Az államadósság az árfolyam miatt változik, mégis csak az történt, hogy 1400 milliárddal, a nyugdíjvagyonból, csökkentették az adósságot. Azt mondja, jövőre 76 százalék lesz az idei 77 százalék után az adósság (a költségvetési törvény szerint 76,8 százalék lesz. Azért nem csökken nagyobb mértékben, mert pénzügyi támadás alatt állunk, mondta Matolcsy.
A parlament gazdasági bizottsága hétfőn hallgatta meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. A miniszter néhány nappal azt követően számol be a gazdaságpolitika alakulásáról, hogy eldőlt: nem fagyasztják be az ország 150 milliárdos uniós támogatását. A miniszter elsősorban a deficitcsökkentést emelte ki sikerként, az ellenzéki képviselők azt hiányolták, hogy másról nem szólt, a társadalmi egyenlőtlenségeket növelte a gazdaságpolitika.
Matolcsy György múlt pénteken Luxemburgban bejelentette: növekedést és munkahelyteremtést erősítő programot terjeszt a kormány elé a következő hetekben. „Magyarország ebben az évben stagnál. Olyan gazdaságban kell folytatnunk a pénzügyi konszolidációt, most már nemcsak az államnál, hanem a vállalkozásoknál, és tovább, a családoknál, ahol nincs növekedés. Ezzel nem tudunk együtt élni” – fogalmazott.
Miután a múlt héten eldőlt, hogy mégsem fagyasztják be a 150 milliárd forintos uniós támogatást, Matolcsy György arról beszélt: "nagyon komoly szövetségi, baráti háló alakult ki Magyarország körül", már akkor a tanács mintegy kétharmada Magyarország mellett szólalt fel, hangoztatva, hogy nem tisztességes, nem járható út a kohéziós pénzek felfüggesztése. Magyarország nem esik el uniós támogatástól jövőre, "a pénz a zsebünkben lesz, és remélhetőleg rövid időn belül a gazdaságban is" - szögezte le a miniszter.
Matolcsy György meghallgatása fél 12-kor kezdődött volna, de félórát csúszott, miután a miniszter a Fidesz frakcióülésén vett részt. A bizottság ülés kezdetén vita alakult ki abból, hogy csak egy órát kaptak a képviselők a meghallgatásra, mivel egykor kezdődik a parlament plenáris ülése.
Óriási siker, hogy a 2004-2010-es időszakot lezárva sikerült az államháztartást egyensúlyba hozni, még ehhez sokszor szokatlan megoldásokat is választottak, sok érdeket sértettek is, mondta a miniszter.
Szégyenpadról, karanténból jöttünk ki példátlan egyensúlyjavító lépésekkel. Ezek az érintettek egyetértését nem vívták ki, de két év elteltével az unió elismerte az intézkedéseket. 2011-ben többletet mutat az államháztartás a magán-nyugdíjpénztári rendszer "reformjával".
Magyarország jövőre mélyen 3 százalék alatti hiányt ér el, az unió 2,7, míg a magyar kormány 2,2 százalékot vár. Közben uniós átlaggal nőtt tavaly a gazdaság és jelentős reálkereset-bővülés volt, főleg a 3 és több gyerekes családoknál.
Az európai országok komoly hiánnyal küzdenek, Magyarország ebben a közegben eredményes volt. Árat minden konszolidációért fizetni kell. Az ár az volt, hogy nagyon sok stratégiai partner elbizonytalanodott: Magyarországnak tényleg a gazdasági növekedés a fontos. A miniszter szerint sikerült a családok pénzügyi helyzetét konszolidálni részben a végtörlesztéssel, részben az Eszközkezelővel, részben a reálbérek emelésével.
Félidőben vagyunk, túl a konszolidáción, most már jön a munkahely-teremtés és a gazdasági növekedés, mondta Matolcsy. Mindenkinek jót ígér, a mikrovállalkozásoknak, a középvállalkozásoknak, a fiatal és az idős munkavállalóknak egyaránt segítenének a kormánypárti javaslatok. A növekedés elősegítése, munkahelyek megvédése és teremtése a cél, ennek lehetőségeit vizsgálják meg a 2013-as költségvetés zárásáig terjedő időszakban. És azt, honnan lesz erre pénz.
A kormány 2010-ben egymillió új munkahelyet ígért tíz évre, ennek időarányos teljesítése havi 8333 új munkahely lenne. A trendmutató most 153 200-as mínuszban áll.
Június elején a CNN-en magyar tündérmeséről beszélt. Most egyelőre sokkal prózaibb beszédet mond.
Az, hogy az állam eladósodott 2004-2010 között, nem lett volna baj, ha közben az emberek életszínvonalán ez meglátszik. De nem látszott, az emberek is eladósodtak, mondta Rogán Antal bizottsági elnök a miniszteri beszámoló után.
A 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a képesítés nélkül fizikai munkát végzők és a szülésről visszatérő nők állnak a kormány gazdaságösztönző programjának keretében. És az önfoglalkoztató kisvállalkozók cipésztől kocsmárosig, ők teher- és adminisztrációcsökkentést kaphatnak, mondta Rogán.
Rogán azt mondta, Harrach Péterrel szerdán viszik el a kormánypárti frakciók javaslatait a miniszternek.
A szocialista Burány Sándor azt mondja, nem 2010-ben, hanem 2006-ban kezdődött, és azóta folyt a deficit lefaragása. Emlékeztetett arra is, hogy 2010-ben az Orbán-kormány nem ezen az úton akart elindulni, hanem növelte volna a hiányt, csak ehhez nem kapott nemzetközi hozzájárulást. Megjegyezte: a kohéziós alapokat mégis csak az Orbán-kormány második évében akarták felfüggeszteni.
