III. Károly ajtajáig mennek a tüntetők, pedig otthon sincs
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Úgy hozta a sors, hogy III. Károlynak ebben az évben az egészségét kell a monarchia jövője elé helyeznie. Mint ismert, a királyt prosztatamegnagyobbodás miatt műtötték meg még januárban, majd nem sokkal később érkezett a hír, hogy rákkal diagnosztizálták – azt azóta sem tudni, pontosan, hogy a kór mely fajtáját vélték felfedezni nála. Miután megkapta a diagnózist, elvonult a Sandringham-birtokon álló házába, illetve egy időre a hivatalos teendőknek is búcsút mondott, kizárólag papírmunkát végzett el az otthonából. A nagy visszatérésére áprilisban került sor, bár továbbra is kezelés alatt áll, királyi kötelezettségeinek már eleget tesz. Legutóbb júniusban járult a nép elé, amikor a Trooping The Colour esemény keretében egész Nagy-Britannia és a Nemzetközösség ünnepelte a születésnapját. Azonban ahogy mindenki mást, úgy a királyt is megilleti a pihenés, így a nyári szünetet rendszerint a Balmoral-kastélyban tölti, ahol II. Erzsébet hunyt el még 2022-ben.
Távollétében sem fog eseménytelenül telni az évszak a Londonhoz közelebb eső hivatalos rezidenciákon. Mint kiderült, a windsori kastélyhoz például az Extinction Rebellion természetjogi aktivistái szerveznek tüntetést, amellyel elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a Föld veszélyben van. A brit kormány mellett ugyanakkor III. Károly felelősségét is firtatják, kiemelve, fiatalon még a környezetvédelem szószólója volt, ám mióta a néhai királynő elhunyt, és átvette a trónt, kevesebb szót ejt erről a problémakörről.
A Daily Mail információi szerint az Extinction Rebellion szervezet aktivistái tüntetést szerveznek a windsori kastélyhoz, ahol egy háromnapos demonstrációt terveznek augusztus 30. és szeptember 1. között – III. Károly egyébként akkor már a Balmoral-kastélyban lesz. Közlésük szerint az Upgrade Democracy elnevezésű esemény nem kifejezetten a király ellen szól, bár úgy vélik, hogy tehetne többet a környezetvédelemért – aminek már ötven éve szószólója. A brit lap úgy fogalmaz, a Buckingham-palota tisztában van az akcióval, de úgy vélik, ez a hatóságok hatáskörébe tartozik. Az aktivisták helyválasztása egyébként azért érdekes, mivel a Windsor Great Parkban fenntartható gazdálkodást folytatnak már évszázadok óta, illetve a királyi rezidenciákat felkaroló Crown Estate alapítvány is ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy 2030-ra a nullára csökkentik a szén-dioxid-kibocsátásukat.
A tüntetés szervezőinek elmondása szerint azért a windsori kastélyt választották helyszínül, mivel ha valaki, akkor az uralkodó megérti a bolygó nehéz helyzetét és a sürgős változás szükségességét. Az esemény bejelentésekor még a király által 2010-ben kiadott, Harmony című könyvből is idéztek, amelynek bevezetőjében úgy fogalmazott: „Ez egy felhívás a forradalomra. A Föld veszélyben van. Nem tud megbirkózni mindazzal, amit megkövetelünk tőle. Elveszíti egyensúlyát, és mi, emberek okozzuk ezt.” A szervezők emellett azt is kijelentették, várható volt, hogy miután III. Károly trónra kerül, nem fog túlzottan beleállni az éghajlatot érintő kérdésekbe, mivel azok túlságosan politikai töltetűek. Azonban az akcióval nem egy egyént céloznak meg, hanem az igazságtalan rendszert, amelyben a pénz és a hatalom „kevesek kezében összpontosul”.
A szervezet egyébként június 13-án a királynak is megfogalmazott egy levelet, amelyben azt írták, „ezreket szólítanak az ajtajához”. Továbbá felszólították őt, hogy segítsen előmozdítani az ügyet, mivel a kormány nem tesz lépéseket az éghajlatváltozás és az ökológiai összeomlás terén.
Az arisztokraták, az oligarchák és a vállalati érdekek megfertőzték és eltorzították a politikát, a médiát a saját javukra és a mi költségünkre. A politika cserben hagy bennünket. Itt az ideje a demokratikus változásnak
– fogalmazta meg az Extinction Rebellion munkatársa, Catherine Bartlett.
