Súlyos milliárdokat költ szeretőire és feleségére a monacói herceg

GettyImages-459228078
2024.01.29. 20:30
Claude Palmero húsz éven át volt a monacói uralkodói család alkalmazásában, tavaly menesztették őt, majd sikkasztással vádolták meg. A könyvelő nemrég öt vaskos füzettel fordult két francia lap felé, amelyekből kiderülnek II. Albert herceg piszkos anyagi ügyei.

A brit királyi család után a Monacói Hercegség uralkodó famíliája viszi a prímet, ha botrányokról van szó. Ugyanis a família fejének, II. Albert hercegnek magánéleti zűrjei már nem először szivárognak ki. Mint ismert, a herceg az 1297 óta uralkodó Grimaldi-házhoz tartozik, amit 1160-ban Grimaldo Canella alapított Genovában. A monacói férfiág ugyanakkor a 17. században kihalt, így a monacói hercegi család mára női ágon kötődik a Grimaldi-házhoz, és a Grimaldi nevet csak felvették. Elődje, III. Rainer herceg sokszor hangoztatta, hogy a pletykát Monacóban találták fel, aminek egyetlen fia, II. Albert herceg is elszenvedő alanya. Ifjú korában több modellhez fűzték gyengéd szálak, köztük Claudia Schifferhez és Naomi Campbellhez, és nem egy nő állt már elő azzal a történettel az elmúlt években, hogy gyereket szültek neki.

Elsőként 1987-ben egy korábbi Playmate, Bea Fiedler fordult a nyilvánosság elé, kifejtve, hogy Münchenben egyéjszakás kalandba keveredett a herceggel, aki a fogával tépte le róla az alsóneműjét. Azt állította, gyermeke született tőle, ám II. Albert nem ismerte el őt sajátjaként, és az apasági tesztbe sem ment bele. A felröppent hír következtében a herceg népszerűsége csökkenő tendenciát kezdett mutatni, amire csak rátett egy lapáttal az a leleplező cikk, amelyből kiderült, hogy egy togói származású légiutas-kísérőtől, Nicole Coste-tól született gyermeke 2002-ben, Alexandre – akinek a telefonszámát később elkérte, amikor összefutottak egy repülőjáraton. Akkoriban elő is kerültek különböző jogi dokumentumok, amelyekből kiderült, a herceg elismeri őt gyermekeként. Emellett 1992-ben indított ellene apasági pert egy kaliforniai pincérnő, Tamara Rotolo, azt állítva, lánya, Jazmin szintén a hercegé – akivel elmondása szerint akkor volt viszonya, amikor 1991-ben Franciaországban nyaralt. A bíróság akkor még visszadobta az ügyet, majd 2006-ban, egy DNS-teszt elvégzését követően derült ki, hogy valóban a herceg az apa, így már nyilvánosan is elismeri őt. 

II. Albertnek a 2020-as év végén újabb perrel kellett szembenéznie, miután egy harmincas éveiben járó, a bírósági iratokban csak Mariza S néven emlegetett brazil nő azt állította, lánya született tőle. Mint akkor kifejtette, 2004-ben egy Rio de Janeiró-i szórakozóhelyen találkoztak, és két héten át viszonyt folytattak. A herceg azt hazudta neki, egy kanadai diplomata, és Mariza S a kilétére csak akkor jött rá, amikor látott róla egy fotót a sajtóban – ám Charléne hercegné és II. Albert ekkor már párkapcsolatban voltak. A herceg ügyvédjei úgy vélték, a nő nem mond igazat, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy diplomatának adta volna ki magát, hiszen mindig büszke volt királyi származására. Ugyan az elmúlt években több nő is kopogtatott a herceg ajtaján efféle történetekkel, hivatalosan csak két gyermeket ismer el sajátjaként: a Nicole Coste volt légiutas-kísérőtől született Alexandre-t és a Tamara Rotolo amerikai ingatlanügynöktől született Jazmint. 

