Csúnyán megütheti a bokáját a Netflix

BR 101 Unit 01034 RT
2024.10.02. 05:58
A bíróság legújabb döntése alapján Fiona Harvey, akiről vélhetően a Szarvasbébi című netflixes sorozat főszereplőjét mintázták, rágalmazási pert indíthat a streamingszolgáltató ellen, mivel a produkció nemcsak fiktív, hanem valós eseményeken alapuló elemeket is tartalmaz.

A Szarvasbébi című netflixes sorozat a 2024-es év legnagyobb dobásának minősült, amelyben a Richard Gadd humorista iránt megszállottan rajongó nő ámokfutását kísérhetjük végig. A széria kapcsán ugyanakkor egy kisebb botrány robbant ki, mivel annak ellenére, hogy a produkció elején az olvasható, valós eseményeket dolgoz fel, a streamingszolgáltató közölte, fiktív a történet, Fiona Harvey pedig úgy véli, róla mintázták a főszereplőt.

Június 6-án keresetet nyújtott be a Netflix ellen, és több mint 170 millió dollár kártérítést kért, mivel azt állította, hogy sok zaklatás érte a széria debütálását követően. Ráadásul elmondása szerint a sorozat nagy része nem felel meg a valóságnak, köztük az, hogy bíróságra járt vagy börtönbe került. Ahogy azt is tagadja, hogy üldözte vagy szexuálisan bántalmazta volna Richard Gaddot.

Az ügyben a napokban hoztak ítéletet, és a People magazin által megszerzett bírósági végzés szerint, ahogy arra a sorozat legelején látható „igaz történet” felirat is utal, a Szarvasbébi egy valós eseményeken alapuló produkciónak számít, azaz Fiona Harvey rágalmazási pert indíthat a Netflix ellen. Gary Klausner bíró úgy fogalmazott, nagy különbség van aközött, hogy valaki szimplán megszállottan követ valakit az utcán, vagy el is ítélik emiatt, ahogy aközött is, hogy egy személy nem megfelelően ér hozzád vagy szexuálisan zaklat.

A bíró ezzel azt próbálta érzékeltetni, mekkora a kontraszt a sorozatban látott nő viselkedése és a Gadd által elmeséltek között. Gadd ugyanis korábban arról számolt be a filmkészítőknek, hogy zaklatóját nem ítélték el, míg a szériában nem ezt látjuk, hanem egy túldramatizált történetet, amivel abban az esetben nem lenne gond, ha a produkció elején nem szerepelne ott az „igaz történet” felirat. Gadd ugyanakkor azt elismerte, hogy a történet bizonyos részeit meg kellett változtatni amiatt, hogy drámaibb csúcspontokat érjenek el. 

Érzelmileg nagyon valósághű, komoly megszállottságot tanúsítottak irántam és súlyosan bántalmaztak. De azt akartuk, hogy ez a művészet oltalma alatt elevenedjen meg, megvédve azokat az embereket, akiken alapul

nyilatkozta korábban.

Bár a Netflix már júliusban azt kérte, hogy ejtsék az ügyet, arra hivatkozva, hogy „egy értelmes ember nem fogja tényként értelmezni a kijelentéseket”, a bíró kijelentette, hogy a sorozat első epizódjának legelején látható „igaz történet” felirat nagyon is arra utal, hogy a néző vegye komolyan az abban látottakat. Hogy mi lesz Harvey következő lépése, azt egyelőre nem közölte a nyilvánossággal, ám ezt megelőzően arról beszélt, kész pert akasztani a streamingszolgáltató nyakába többek között rágalmazás és hanyagság miatt, így szinte nyílt titok, miben mesterkedik. 

Pornográf tartalmakra bukkantak

A Netflix már az év elején kiverte a biztosítékot a Raël: A földönkívüliek prófétája című négyrészes sorozattal, amelyet a nézők túl felkavarónak ítéltek meg. A Raëlian Movement nevezetű nemzetközi ufóvallást megalapító Claude Vorilhon életét bemutató széria mellett hasonló fogadtatásban részesült az olasz pornólegendáról, Rocco Siffrediről szóló Szuperszex. A sorozattal kapcsolatban olyan aggályok merültek fel, hogy a felületre tévedő gyerekekre káros lehet, illetve egyes nézők kifogásolták, hogy a pornográf tartalmak ennyire beszivárogtak a Netflixre.

Ezt követően a Szarvasbébi miatt zúdult össztűz a platformra, mivel nem tudták megvédeni a széria sztoriját inspiráló valós személy kilétét. Állítólag anno Fülöp herceg szintén le akarta perelni a gatyát a Netflixről amiatt, ahogy ábrázolták őt A korona című sorozatban, illetve aggályokat vetett fel A vezércsel és a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori is. Legutóbb pedig az A Man In Full alkotás miatt akarták bojkottálni a felületet, mivel a nézők ismételten pornográf tartalomra bukkantak a szériában.

Intézkedett az NMHH

Korábban egyébként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is talált némi kivetnivalót a netflixes produkciókban. Mint megírtuk, a médiatanács állampolgári bejelentés alapján, a klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából vizsgálta a platformon elérhető Locke & Key – Kulcs a zárját című sorozat 1. évadának 2. epizódját, amelyet 13+ korhatári jelöléssel tett elérhetővé Magyarországon a médiaszolgáltató. A testület szerint a műsorszámot a filmben található erőszakos szexuális jelenetek miatt magasabb korhatári kategóriába (18 éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni, ezért a hatósági ellenőrzés megállapításait továbbította a holland társhatóság, a CVDM részére.

A holland hivatal a teljes sorozatot megvizsgálta, és arról tájékoztatta az NMHH-t, hogy a sorozat Hollandiában elfogadott korhatári besorolása 16+, tehát az egyes epizódokat ezzel a jelzéssel kellene elérhetővé tenni Magyarországon is.

A NETFLIX A VIZSGÁLAT NYOMÁN 16+-OS JELÖLÉSRE VÁLTOZTATTA A MŰSORSZÁM KORHATÁR-BESOROLÁSÁT MAGYARORSZÁGON.

(Borítókép: Netflix)