Ilona
17 °C
33 °C

Egy elit romkocsmában elbukott a tandíj

2012.12.15. 18:10 Módosítva: 2012-12-15 19:28:48
Néhány héttel a jelentkezések leadása előtt teljes a káosz a felsőoktatás jövőjéről. Szombat délutánig úgy tűnhetett, a képzést jövő ősszel kezdők túlnyomó többsége tandíjat fizet majd, aztán Orbán Viktor szombaton elment egy romkocsmába, és most már úgy tűnik, hogy mindenkinek ingyenes lesz a felsőoktatás, aki eléri a 240 pontot és Magyarországon akar dolgozni. Döntés szerdára várható, de a legtöbb jel szerint teljességgel összecsapott lesz az új felsőoktatási szabályozás és annak finanszírozási rendszere is, bárhogyan határoz majd a kormány. Úgy tűnik, semmilyen háttértanulmányt nem készítettek a változásoknak az oktatás minőségére, a diplomások számára vagy épp a mobilitásra gyakorolt hatásairól.

Lesz tandíj vagy nem lesz tandíj, kiknek mennyit kell majd fizetniük, lesznek-e keretszámok vagy sem, mire lesz jó a diákhitel? – néhány héttel a felsőoktatási felvételi jelentkezések előtt ezekre a kérdésekre még nincs egyértelmű válaszok. A kormány már tavaly is eljátszotta azt, hogy jelentősen átalakította a felsőoktatás rendszerét szintén nem sokkal a felvételi jelentkezések előtt, a mostani helyzet azonban kaotikusabb annál.

Szombat délutánig úgy tűnt, hogy a mostani tanévben érettségizők túlnyomó többsége jövő szeptembertől fizetni fog, hogy tanulhasson. A kiszivárgott és nem cáfolt, a fiatalok látványos utcai tiltakozásait, komoly felháborodását kiváltó hírek arról szóltak: a magyar állam gyakorlatilag általánossá teszi a tandíjat. Úgy tűnt, mindössze tízezer hallgató költségét állják (alap- és osztatlan képzésben) teljes mértékben az idei 37 000 helyett, egész egyetemek és képzési ágak lesznek önköltségesek. Minden jel arra mutatott, hogy a két hónap múlva jelentkező diákoknak már az új finanszírozás szerint kell újratervezniük a következő éveiket.

Aztán szombaton Orbán Viktor egy elegáns budapesti belvárosi romkocsmában egyeztetett néhány középiskolással és egyetemistával – hogy kikkel, arról nem beszélnek, az biztos, hogy a HÖOK és a Hallgatói Hálózat sem tudott a megbeszélésről. A miniszterelnök által ezek után elmondott szűk két és félperces videónyilatkozat gyökeres fordulatról árulkodik.

Ott volt az ismerőse?

A kormányfő sajtófőnöke nem válaszolt arra a kérdésünkre, kik voltak azok a diákok, akiknek meghívására a Brüsszelből péntek este hazaérkezett Orbán Viktor szombat délután elment az Ötkert nevű romkocsmába. A kormányfő a velük való találkozó után jelentette be a váratlan fordulatot a kormány felsőoktatási koncepciójában. Ha az itt látható képen felismer valakit, vagy részt vett a találkozón, kérjük írjon nekünk erre a címre. Csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a részt vevő fiatalok milyen szervezethez tartoznak, neveket és személyes adatokat nem adunk ki. 

A miniszterelnök azt mondta, jövőre mindenkit felvesznek, aki teljesíti a bekerüléshez szükséges minimális ponthatárt (jelenleg 240 pont) és itthon akar dolgozni. A bejutást tehát szabaddá teszik, de a diákok által sokat bírált "röghöz kötés" megmarad. Azt egyelőre nem tudni, milyen technikával fizettetnék vissza az állami támogatást azokkal, akik diplomájuk megszerzése után külföldre mennek. Elképzelhető egy olyan megoldás, hogy a diák tanulmányára fordított állami kiadásokat egy virtuális számlán tartják nyilván, és akik később nem Magyarországon fizetnek adót, azokat kötelezik törlesztésre.