Nincs rendben a házasságuk

A herceg 2011-ben végül megállapodott, és elvette feleségül a dél-afrikai származású olimpikont, Charléne Wittstockot, azaz Charléne monacói hercegnét. Úgy tudni, a hercegné legalább háromszor próbált visszaszökni Dél-Afrikába az esküvő előtti hetekben, valószínűleg amiatt, mert tudomást szerzett a herceg viszonyaiból született gyerekeiről. Az első kísérlete során odáig jutott, hogy menedéket kért Dél-Afrika párizsi nagykövetségétől, majd a következő alkalommal a biztonságiak tartóztatták fel a nizzai repülőtér felé vezető úton. Egyes feltételezések szerint ekkor azt ajánlották neki, csak annyi ideig kell a családdal maradnia, amíg trónörököst nem szül a hercegnek – bár azt hivatalosan sosem ismerték el, hogy valaha meg akart volna szökni. A hercegi pár gyermekei, az ikerpár Jacques és Gabriella 2014-ben születtek meg, viszont a házasságukkal továbbra sem volt minden a legnagyobb rendben. 

A herceg állítólagos félrelépésének tulajdonítják, hogy a hercegné egy időben a feje egyik oldalán kopaszra nyíratta a haját, majd teljesen elhidegült férjétől. Ezt először akkor lehetett érzékelni, amikor 2021 tavaszán Dél-Afrikába utazott jótékonysági és természetvédelemhez köthető munkák kapcsán, ám odaérkezését követően bejelentette, hogy súlyos arcüregfertőzést kapott, és 10 hónapon át haza sem tért. A hercegné egyedül töltötte 10. házassági évfordulójukat, és végül 2021 novemberében utazott vissza Monacóba, ahol nem időzött sokáig, mivel egyből Svájcba ment további kezelésre, így lemaradt Monaco nemzeti ünnepéről. Ezt követően már csak 2022 tavaszán tért haza, majd májusban a férjével és ikreikkel együtt mutatkozott a monacói E-Prix-n, ez volt az első szereplése 2021 novembere óta. A házasságuk zátonyra futásával kapcsolatban azóta több pletyka terjengett – köztük azt is híresztelték, hogy a hercegné titkos megállapodást kötött, miszerint nem válnak el, amiért cserébe különböző juttatásokat kap –, ám a kapcsolatuk megromlásáról szóló találgatásokat következetesen rosszindulatú pletykáknak minősítik.

Kitálalt a könyvelő

A monacói hercegi családot érintő legújabb botrány egy volt könyvelőjükhöz, Claude Palmeróhoz köthető, aki több mint húsz éven át állt a família szolgálatában. A férfi nemrég megkeresett két francia lapot, megosztva velük korábbi jegyzetfüzeteinek részleteit, amelyekből fény derül arra, mire költött az utóbbi évtizedekben a herceg és felesége. A feljegyzések szerint Charléne hercegné 2021-ben négy hónapot töltött kórházban amiatt, mert állandóan fáradtnak érezte magát, ez idő alatt évi 1,4 millió euró juttatásban részesült. A jegyzetfüzetben látható adatok alapján az is kijelenthető, hogy a hercegné igen sokat költekezik. 2017-ben például több mint 570 ezer euróra volt szüksége egy folyószámlahitel kifizetéséhez, 2019-re pedig már teljesen elszálltak a költségek, amit a könyvelő füzetébe írt megjegyzése is alátámaszt, miszerint: „Őrület! Nincs befolyásom a hercegné kiadásaira.”

A herceg neje mindemellett 2,3 millió euró körüli összeget fordított egy korzikai nyaraló és az irodája felújítására, illetve bérelt egy másik házat, távol a hercegtől. A könyvelő szerint a hercegné 2016 áprilisában 70 ezer eurót kért tőle, majd 2020-ban 200 ezer eurót, és további közel ötezer eurónyi készpénzt. A családját sem hagyta ki a jólétből, mivel testvére, Sean 2022-ben több mint 900 ezer eurót kapott házvásárlásra, jelenleg pedig egy kávézója is van Monacóban. A hercegné költekezésein kívül a Palmero által nyilvánosságra hozott füzetekben bizonyos részletek lapulnak a herceg anyagi ügyeit illetően is. Mint kiderült, a család feje egy időben külön bankszámlát vezetett arra, hogy pénzt utaljon egykori szeretőinek és a házasságon kívül született gyermekeinek, mindezt a felesége tudta nélkül. A francia Libération információi szerint a herceg a francia BNP banknál vezetett számlát AG, azaz Albert Grimaldi néven. 

