A szocpol és a kamattámogatás sem menti a lakáspiacot

2011.11.11. 13:59
Öt éve még több mint tízezren vettek új lakást Budapesten, most negyedannyi adásvétel van. Az Otthon Centrum szerint a szocpol visszahozása sem segít sokat a fővárosiaknak, gazdasági növekedés nélkül nem lesz kilábalás a lakáspiacon.

Az Otthon Centrum elkészítette 2011 első három negyedévére vonatkozó budapesti új építésű lakáspiacot vizsgáló felmérését. A 376 értékesítés alatt álló budapesti projektet számláló adatbázis szerint 2011 harmadik negyedévének végén megközelítőleg 3 200 már átadott, de még eladatlan lakás közül választhattak a vevők. A még épülő, de már értékesített készletet ehhez hozzáadva, nagyjából 5 000 új építésű lakás volt eladósorban.

Az eladások száma nőtt, 2011 első három negyedévében csaknem annyi adásvétel történt, mint 2010-ben az egész évben. Ennek megfelelően, az Otthon Centrum adatbázisa alapján, 2 400-2 500 új építésű lakás eladásával lehet számolni 2011 év végére.

Meredek a lejtő

Az Otthon Centrum adatbázisa szerint 2006-ban még több mint 11 000 új építésű lakást értékesítettek a fővárosban, de még 2008-ban is 6 000 körüli eladást regisztráltak. A válság hatására a kereslet gyorsan reagált, és az eladások csaknem negyedére estek vissza 2009-ben.

Azóta lassan, de folyamatosan nő az eladások száma, így e tekintetben 2009 volt a mélypont. Ez a lassú növekedés persze nem a gazdasági környezet pozitív változását mutatja, inkább a korábbi hirtelen kereslet visszaesés korrekciója.

Kevesebb az eladó

A kínálati oldal alkalmazkodása csak késleltetve jelentkezik a statisztikákban, főleg a kivitelezés átfutási ideje miatt. A fejlesztői aktivitás jelentős visszaesése mellett – a KSH adatai szerint Budapesten 2011 első három negyedévében az építési engedélyek száma 62 százalékkal, a használatbavételi engedélyek száma pedig 40 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – nagy változás mutatkozik a projektméretekben.

„A fővárosban csak elvétve találunk nagyobb volumenű projektet” – mondta Kühne Kata az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. „A 2011 után átadott, vagy még a jövőben átadni tervezett, tehát már a válság alatt elindított projektek közül csak 5 darab 100 lakásnál nagyobb projektről van tudomásunk, míg 200 lakást meghaladó, a válságban elindított projektből mindössze négyet számoltunk.”

A 2011 után átadott, jelenleg értékesítés alatt álló projektekben az átlagos lakásszám 22 körül alakul. Ugyanez a mutató a 2007 végén végzett felmérésünkben az idei csaknem háromszorosa, 60 lakás volt.

A kamatkedvezmény sem segít

Az eladásokat jövőre erősítheti a szocpol és kamattámogatási rendszer, amit a kormányzati tervek szerint újból bevezetnek. Az Otthon Centrum szerint támogatások várhatóan trendfordulót nem fognak hozni a piacon, azonban a jelenlegi viszonyok között minden keresletstimuláló eszköz jó.

Hatékonyabbnak valószínűleg a kamattámogatás fog bizonyulni - vélik a cég elemzői. Kamattámogatást új építésű lakásvásárlására (és építésére) maximum 30 millió forintos ingatlanra, legfeljebb 10 millió forintos hitelösszegig lehet igényelni.

A szocpol a vidéken segíthet

A szocpol keretében igényelhető, vissza nem térítendő támogatás segítségével megvásárolandó új építésű lakások esetében, gyerekszámtól függően, egy minimális alapterületet állapít meg az intézkedés.

A minimális lakás alapterületet a KSH 2010-re vonatkozó, budapesti (350 000 Ft/nm) illetve vidéki (230 000 Ft/nm) új építésű lakásáraival beszorozva jól látható, hogy a fővárosban a támogatás az ingatlan értékének 4–7 százalékát, míg vidéken 6–10 százalékát teszi ki.

Ebből kiindulva a vissza nem térítendő támogatás hatékonyabb segítséget nyújthat vidéken, még ha önmagában ott sem hozhat trendfordulót.

Ezt erősíti, hogy az új építésű lakásvásárlására igénybe vehető kamattámogatásnál megszabott 30 millió forintos maximális ingatlanérték azt jelenti, hogy Budapesten egy maximum 85 négyzetméteres ingatlan megvásárlása lehetséges támogatott hitelből, amihez, gyerekszámtól függően, maximum 1,6 millió forint vissza nem térítendő támogatás járna.

Növekedés nélkül nem lesz megugrás

Trendfordulót, illetve jelentősebb fellendülést, valószínűleg csak stabil gazdasági növekedés hozhat a piacon. A gazdasági környezet pozitív változására – ami a háztartások szintjén a javuló jövedelmi helyzetben és várakozásokban, erősödő hitelfelvételi kedvben mutatkozhat – a kereslet gyorsabban fog reagálni, így az új építésű lakások piacán akár hiány is kialakulhat bizonyos lakástípusok esetén.

Ez az árak ugrásszerű növekedésével járhat, amíg az újból beinduló kínálat le nem hűti az árak növekedését.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

46 perce

  • Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.

1 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

2 órája

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.

13 perce

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

3 órája

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

2 órája

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

5 órája