Tóth Andi is megszólalt a bőnyi késelésről
További FOMO cikkek
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
- Jövedelmező üzletté vált, ha valaki hasonlít Jézusra
Mint ismert, szívtájékon szúrta tanulótársát, és súlyos sérülést okozott egy hatodikos lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában hétfő délelőtt. Az összetűzés két, szomszédos településről, Rétalapról átjáró kislány között tört ki. Később kiderült, hogy az elkövető gyerek egy halállistát is írt, amelyen több vele egy iskolába járó diák neve is szerepelt, köztük a megkéselt kislányé is. Azoknak a neveit, akiket a későbbiekben meg akart ölni, pirossal jelölte, akiket nem, azokét pedig zölddel.
Tóth Andi énekesnő az Instagram-oldalán egy 24 óráig elérhető videót tett közzé, amelyben az esettel kapcsolatban azt mondta:
Átugrunk egy elég jelentős információn. Az elkövető kislány írt egy listát azokról, akiket le szeretne szúrni, és átugorjuk, hogy ezt a kislányt a többiek csúfolták, bántották, bullyingolták. Ami persze nem jogosít fel arra, hogy valaki ilyet tegyen, abszolút nem erről van szó. Viszont ha egy kicsivel több figyelmet fordítanának az emberek ezekre az »apróságokra«, mint a bullying, akkor talán elkerülhetnénk az ilyen végeket.
Az X-Faktor új évadának mentora ugyanakkor nem gondolja, hogy elég figyelem irányul arra, honnan indult ez a történet.
„Nemcsak gondolt egyet a kislány, hogy de jó buli lenne ezt holnap megcsinálni, hanem bántották” – fogalmazott.
Szerinte sem a társadalom, sem a szülők nem veszik elég komolyan a bullyingjelenséget, a gyerekeknek pedig szörnyű érzés ezzel „együtt élni, és úgy felkelni, hogy félnek attól, mit mondanak a suliban már megint róluk”.
Úgy gondolom, nem csak elszörnyülködni kell azon, hogy ez történt, hanem tenni kéne valamit ez ügyben, mert a kislány nyilván nincs egyedül ezzel. Rengeteg, egyre több gyerek küzd hasonló problémákkal, hogy mindennap el kell viselnie, hogy indokolatlanul bántják. Mert azt mondjuk, hogy a gyerekek ilyenek – na, ezen kéne változtatni, és akkor talán elkerüljük azt, hogy ez legyen a vége a dolgoknak
– zárta gondolatait Tóth Andi, hozzátéve, hogy a gyerekek ezt a viselkedést a felnőttektől tanulják el.
Donáth Anna szerint a kormány a felelős
A történtekre Donáth Anna, a Momentum elnöke is reagált, kiemelve, hogy a kormányt tartja a bőnyi késelés felelősének.
Ez a borzalom az összeomló magyar iskolarendszer, egy mentálisan leépülő, gyűlöletben szocializálódó társadalom tünete. A »családbarát« kormányzat iskoláiban nincs elég pedagógus, nincs iskolapszichológus, a gyermekvédelmi rendszer leépült, nincsenek vagy nem működnek az intézmények, amik közbeavatkozhatnának. Nincs prevenció, helyette a civileket üldözi a hatalom
– fejtette ki Facebook-bejegyzésében Donáth Anna.
Hozzátette, ilyenkor mindig felüti a fejét a rasszizmus, amely csak a felelősöket segíti, hogy elbújjanak a számonkérés elől.
Mint írta, „a felelősöknek, akiknek meg kellett volna akadályozniuk, ami történt, a felelősöknek, akik szétverik a magyar társadalmat, akik szétverik az iskolarendszert, a szociális szférát, a gyermekvédelmet”.