Harry herceg végleg elvágta a szálakat szülőhazájával
További FOMO cikkek
- Beadta a derekát Vilmos herceg, megszüntetik a feudális előjogokat Cornwallban
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
Harry herceg és Meghan Markle még 2020-ban költöztek az Egyesült Államokba, miután lemondtak királyi kötelezettségeikről, és azóta is csak különleges alkalmakkor látogatnak az Egyesült Királyságba. Ilyen volt például a II. Erzsébet uralkodásának 70. évfordulóját ünneplő esemény, majd a néhai királynő temetése, illetve a királyi sarj hazalátogatott III. Károly koronázása kedvéért, ahogy akkor is, amikor megtudta, apját rákkal diagnosztizálták. A britek egy része máig nincs kibékülve azzal, hogy a herceg egy netflixes sorozatban és egy memoárban tálalt ki a famíliáról, árulónak bélyegezték, ám akadnak, akik máig abban reménykednek, hogy a tékozló fiú egyszer hazatérhet.
Erre már csak azért is igen kevés esély van, mivel a sussexieket részben a brit média folyamatos ostroma kergette az Egyesült Államokba, és tekintve, hogy a lemondásuk óta a szigetországban már nem élhetnek azon privilégiumukkal, hogy biztosítsák a védelmüket, nagy kockázatot jelentene az ottlétük. A Daily Mail birtokába jutott dokumentumok szerint pedig a herceg nem is tervezi, hogy a közeljövőben újra áthelyezi a székhelyét Londonba.
Ahogy a lap írja, Harry herceg szerdán az általa 2019-ben alapított fenntartható utazási szervezet, a Travalyst éves közgyűlésén szólalt fel. A londoni székhelyű cég benyújtott adóbevallásából pedig különös részletre derült fény. A dokumentumban az áll, hogy
a herceg bejegyzett lakóhelyeként az Egyesült Államokat jelölte meg, míg korábban az Egyesült Királyságot tüntette fel ekként.
A brit lap úgy fogalmaz, ez arra utal, hogy a jövőben nem tervez állandó jelleggel a szülőhazájában élni. Bár nem is tudna hol megszállni, mivel 2023-ban elvették tőlük a Frogmore Cottage-ot, amelyet még 2018-ban ajándékozott oda nekik II. Erzsébet a házasságkötésük alkalmából.
Számomra az otthon egyelőre az Államokban van. És így is érzem. Tárt karokkal fogadtak minket, és egy nagyszerű közösségünk van Santa Barbarában
– mondta Harry herceg a Today című lapnak adott 2022-es interjújában.