A kormányfő bejelentése szerint a következő tanévben nem lesznek keretszámok. Ezek ugyanis egyrészt elveszik a bejutási lehetőséget azoktól, akik tanulni akarnak, másrészt bonyolultak, átláthatatlanok, ezért kiszámíthatatlanná teszik a fiatalok jövőjét. A keretszámok megállapítására jelenleg nincs átlátható módszertan, és az szinte biztos: nem az a legjobb megoldás, hogy a kormány évente ad hoc módon dönt, ráadásul nem sokkal a jelentkezések leadása előtt.

A rendszert tehát leegyszerűsítik: aki eléri az egyetemre kerüléshez szükséges minimális követelményt, az ingyenesen tanulhat. A keretszámok eltörlése viszont a rendszernek nemcsak korrekcióját, hanem teljes átalakítását jelent. A mai rendszer szerint az állam minden felvételi időszak előtt közzéteszi, hány diák juthat be térítésmentesen a kétéves felsőfokú szakképzésekre, a 3-4 éves alap-, az 5-6 éves osztatlan képzésekre, valamint az 1-2 éves mesterképzésekre és a doktori képzésekre.

Ezeket a helyeket töltik fel a felvételi eredmények alapján. A keretszámok eltörlése a rendszer megfordítását jelentené, mondta kérdésünkre egy oktatási szakértő. Azt határoznák meg, milyen felvételi eredményt kellene elérni a tandíjmentes helyekhez. Ez igazságos rendszer, az állam számára azonban előre nem kalkulálható, hogy egy felvételi időszakban hány diák képzését kell finanszírozni és ez mekkora állami kiadással jár.

Másként látta

A felsőoktatás körüli mostani kormányzati káoszhoz hosszú út vezetett. „Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet” – mondta Orbán egy éve Pokorni Zoltán szakmai érveire válaszként egy oktatáspolitikával foglalkozó frakcióülésen. A kormányfő nemrég már arról beszélt, hogy „önfenntartó felsőoktatást” akar, ami nemcsak elképesztően unortodox, de legalább ennyire átgondolatlan ötlet is: a világon sehol sincs ilyen, mert akkor legjobb esetben is csak a leggazdagabbak tudnának tanulni. Az unortodoxia Dux László volt felsőoktatási helyettes államtitkártól sem állt távol: az ő példája szerint pedig az államnak nem kell finanszírozni a magánszférában dolgozó, így „adóelkerülésből elő” közgazdászok oktatását.

Az ilyen és ezekhez hasonló jelzések és a nyilvános megalapozó tanulmányok hiánya alapján lehet attól tartani, hogy jelenleg nincs elfogadható színvonalon átgondolt és hosszú távra szóló oktatáspolitikai koncepció. Ezért inkább csak politikai vagy a költségvetés kiadásait rövid távon minimalizáló ötletek alapján születhetnek döntések.

Ezt támasztja alá, hogy a tandíj kapcsán sem érkezett indoklás egy sor rendszerszinten felmerülő kérdésre. A legkézenfekvőbb kérdés az volt, hogy a tervezett tandíj a diákhitel-konstrukciókkal együtt hogyan fogja érintené az oktatás minőségét, hogy milyen hatással lesz a változás a diplomások számára vagy a hazai társadalmi mobilitásra. Bár számítások egyelőre nincsenek, fontos végiggondolni, hogy mire számíthatunk – akár lesz tandíj, akár keretszám nélküli, lényegében ingyenes lesz az átalakuló finanszírozású felsőoktatás.

Derült égből valami zavaros dolog

A tandíj, a tanulási költségeknek, de az egész felsőoktatásnak a finanszírozása sokkal összetettebb kérdés a diákok egyszerű jelszavainál, de az ezzel kapcsolatos „mindenkinek jó leszmindenkinek rossz lesz”, vagy éppen az eddigi legszebb, „nem is lesz" szintű politikai kommunikációnál. Annál is inkább mert a tandíj, más néven a költségtérítés eddig is létezett, ráadásul a hallgatóknak majdnem a fele ilyen formában tanult.

