„Csoda, hogy nem halt meg senki” – kész káosz volt Boris Brejcha koncertje Budaörsön

GettyImages-1684351956
2024.08.25. 13:26
Boris Brejcha augusztus 24-én, szombaton koncertezett a Budaörsi Repülőtéren, amin mintegy 15 ezer ember vett részt. Az eseményt követően több olvasói panasz is érkezett arra vonatkozólag, hogy áldatlan állapotok uralkodtak a helyszínen, amelyről az Index is tudomást szerzett egy informátoron keresztül.

Boris Brejcha német lemezlovas már legalább tíz éve rendszeresen látogat el hazánkba, mivel rengeteg rajongóra tett szert Magyarországon. A zenész a kisebb hazai klubokból indult, amelyeket hamar kinőtt, és az utóbbi esztendőkben már a Budapest Arénát töltötte meg többedjére. Legutóbbi koncertje augusztus 24-én, szombaton a Budaörsi Repülőtéren volt, ami a korábbi helyszínekhez képest különlegesebbnek bizonyult – már csak amiatt is, mert egy nyitott térben tartották.

A kezdeti elképzelés alapján úgy tűnt, hogy az előadó kész egy szinttel feljebb lépni, és még a korábbinál is több élményt adni a rajongóknak, ám a buli helyszíne egyáltalán nem volt felkészülve arra az embertömegre, amivel egy Brejcha-koncert jár.

Vasárnap reggelre több olvasói levél is befutott szerkesztőségünkbe, amelyekben rendre csalódásként számoltak be a szervezésről a résztvevők. Lapunk informátora azt állította, hogy már a beengedés sem ment zökkenőmentesen, mivel a nyári forróságban kilométereket kellett sétálni csak azért, hogy egyáltalán a bejáratig eljussanak – az esemény délután három órától volt meghirdetve, de öt óráig még csak zene sem szólt.

Ott azt tapasztalták, hogy nem választották el egymástól kordonokkal a sorokat, így az eseményre érkezők hordába verődve várakoztak, bízva abban, hogy mielőbb bejutnak – ez több olvasó elmondása szerint órákba telt. Hasonló helyzet alakult ki a parkolónál is, ahova szintén órákba telt a bejutás. Sőt, forrásunk állítása szerint a szervezők több jegyet adtak el, mint ahány autó elfért a parkolóban, így volt, aki hoppon maradt, ám ezt csak akkor tudta meg, miután kivárta a sorát. Ám akadtak olyanok is, akik meg sem várták, hogy bejussanak, hanem inkább hazamentek.

A szervezőknek bíróságon kéne felelniük emiatt. Kész emberkínzás volt. Csoda, hogy nem halt meg senki

– jegyezte meg informátorunk.

A rendezvényre érkező 15 ezer ember kálváriája azután sem ért véget, hogy átverekedték magukat a beléptetésnél kígyózó soron, mivel ugyanilyen állapotok uralkodtak a pultoknál is. Forrásunk kifejtette, összesen három pult volt, ahol italt lehetett kérni, és később abból egyet be is zártak. Ők 1 óra 40 percet vártak arra, hogy sorra kerüljenek, így sokan egyszerre több italt kértek ki, hogy ne kelljen még egyszer ennyit várakozniuk.

Emellett több résztvevő is panaszkodott az árak miatt, mivel egy üveg félliteres víz kétezer forintba került, ami még a fesztiválokon tapasztalható árakat is messze túlszárnyalja. 

Sőt, az egyik résztvevő három másfél literes vizet szeretett volna vásárolni, amit alapvető esetben nem árultak a helyszínen, hanem koktélokhoz használták őket, viszont a forróságban indokolt volt a bővebb folyadékbevitel. Mivel nem szerepelt az árlistán, hogy mennyibe kerülne a három üveg megvásárlása, a pultnál decinként számolták ki a végösszeget, ami 17 ezer forint lett. Holott a boltban megvásárolva összesen ezer forintba sem kerülne ez a tétel. Ahogy forrásunk hozzátette, akkora káosz uralkodott a helyszínen amiatt, mert a délutáni hőségben nem jutottak folyadékhoz az eseményre érkezők, hogy a mentők slagot dobtak át a kerítésen, hogy vízhez jussanak a bulizók. Mint hozzátette, végül akkora tumultus alakult ki a locsolócsövek körül, hogy már oda sem lehetett férni. 

Tűző nap, 37-38 fok, és szépen, mint a birkák, vártuk a csodát, hogy vízhez jussunk! SENKI nem volt képes semmilyen infót vagy ingyen vízivási lehetőséget biztosítani! Akik már a pulttól jöttek, azt mondták, 1,5 órát vártak! Előttünk volt, aki rosszul lett a tömegben, és elájult. Senki nem foglalkozott vele, mi, partizók segítettük fel, és valahogy a többiek juttatták oda a pulthoz, hogy rendbe hozza magát! Ez egy mérhetetlen nagy szégyen, és mi, akik szórakozni mentünk, egy kínkeserves szaunázásban vettünk részt

– fogalmazta meg egyik olvasónk, hozzátéve, mérhetetlenül csalódott amiatt, hogy az ott-tartózkodása felét azzal kellett töltenie, hogy két palack vízért állt sorban. Mint kiemelte, többször járt már Boris Brejcha-koncerten, de ilyet soha nem tapasztalt. 

Nincs itt semmi látnivaló

Annak ugyanakkor, hogy mekkora káosz uralkodott a helyszínen, az esemény, illetve az azt szervező Supernova Techno Facebook-oldalán semmilyen nyoma nincs. A szervezők a buli végeztével egy videóval jelentkeztek, amelyben köszönetet mondtak azoknak, akik ellátogattak, ám ezen kívül nem közöltek mást.