Ahogy a Le Monde lap megírta, a herceg Tamara Rotolo amerikai ingatlanügynöktől született gyermekének, a jelenleg 31 éves Jazminnak háromhavonta 85 ezer eurót utal. A 18. születésnapjára viszont egy 3 millió euró értékű New York-i lakást és 4900 euró készpénzt kapott tőle ajándékba. Mint írták, a Nicole Coste volt légiutas-kísérőtől született, 20 éves Alexandre részére pedig a palota biztosítékot fizetett emberrablás vagy váltságdíj esetén, míg Nicole Coste-nak segítettek beindítani a londoni butikját, ami egy 2015-ös feljegyzés szerint évi egymillió euróba került nekik. Mint Palmero kiemelte, Coste tart attól, Charléne hercegné milyen befolyással bír majd a herceggel kötött pénzügyi megállapodásaikra, miután a férfi meghal, így egy londoni lakást íratott közös fiuk nevére. A hercegnét egyébként igen negatív jelzőkkel illette jegyzetfüzetében a könyvelő, miszerint illegális bevándorlókat foglalkoztatott – elmondása szerint ezt a herceggel is közölte.

Egy 2017 januárjában írt levelében Palmero úgy fogalmazott, az egyik Fülöp-szigeteki alkalmazott öt éve illegálisan tartózkodik az országban, holott csak egy hónapra szóló turistavízummal rendelkezik, és napi 100 euró fizetést kap, amit nonszensznek ítélt meg. Míg a hercegi pár gyermekeivel kapcsolatban kifejtette, a születésüket követően azonnal dadák gondozásába adták őket, akik szintén illegális bevándorlók voltak. 2014. január 15-én azt írta a jegyzetfüzetbe, január 7-én még a turistavízumuk is lejárt, illetve egyikük hamis útlevéllel lépett be az országba. Mint megfogalmazta, 2021-ben ő akadályozta meg az újabb alkalmazottak felvételét, mivel akkor már nyolcan álltak a hercegné szolgálatában. Ezzel szemben a herceg ügyvédei a Le Monde-nak kihangsúlyozták, ha pénzt fizettek illegális bevándorlóknak, akkor azt csak Palmero engedélyezhette. 

Több mint 20 év után repült

Palmerót tavaly rúgta ki a hercegi család a Les Dossiers du Roche WikiLeaks-stílusú webhely által terjesztett, két éve tartó korrupciós vádak következményeképp. Az oldalon az áll, hogy a herceg bizalmasai személyes haszonszerzés céljából manipulálták a Monacói Hercegség ingatlanpiacát. A megnevezett személyek között szerepel a herceg korábbi kabinetfőnöke, Laurent Anselmi, Claude Palmero könyvelő és egykori ügyvédje, Thierry Lacoste – továbbá csalással vádolják a Monacói Legfelsőbb Bíróság bíráját, Didier Linotte-ot. Az ügyben érintettek ugyanakkor mind tagadják az ellenük felhozott állításokat.

A Les Dossiers du Roche az interneten keresztül napvilágra hozta az egykor velem dolgozó emberek bizonyos tevékenységeit. Ahogy mondtam: ha megtörik a bizalom, lehetetlen folytatni a közös munkát

– mondta a Le Figarónak a herceg. 

Claude Palmerót sikkasztással vádolják, ám mindezt tagadva a francia lapnak kihangsúlyozta: soha nem tulajdonított el egy centet sem. Mint kiemelte: „Nem vagyok se korrupt, se tolvaj, vagy bármi más valószínűtlen dolog, amivel a hercegi család, amely mellett két évtizeden át elköteleztem magam, ma igazságtalanul vádol.” Míg II. Albert erre válaszképp közölte: azok a támadások, amiket Palmero felé és Monaco államhoz intéz, megmutatják valódi természetét, és azt a csekély tiszteletet, amelyet a család és a hercegség iránt érzett. 

(Borítókép: II. Albert herceg 2014. november19-én. Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images)