Megműtötték Ozzy Osbourne-t: Legjobb esetben is 10 évem maradt hátra

2023.11.27. 20:49
Gerincdaganat miatt megműtötték Ozzy Osbourne-t. Erről a zenész vallott nemrég egy interjúban, amelyben beszélt betegségéről és mindennapjairól is.

Ozzy Osbourne a brit Rolling Stone-nak nyilatkozott. A zenésznél 20 évvel ezelőtt, 2003-ban diagnosztizálták a Parkinson-kórt, és azóta a bulvársajtóban gyakran írnak arról, hogy rossz állapotban van.

Megőrülök, amikor olyasmit olvasok a lapokban, hogy »Ozzy az utolsó harcát vívja«, vagy hogy »Utoljára énekelte el a Paranoidot«. Tudod, igazából nem is gondolok olyan sokat a Parkinsonra. De ők már amögött is a Parkinsont látják, ha csak megvakarom a s***em

– mondta erről a zenész az interjúban.

Beszélt arról is, hogy szeptemberben egy újabb műtétje volt, annak a balesetnek a fejleményeként, amely még 2019-ben történt vele.

Szám szerint ez már a negyedik műtétje volt, de Ozzy Osbourne korábban azt mondta, hogy ez lesz „az utolsó”, bármi is történjék vele. Most elismerte, hogy nagyon kellemetlen élmény volt az újabb műtét. 

Ez tényleg rendesen kiütött. Találtak egy daganatot az egyik csigolyámban, amit ki kellett ásniuk. Ember, nagyon durva volt, és most az egyensúlyérzékem teljesen elcs***ődött

 – fogalmazott.  

Ha egyszer még színpadra állhat, akkor boldogan hal meg 

Hozzátette azt is, hogy még zajlik a műtét utáni rehabilitációja, és ha sikerül helyrejönnie, képes lesz egy jó show-t produkálni, akkor szeretne ismét a színpadra állni. 

Nem fogok felmenni egy félszeg Ozzyként, az együttérzést keresve. Mi a fene értelme lenne annak, Nem fogok felmenni egy ki****ott tolószékben. Láttam Phil Collins fellépését nemrég, aki gyakorlatilag ugyanolyan problémákkal küzd, mint én. Ő felment a színpadra a tolószékkel. De én ezt nem tudnám megtenni

– mondta Ozzy Osbourne.

Megjegyezte, nagyon zavarja, hogy egyelőre nem tudott búcsút mondani a rajongóiknak, de bízik benne, hogy egy fellépésen még lesz erre alkalma. „Ezen dolgozom, és ha a legvégén összeesem, akkor boldog emberként fogok meghalni” – fogalmazott. 

Az interjú egy későbbi pontjában még visszakanyarodtak a halál kérdésére. Osbourne megjegyezte, hogy a közelmúltban számba vette azokat a zenésztársait, akik már nincsenek velünk – például a Motörhead Lemmyje, vagy az UFO basszusgitárosa, Pete Way.

Rájöttem, hogy mindannyian ki****ottul meghaltak. Tele van velük a temető! »Te halott vagy, te is halott vagy, és te is halott vagy« [...] Sokuknál előbb kellett volna meghalnom. Miért én maradtam állva utolsóként? Nem értem

– mondta, megjegyezve, egyáltalán nem fél a haláltól, de azt nem szeretné, ha fájdalmak közt kellene tovább élnie, mint például az édesapja, akivel a rák végzett. 

Ezzel kapcsolatban felidézte egy nemrég történt beszélgetését a feleségével is. „Elmondtam Sharonnak, hogy nemrég elszívtam egy jointot, mire ő azt mondta :»Miért csinálod ezt? Ez ki****ottul meg fog ölni«.” 

Erre azt válaszoltam: »Mit akarsz, meddig éljek? Legjobb esetben is 10 évem maradt hátra«

– fogalmazott a zenész.