A rendszerváltás óta a felsőoktatásban tanulók aránya ugrásszerűen megemelkedett. Az 1990-es évek elején még 24-25 ezer diplomát adtak ki egy évben, ez a kétezres évekre 50 ezer fölé emelkedett. Ugyanakkor az elmaradás az OECD és az uniós országok átlagától az elmúlt 10 évben még így is nőtt. Az, ha egy ország több diplomás van, alapvetően jó dolog: képzettebb munkaerőt jelent, ami egyértelműen versenyképesebb gazdaságot, nagyobb növekedést eredményez.

Állami és magánforrások aránya a felsőoktatási intézmények finanszírozásában egyes OECD országokban (2006.) Forrás: OECD, Semjén alapján
Állami és magánforrások aránya a felsőoktatási intézmények finanszírozásában egyes OECD országokban (2006.) Forrás: OECD, Semjén alapján
Fotó: oszk.hu

Most tehát nincs diplomás-túlképzés: az OECD 2010-es adatai alapján 20 százalék körül van hazánkban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, míg az átlag 31 százalék. A helyzetet tovább rontja, hogy a fiatalok között még nagyobb a lemaradásunk. További érv a minél több egyetemista képzése mellett, hogy nálunk a legnagyobb az oktatás hozama, ugyanis egy diplomás átlagosan több mint kétszer annyit keres, mint egy érettségizett.

A diplomások elhelyezkedési esélyei is nagyon jónak számítottak nálunk, bár a 2008 óta válság az ő helyzetüket is rontotta. A kétezres évek első felének gazdasági növekedése idején 2 százalék körül volt a diplomás munkanélküliek aránya, ami a válság évei során csúszott fel 5-7 százalékra. De ez még mindig bőven az országos munkanélküliségi ráta alatt van, ami most épp 10,5 százalék. A valóság tehát erősen különbözik a romkocsmákban merengő diplomások orbáni víziójától, a munkaadók igencsak lelkesednek a diplomásokért. Ha valaki azzal érvel, hogy a nem-diplomás fiatalok között viszont magas a munkanélküliség, az valójában szintén ezt támasztja alá.

 

Ha ingyen van, nem fontos

A szinte teljesen államilag finanszírozott felsőoktatás viszont nem biztos, hogy a leghatékonyabb megoldás a kevés diplomásra. Az uniós átlagnál többen lépnek be a felsőoktatásba, de ennél sokkal kevesebben szereznek diplomát. Varga Júlia, a Corvinus Egyetem docense szerint a magyar hallgatók 30 százaléka morzsolódik le, ami soknak tűnik, de megfelel az európai átlagnak. Ez egyrészt az egyetemek, főiskolák hatékonysági problémáját mutatja, másrészt azt, hogy az állami finanszírozás  nem sarkallja különösebben a diákokat a diploma megszerzésére.

De a kormány által jelzett másik probléma is valós: tényleg sok milliós veszteség az országnak, ha valaki itthon tanul, aztán külföldön telepedik le. Pontos adat erről nincs, de a kivándorlás biztosan erősödött, és erősödni is fog, ha igaz, hogy minden hetedik magyar fiatal külföldre készül. Arról, hogy a majd Magyarországon dolgozók képzése fontos az államnak, most is beszélt a videóban Orbán Viktor, hiszen egyértelművé tette: azok kaphatnak ingyen diplomát, akik később itthon helyezkednek majd el.

Nincs bizalom

A felsőoktatás alapproblémái összességében jól láthatók. A kormánynak ezek felismerésével egy olyan megoldást kellett volna az asztalra tennie, ami a fenti bajokat úgy orvosolja, hogy közben nem csökken, sőt, nő a felsőoktatásba jelentkezők száma, méghozzá úgy, hogy a diákok az iskolát be is fejezik, és utána minél többen Magyarországon vállalnak munkát. Mit oldhatnak meg a most kissé képlékenynek tűnő kormányzati tervek a felsoroltakból?

