Nagyon nagy bajba került Molnár Áron, léghajlító Sanyi benn van a döntőben

sallakdori-8057
2024.10.21. 06:19
Véget értek az elődöntők, kialakultak a 2024. november 3-i Szuperdöntő párosai az RTL Sztárbox című műsorában. Az október 20-i adásban két bajnoki és két gálamérkőzést láthattunk, és izgalomban ezúttal sem volt hiány. Férfi könnyűsúlyban Varga Viktor jutott tovább, miután legyőzte Sánta Lacit, középsúlyban pedig Torghelle Sándor.

Kissé megbicsaklott a Sztárbox mérkőzéseinek íve, miután egészségi állapotára való tekintettel Noszály Sándor egykori teniszező nem folytathatta a versenyt. Így már az október 20-i adásban bejelentették, hogy férfi nehézsúlyban nem tartanak döntőt, hanem meccs nélkül hirdetik ki győztesnek Mészáros Andrást.

A színész ezt némiképp csalódottan vette tudomásul,

hiszen szeretett volna megmérkőzni a bajnoki övért, de Kovács Kokó István megnyugtatta, hogy ez az ökölvívásban bevett gyakorlat, nem is tudtak volna kiállítani valakit Noszály Sándor helyett. Mondhatni, ilyen a boksz.

Ezek után kezdetét vették az elődöntők, amelyek között két gálamérkőzésre is sor került. A könnyűsúlyúak mérkőzése utána szuperanyák léptek a ringbe, a középsúlyúak meccsét követően pedig címvédő mérkőzésre került sor. A nézők tehát összesen négy összecsapást láthattak a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, ahol ezúttal is számos celebritás gyűlt össze, biztatva a barátokat, ismerősöket.

Az indián törzsfőnök nem kegyelmezett

Az első mérkőzésen Sánta Laci musicalszínész és a nála 17 centiméterrel magasabb Varga Viktor énekes küzdött meg egymással. Ahogy a szakmai kommentátor, Kovács Kokó István fogalmazott:

Sánta Dávid és Varga Góliát csapott össze.

Varga Viktor a sportesemény show-jellegét erősítette, kackiás bajusszal, sujtásos boksznadrágban és mellényben lépett a ringbe, gitárral a kezében, mintha egy popsztárba oltott indián törzsfőnök János vitéznek öltözött volna, de aztán megmutatta, hogy a küzdelemben is helyt tud állni: nagy lendülettel estek egymásnak Sánta Lacival, aki többször el is esett, és végül egyhangú pontozással Varga Viktor nyert. A november 3-i Szuperdöntőben férfi könnyűsúlyban Sárközi Ákos lesz az ellenfele.

Az est második mérkőzésén Kustánczi Lia és Földes Eszter vívott meg egymással. A modell és DJ addig nem tudta kipróbálni magát a ringben, mert bár ő is felkészült és edzett, hála Istennek nem kellett beugrania senki helyett a verseny során. Földes Eszter színész viszont bizonyítani akart, miután Lola korábban legyőzte. Mint mondta, most 

sokkal jobb lelki és mentális állapotban várta a mérkőzést,

és a Szuperanyák versenyén megosztott pontozással le is győzte Kustánczi Liát. Földes Eszter – akinek a válásáról szóltak nemrégiben a hírek – a versenyre egy Erdő nevű kiskutyával érkezett, mint mondta, ő most az élettársa. A nők versenyében Kokó szerint nem volt elég dinamika és kevés volt a pontos ütés.

Az utolsó léghajlító döntetlenes győzelme

Az est harmadik mérkőzése már több izgalmat hozott. Férfi középsúlyban Torghelle Sándor és Herceg Dávid csapott össze, és aki emlékezett rá, hogy Torghelle hogyan ütötte ki Shane Tusupot, illetve Herceg milyen véresre verte Király Viktort, az sejthette, hogy kemény küzdelemre lehet számítani. Így is történt, és végül

a Sztárbox történetének egyik legjobb meccsét láthattuk.

A pontozóbírók döntetlenre hozták ki a mérkőzést, de mivel ilyenkor a szabályok szerint meg kell jelölniük az egyik versenyzőt, akit tovább juttatnak, mindhárman Torghelle Sándor nevét írták a számok mellé, akit a műsor folyamán az utolsó léghajlítóként emlegettek. Torghelle ellenfele a Szuperdöntőben Törőcsik Dani tetoválóművész lesz.

Az est talán legizgalmasabb mérkőzése maradt a végére: a 2023-as középsúlyú győztes, Molnár Áron színész állt ki, hogy megvédje bajnoki övét, a kihívója pedig Szegedi Fecsó – ahogy a szpíker fogalmazott, „bulvárban fürdő” – üzletember volt. A meccs érdekesen alakult, mert bár – az est többi mérkőzéséhez hasonlón – itt is végigment mind a négy menet, az erőviszonyok a végére megfordultak. Három menetben egyértelműen Molnár Áron volt a jobb, a negyedikben azonban Szegedi Fecsó olyan erővel támadt, hogy a színészre rá is kellett számolni.

Nagyon nagy bajba került Molnár Áron!

– kiabálta Kokó, aki azonban a negyedik menet végeztével sejtette, hogy mindez nem fordította meg a mérkőzés eredményét. Így is lett, a pontozóbírók Molnár Áront hozták ki győztesnek, így nála maradt a bajnoki öv.

A mérkőzést Szegedi Fecsó és Molnár Áron egy fogadással is megfejelte: a győztes 1 millió forintot kap a másiktól, amit – jelen esetben Molnár Áron – jótékony célra fordít.

Kialakultak tehát a 2024. november 3-i Szuperdöntő párosai:

  • női pehelysúlyban Lola és Schóbert Lara,
  • női könnyűsúlyban Sápi Vivi és Hódi Pamela,
  • férfi könnyűsúlyban Sárközi Ákos és Varga Viktor,
  • férfi középsúlyban Törőcsik Dani és Torghelle Sándor csap össze.

Férfi nehézsúlyban mérkőzés nélkül avatnak bajnokot Mészáros András személyében. Most tehát egy hét kimarad, a Sztárbox következő adása két hét múlva jelentkezik.

(Borítókép: Molnár Áron és Szegedi Fecsó 2024. október 20-án. Fotó: RTL Sajtószoba)