Az esemény Facebook-oldalán megosztott bejegyzésnél ugyanakkor záporoznak a hozzászólások a résztvevőktől, akik nagy csalódásként élték meg a koncertet a szervezés miatt – Boris Brejcha teljesítményét viszont nem vitatták. Ezen kommentekből csemegéztünk: 

  • „A barátaimmal nagyon vártuk már ezt a bulit. Erre kb. külön töltöttük az egészet az órás sorbanállások miatt. Szörnyű volt, hogy civil emberektől kellett vizet kunyerálni, mert a sor végtelen volt. Nem hogy alkoholhoz nem jutott az ember, de még VÍZHEZ sem. Komolyan 2000 Forint egy 0,5-ös víz???? Botrány! Nagyon rombolta az élményt!”
  •  „Szórakozni mentünk, ehhez képest a bejutáshoz és a pulthoz összesen 3 órát álltunk sorban a tűző napon. 4 órakor sehol nem találtunk senkit, aki vizet osztott volna. Mivel a mobilhálózat is akadozott ennyi ember alatt, így a terminálok sem működtek megbízható módon. Ez a szervezés kritikán aluli volt.”
  • „Boris nagyon jó volt. DE! Több mint 2 órát álltunk sorban, 5 darab 0,5 literes vízért fizettem 10 000 forintot. Nagyon gondolkodtunk rajta, hogy mi sem várjuk meg a fő előadót. Botrány, borzalmas soha többet ezzel a szervezéssel.”
  • „Igazi élethalál harcot kellett vívni, mintha túlélőtáborra fizettünk volna be. Életemben ilyen pocsék szervezéssel nem találkoztam. Az már csak hab volt a tortán, hogy telefonon adták össze, mennyit kell fizetnünk.”
  • „Remélem lesz, aki feljelentést tesz veszélyeztetésért. Ha a mentősök nem nyittatják ki azt a két slagot, bebukott volna az egész buli, és kaptok egy West Balkán 2. részt.”
  • „Szégyelljétek magatokat a pocsék szervezés miatt. Kezdjük ott, hogy eladtatok több parkoló jegyet, mint amennyi parkoló volt, ez hogy lehetséges? Fél 8kor bezártok egy pultot, mert elfogyott az árukészlet. Tessék? Ilyen van? Egyik pultnál se lehetett sorra kerülni. Átlagos várakozási idő másfél óra volt! Nagyon jól tudtátok, mennyi ember lesz, akkor úgy kell kiszolgálószemélyzettel is készülni. Arról ne is beszéljünk, hogy kezet nem is lehetett mosni a WC után, mert nem volt víz, se kézmosó. Nem értem, hogy van engedélyetek tömegrendezvény szervezésre! Lesz ennek még óriási visszhangja, készüljetek a kártérítésekre!”

Túllépték a határértéket

Ahogy egyik olvasónk jelezte, a szervezők nem tartották be a zajterhelésre vonatkozó határértéket sem, mivel Budaörsön 70 decibel körüli zajterhelés volt mérhető egy kilométeres távolságban a reptértől. Mint ismert, a Budapest szívében megrendezett Sziget Fesztivál esetében is különösen ügyelnek erre, így 23 óráig 65, azt követően pedig maximum 55 decibeles lehet a zajszennyezés.

A Farkasréti Temetőnél is panaszkodtak a hangerőre, ami 3,2 km távolságra fekszik a reptértől légvonalban, de Budaörs túlsó végén is rendkívül hangos volt. Másik dolog, hogy 22:00-kor be kellett volna fejezni a koncertet, de erre nem került sor. 22:36-kor hívtam a 112-t, ahol jelezték, hogy rengeteg bejelentést kaptak. és folyamatban van rendőrségi intézkedés. Nem sokkal később vége szakadt a koncertnek, de lehet hogy nem önszántukból

– tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban egy másik olvasónk is megkereste szerkesztőségünket, kiemelve, a nagy hangerejű zenét egész Dél-Buda hallgatta este 22 óra 40 percig. Mint hozzátette, sok környékbeli jelentette a 112-nek a panaszt. Az elmondottak alapján a budapesti 11. kerületet, illetve Budaörs önkormányzatát is megkerestük (utóbbiak nyilatkozata itt olvasható), előbbitől a szervezőknek engedélyt kellett kérniük a koncert megrendezéséhez, válaszukra még várunk. Mindemellett a történtekkel kapcsolatban kerestük az eseményt szervező Supernova Technót – akiknek weboldaluk nincs, csak egy Facebook-oldaluk, ahol egyetlen e-mail-cím található meg –, a kivitelező céget, a Music Production Kft.-t, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és az Országos Mentőszolgálatot (utóbbi tájékoztatása ide kattintva érhető el).

A rendezvény helyszínét biztosító Budaörsi Repülőtér az Indexszel azt közölte, kérdéseinkkel forduljunk a koncert szervezőihez.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályához elektronikus úton érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába a hangos zenével összefüggésben több bejelentés is érkezett”. Míg a szervezők végül a Facebook-oldalukon reagáltak a történtekre, kijelentve:

A Supernova Techno Kft. bocsánatot kér a 2024. augusztus 24-ei, Budaörsi Reptéren megrendezett eseményen tapasztalt negatív élményekért. Cégünk prioritása, hogy a szórakozni vágyók rendezvényeinken a lehető legkomfortosabban érezzék magukat, ezért vendégeink visszajelzései alapján belső vizsgálatot indítunk a felelősök mihamarabbi megtalálásának érdekében.

(Borítókép: Boris Brejcha 2023. szeptember 15-én. Fotó: Frank Hoensch / Redferns / Getty Images)