Önmagában a tandíjtól nem kellene félni, az ugyanis inkább javítja a felsőoktatás minőségét. Ha tandíjat fizetnek, akkor lényegében vásárlói pozícióba kerülnek a diákok: pénzt költenek azért, hogy tanulhassanak. Így elvileg felelősségteljesebben állnak hozzá a képzéshez, és gyorsabban igyekeznek előrehaladni. Viszont ezt a hatást nagyban gyengíti, hogy a tandíjjal együtt megindult a forráskivonás, ami folyamatos bizonytalanságot okoz, ez pedig a szereplőknek lehetetlenné teszi tervezést. A diákok ugyanis nem fognak jelentkezni arra az egyetemre vagy szakra, ami nem biztos, hogy két év múlva is működni fog.

A bizonytalansághoz kapcsolódik, hogy a nyugodtan tandíjhitelnek is hívható Diákhitel 2-t sem fogják felvenni (diákhitel-kalkulátorunkért ide kattintson), ha például nem hiszik el, hogy tényleg két százalék marad a kamat. A kormány ugyanis a saját kőbe vésett szabályait is szereti megszegni, ha kell a pénz. Ezért a tandíjhitelre kötött szerződés betartására sincs nagyobb garancia, mint mondjuk a magán-nyugdíjpénztárira. Kevesen is vették igénybe eddig, alig ötezren, miközben sokkal drágább, most 8 százalékos régi diákhitelt (ezt nem csak a tandíjra, bármire el lehet költeni) idén több mint hétezren, az évek alatt összesen több mint 320 ezren igényelték.

Elbocsátó, csúf üzenet

A bevezetett – más olvasatban: általánossá tett – tandíj megemelheti a külföldön tanulók arányát. Nyugat-Európában ugyanis bőven vannak ingyenes képzések, a fizetős képzések pedig a miénkhez hasonlóan magas árfekvésben a legtöbb területen messze magasabb színvonalon működnek, mint itthon a legjobb egyetemeken. A jó külföldi képzés után pedig jó állást is kaphatnak a fiataljaink, így nagyobb eséllyel maradnak külföldön a legjobb magyar diákok, ezzel kevesebb jó szakember marad itthon.

Ez egyébként nem is lenne egyértelműen baj. Az elvándorlások ugyanis ösztönözhetik a hazai intézményeket, hogy jobb képzéssel próbálják megtartani tehetséges diákokat, erősíthetik a nemzetközi kapcsolatrendszereket is. És azzal is nagyon sokat nyerünk, ha a fiatalok külföldön tanulnak, és aztán visszajönnek. Ha visszajönnek.

Az a baj, hogy nem tudjuk, számolt-e ezekkel a hatásokkal a kormány, és ha igen, akkor meddig jutott a gondolkodásban? Ezek elég komoly dolgok, amik hosszú időre tönkre vághatják a hazai felsőoktatást, ezért jól lenne tudni, hogy mire alapozva gondolták mégis bevezethetőnek a jellemzően több százezer forintos félévenkénti tandíjat.

Mit old meg a diákhitel?

A gyorsan bevezetett tandíj a társadalmi mobilitásnak sem tesz túl jót, hiszen sokan a diákhitellel együtt sem fogják kifizetni a korábban államilag finanszírozott képzési költségeket.

Forrás: Felvi.hu
Forrás: Felvi.hu
Fotó: koloknet.hu

A tandíjak bevezetésének az egyik legfontosabb probléma ugyanis az, hogy milyen támogatási rendszer egészíti ki. Ha nem elég jó, akkor a felsőoktatáshoz való hozzáférés kerül komoly veszélybe, ha nem is olyan apokaliptikus módon, mint ahogy Hoffmann Rózsa 2006-ban tartott egy a jelenleginél jóval kevésbé brutális koncepciótól.