A környezettudatosság az úr
III. Károly – Fülöp herceget leszámítva – volt mindig is a leghangosabb a környezetvédelmet illetően a királyi család tagjai közül. Ennek szellemében készült a koronázására, amelyen több széket is újrahasznosítottak azok közül, amelyeket az eseményen használtak. Összesen száz, brit tölgyfából készült ülőhely elkészítéséről határozott, amelyeken többek között a királyi család tagjai ültek. A rendezvényt követően pedig a székeket elárverezték, és az ebből befolyó összeget jótékony célra ajánlották fel, köztük a hajléktalanokat, illetve a családon belüli erőszak áldozatait segítő szervezeteknek.
Emellett azon trónokat is a királyi gyűjteményből húzták elő, amelyeken III. Károly és Kamilla királyné foglaltak helyet a ceremónia különböző szakaszaiban. Az ülőalkalmatosságok némelyikét átalakították, új hímzésekkel látták el őket, mivel korábban más uralkodók használták, így az ő címerük volt rajta. Azon trónokat is igénybe vették, amelyeket először VI. György király és felesége, Erzsébet anyakirályné használtak még 1937-ben.
Beolvasott a vezetőknek
Megkoronázását követően már a tavalyi év végén nagy feladat várt III. Károlyra, aki az ENSZ 28. éghajlatváltozási konferenciáján mondott beszédet a dubaji Expo Cityben, és felszólalásában beolvasott a világ vezetőinek. Akkor úgy fogalmazott, korábban a Párizsban megtartott COP21-en szólalt fel, amelyen megszületett a párizsi megállapodás, ami szerint az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé fog válni. Hozzátette: reméli, hogy a csúcstalálkozó egy újabb kritikus fordulópont lesz, és még közelebb visz a cél eléréséhez.
Életem nagy részét azzal töltöttem, hogy próbáljam felhívni a figyelmet a globális felmelegedés, az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenésével kapcsolatos valós veszélyekre
– mondta, kiemelve, ennek ellenére jelenleg 30 százalékkal több szén-dioxid és legalább 40 százalékkal több metán van a légkörben, mint akkoriban, amikor belevetette magát a környezetvédelembe.
A király akkori elmondása szerint ugyan történt néhány fontos előrelépés, de aggasztja, hogy messze vagyunk még a céltól. Mint kifejtette, az éghajlatváltozás veszélyei már nem távoli kockázatoknak minősülnek, hanem jelenleg is súlyos gondokkal jár. Példaként említette Indiát, Bangladest és Pakisztánt, amelyek egy részét természeti katasztrófák sújtják. Kiemelte, a minket körülvevő környezet helyreállítása létfontosságú a túlélésünk szempontjából, ám napjainkban olyan gyakran dőlnek meg különböző rekordok, hogy immunissá válunk rájuk, nem belegondolva abba, mit is jeleznek nekünk ezek a számok.
Akkor lesz változás, ha együttműködünk, és megkönnyítjük a világunkat fenntartó döntések elfogadását, ahelyett, hogy úgy folytatnánk, mintha nem lennének korlátok, vagy mintha a cselekedeteinknek nem lennének következményei
– jelentette ki III. Károly.
Az uralkodó emellett felvázolta néhány alappillérét is annak, hogyan lehetne változást elérni. Mint mondta, kulcsfontosságú, hogy anyagi támogatást kapjanak azok a fejlesztések, amelyek a legfontosabbak a fenntartható jövő szempontjából. Úgy látja: elengedhetetlen az innováció felgyorsítása és a zöldalternatívák – például a megújuló energia – alkalmazása minden iparágban. Ahogy a világ vezetőihez fordulva kiemelte: „Az önök kezében van a kihagyhatatlan lehetőség, hogy életben tartsák közös reményünket.”
2050-ben az unokáink nem fogják megkérdezni, hogy mit mondtunk, hanem együtt fognak élni annak következményeivel, amit tettünk vagy nem tettünk
– mondta, hozzátéve: „a Föld nem a miénk, mi tartozunk a Földhöz”.
(Borítókép: III. Károly Cardiffban 2024. július 11-én. Fotó: Geoff Caddick / AFP / Getty Images)