Konyhanyelven a konyháról

Akármennyire is furcsa, a konyhák kialakulása és szerepe a történelemben megannyi fordulatot vett. Őseinknek nem volt választása: ha nem akartak kizárólag nyers húson és bogyón élni (halni), kénytelenek voltak tüzet rakni, majd grillpartit rendezni. A tűzhelynek már ekkor kiemelt szerepe volt, a családból valaki mindig vigyázta, nehogy elaludjon a láng. A sütő-fűtő funkciót betöltő tűzrakás a 15. századra kemencévé fejlődött. (Érdekesség, hogy a sütéshez használt kemencét általában az udvarra építették, hogy a ház nyáron ne melegedjen túl).

A manapság reneszánszát élő kemence a 20. század második felében már kezdett kimenni a divatból, sőt, az üst feletti „boszorkányos kotyvasztás” sem volt többé annyira módi. Alternatívaként megjelentek a téglából rakott, illetve vaslapból összetákolt tűzhelyek, amelyekkel nemcsak kényelmessé, de helytakarékossá is vált a főzés. A hiedelemmel ellentétben gáztűzhelyek már a 19. században is léteztek. Az újdonságot az éles elméjű James Sharp szabadalmaztatta 1826-ban.

A vezetékes víz bevezetése, valamint a szennyvíz elvezetése a higiénia és kényelem szempontjából elengedhetetlen lépés volt. A víz után hamarosan az áram is házhoz jött. 1930-ban az elektromos áram bevezetése mérföldkövet jelentett. A „frankfurti konyha” 1927-ben indult hódító útjára, a beépített kellékekkel ellátott típuskonyha a dolgozó ember metaforájává vált.

Háborús időkben azért a férfiak is fakanalat ragadtak, de mivel a lövészárokban nem sok lehetőség volt tüzet gyújtani, általában maradt a konzerv és a nyers zöldség. Persze volt rá példa, hogy a katonák a fronton főztek: ilyenkor kedvelt koszt volt a kétszersült és a nyársra szúrt hús.

Az ötvenes években népszerű üzemi konyhák, majd később önkiszolgáló étkezdék Magyarországon amolyan társasági helyként (is) funkcionáltak. Ezek az étkezők emberek ezreit látták el meleg ennivalóval, a menükön pedig rendszerint a magyaros ízek domináltak. A hatvanas-hetvenes évek után azonban a jelenségnek befellegzett.

A konyhában sürgés-forgás egészen az ötvenes évekig női kiváltságnak számított, a fogyasztói társadalom (gyorséttermek, előre csomagolt ennivalók, külföldről meghonosodott finomságok) kialakulásával azonban a nők háztartáshoz való viszonya is megváltozott: a mind ízekben, mind külalakban tetten érhető reformkonyha megjelenésével a létszükségletet szolgáló helyiség a modern dizájn fellegvárává globalizálódott.