A versenyszférában 17 ezerrel dolgoznak kevesebben, minden elemző az egykulcsos szja-val magyarázza ezt, mondta Burány. Az alacsony keresetűek bérkompenzációja miatt van ez, tudni lehetett, hogy ha bérkompenzációt kell fizetni, akkor elbocsátás lesz, idézi a szakértőket a politikus.
Legalább 4 százalékkal csökkentek a reálbérek a KSH adatai szerint, ez nem vélemény, ezek statisztikai adatok - reagált Burány arra, hogy a miniszter szerint nőttek a reálkeresetek.
Két mutató szerint lógunk ki most Európából. Az egyik a gazdasági visszaesés, amivel dobogósok vagyunk, a másik pedig az 5 százalékot meghaladó infláció. Ez a kettő az elmúlt két év gazdaságpolitikájának köszönhető, fejezte be Burány.
Kovács Tibor (MSZP) hiányolta a tényeket és számokat Matolcsy szavaiból. Ő most sorol: összerúgtuk a port, és azóta sem tudtunk kibékülni az IMF-fel. Bajnaiék idején volt gazdasági növekedés, most recesszió van. A kohéziós támogatásokat nem vonják el, ami nem siker, bár a kormány próbálja annak eladni, mert korábban erről szó sem volt. Az állampapír-hozamok 5-7 százalékon voltak a Bajnai-kormány idején, idén januárban 9-11 százalékon, és 7-9 százalék most is, az államadósság sem csökkent. Gyenge a forint, magas a jegybanki alapkamat. A cds-felár 250 bázispont volt, most 500 pont körül van, a hitelminősítők mindegyikénél bóvliban vagyunk, a Bajnai-kormány idején nem voltunk.
A KSH múlt kedden közölt adatai szerint a nettó átlagbér áprilisban 141 900 forint volt, ami 1,1 százalékkal nőtt, miközben az infláció idén minden hónapban 5 százalék fölött volt, áprilisban 5,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Igaz, ebben a 4,4 százalékos reálbércsökkenésben nincs benne a családi adókedvezmény hatása.
A KSH jelentéséből az is kiderül: a versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 806 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, mely 26,6 ezer fővel alacsonyabb, mint 2011. január–áprilisban. A költségvetési szférában 729 ezren dolgoztak (8,8 ezer fővel többen, mint egy évvel ezelőtt), közülük átlagosan 65 ezren közfoglalkoztatás keretében.
A Jobbikot egyetlen gazdaságpolitikai egyeztetésre sem hívták, de még a saját táborukba tartozó gazdasági szereplőkkel sem egyeztetnek, mondta a jobbikos képviselő.
Volner János is felidézi, hogy 2010 nyarán még 7 százalékos hiányt tervezett az új kormány, "a 3 százalékos deficit nem az önök elkötelezettsége volt, hanem az unió diktátuma, kimentek Brüsszelbe, és ott tollba mondták a főbb számokat".
A gazdaságpolitika csak a hiánycsökkentésben sikeres, egyébként növelte a társadalmi különbségeket. Négymillióan élnek létminimum alatt, több mint kétmillió ténylegesen szegény ember van az országban, sorolta Volner. Nem szabadították ki a devizahiteleseket semmiből, 180-as frankárfolyammal vették át az országot, 240-es árfolyamnál léptek először, és közben hagyták a bankokat az 5 százalékos hitelkamatokat 10 százalék fölé emelni.
A kormánynak ötlete sincs, hogyan kerüljön ki az ország a bóvli kategóriából. És az a baj, hogy nemcsak a nemzetközi befektetők, hanem a hazai vállalkozók és a lakosok sem bíznak a kormányban, az országban. A beruházási ráta alapján az európai lista élén öt térségbeli ország áll, mi viszont nem vagyunk köztük, hanem a lista végén, zárta Volner.
Az LMP-s Scheiring Gábor azt mondta: a pártja kiszámolta, az elmúlt kétéves kormányzás több mint 2000 milliárdjába került a magyar állampolgároknak. Megérte-e? - kérdezi a minisztert, és mutatókat sorol, amelyek szerint nem (foglalkoztatás, GDP, infláció).
Rohamosan nő a létminimum alatt élők száma, tartósan magas a nem fizető adósok száma, a fiatalok 40 százaléka el akarja hagyni az országot, a legkisebb vállalkozások tehercsökkentésének szándéka jó ötlet, de az elmúlt években éppen hogy nőttek ezek a terhek, mondja Scheiring.
A magyar beruházási ráta valóban a térség egyik legalacsonyabb mutatója, a GKI szerint a lakossági várakozások javultak ugyan, de sosem éreztük ennyire kevésnek a pénzünket, a céges várakozások pedig tovább romlottak.
Az LMP szerint konkrétan ennyibe került a kormány az országnak. Árfolyamveszteség 825 milliárd, IMF-megállapodás hiánya több mint 400 milliárd, nyugdíjvagyon-államosításának pénzügyi vesztesége 198 milliárd forint, sorolta. Megemlítette a Simicska-cégek nyereségeit, az állami mobilszolgáltatóra szánt 160 milliárdot, a Mol-részvénycsomag megvásárlására költött pénzt és a keletkezett árfolyamveszteséget, majd megkérdezte ismét: megérte-e ez a hatalmas kár?
A kormánypárti nyugdíjvédelmi megbízott kíváncsi arra, milyen érdekeket is sértettek, és milyen alternatíva lett volna.
A szocialisták elmúlt nyolcéves kormányzása miatt fogyott el a türelem, sorolta Márton Attila (Fideszt), aki elismeri, hogy súlyos árat fizetett az ország az elmúlt két évért, de azért, mert nagyon súlyos örökséget vettek át.