Erre még éppen ráér

A jómódú diákok kevésbé árérzékenyek, ezért sok országban nem általános, hanem célzott támogatásokat találnak ki a szegényebbeknek. Az itteni diákhitel viszont általános, ráadásul a szegényebbek kevésbé tudatosak és tájékozottak a pénzügyekben, így jó eséllyel arányaiban sokkal kevésbé fogják kihasználni. Ha egyáltalán eljutnak az egyetemi képzésekig. Mindezek vizsgálata is részét kellene képezze egy végiggondolt átalakításnak, aminek a minőségében joggal kételkedhetünk, miután Orbán Viktor úgy nyilatkozott: a felsőoktatás átalakítása még éppen belefér a heti programjába.

A kormány a nagy sietségben azt sem tisztázta, hogyan képzeli el az alulfinanszírozott egyetemek felelős gazdálkodását, ha az iskolák a finanszírozott helyek után sem kapják meg a pénzt. Abszurdnak tűnik, hogy komplex problémákat próbálnak megoldani, de az egyetemek fűtésére nincs 7,3 milliárd forint, miközben az E.On komoly problémákkal küzdő gázüzletágának államosítására 85 milliárd forint is akad?

Az ösztöndíj is fontos lenne

Ha már diákhitel és tandíj, akkor ne menjünk el az ösztöndíjrendszer mellett sem. A kormány ehhez is hozzányúlt, megvágta a keretet, pedig a tapasztalat pont azt mutatja, hogy az ösztöndíjak csökkentése komolyan visszaveti a beiratkozásokat. Tehát ez sem támasztja alá, hogy az átalakítás egy végiggondolt koncepció mentén történt.

Kertesi Gábor az MTA kutatója, megállapításai az egyetemekre is érvényesek

Amerikai mérések szerint a szegényebb, különösen az etnikai kisebbségekhez tartozó diákokat távol tartja az egyetemtől az „árcédulán szereplő ár”, vagyis az, hogy mekkora az adott szakra meghirdetett tandíj támogatások nélkül. Az országnak elképesztően fontos lenne, hogy például a cigány fiatalok a jelenleginél sokkal nagyobb arányban jussanak be az egyetemekre – ami komoly eszköz lenne a szegregáció csökkentésére –, szóval erre is ki kéne találni valami megoldást. És ezen a ponton visszajutottunk oda, ahonnan indultunk: a társadalmi mobilitás kérdéséhez.

A nemzeti átok: a sok közgazdász és jogász

A felsőoktatás átalakításáról sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy a közgazdász és a jogászképzésre mindenképp rá fog járni a rúd. A kormány már a Széll Kálmán-tervben megfogalmazta, hogy szerintük nem megfelelő az összhang a munkaerő-kereslet és a felsőoktatás képzési kínálata között (ami sok esetben igaz), ezért a műszaki és természettudományi képzéseket akarták kiemelten támogatni.

A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy hiába próbálkoznak, nem tehetnek igazán sokat azért, hogy a képzési szerkezet a munkaerőpiaci igényeknek megfelelőbben alakuljon. Az a baj ugyanis, hogy a jelenből vannak jelzéseink, hogy mondjuk mennyi portugál nyelvtanárra vagy aneszteziológusra lenne kereslet, viszont gyorsan változik a világ. Ezért nem tudjuk jól előrejelezni, hogy kikre lehet szükség 10-20 év múlva: elég belegondolni, hogy húsz-huszonöt éve még senki nem képzelt volna el olyan képzési rendszert, amiben a webdizájnereknek fontos szerep jutott. Ezt nem a rendszer végéről lehet okosan változtatni, hanem az elejéről, ha például kevesebb gyerek utálja meg 10 éves korára véglegesen a matekot, akkor többen akarnak majd természettudományokat tanulni, csak ennek elérése persze több időt és gondolkodást igényel.

Ráadásul azt is veszélyes állandóan mondogatni, hogy mondjuk egy villamosmérnök értékesebb az országnak, mint egy régész. Egyrészt ugyanis az emberek jellemzően azokban a hivatásokban tudnak sikeresek lenni, amiért igazán lelkesednek, másrészt jó esetben a képzés után is lehet alkalmazkodni a gazdaság igényeihez. Tehát a rátermett fizikusból simán lehet pénzügyes, vagy a bölcsészből programozó.