Brüsszel nem hisz a kormánynak
Az IMF-hez hasonlóan az Európai Bizottság alelnöke is egyértelmű üzenetet vár a hiteltárgyalások folytatásához Budapesttől arra vonatkozóan, hogy ha lesz megállapodás, azt végre is hajtják majd − idézi a Bruxinfót a Napi Gazdaság.
Olli Rehn pénzügyi biztos szerint az IMF elleni médiakampány nem erről tanúskodik. Matolcsy György viszont arra számít, hogy jövő év elején folytatódnak a hiteltárgyalások az EU-val és az IMF-fel. A brüsszeli portál szerint a keddi pénzügyminiszteri tanácsülés előtt tartott, reggelivel összekötött informális megbeszélésen a deficiteljárás alá vont valutaövezeti tagállamok mellett Magyarország és Szlovénia is szóba került.
![Olli Rehn](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/361/3610/36100/3610042_22d19298cbe4e1d8fed745e22d1a97f8_wm.jpg)
A "magyar témát" felvezető, a pénzügyminiszteri tanács üléseit előkészítő gazdasági és pénzügyi bizottság (EFC) rövid összefoglalója szerint Magyarország ugyan teljesíti a költségvetési célokat, de sokszor olyan intézkedéseknek köszönhetően, amelyek nem segítik elő a növekedést és a foglalkoztatást. Mindezek alapján kérdéses a kormánynak egy IMF-program melletti elkötelezettsége.