Domokos László ÁSZ-elnök szerint az MNB üzleti titkokat adott ki. Az IMF-tagoknak valóban kell adatokat adniuk a Valutaalapnak, ha az ilyeneket kér, de nem kötelesek információkat olyan részletesen megadni, ami üzleti titkokat fedne fel. A nemzeti bank pedig ezt tette: a kereskedelmi bankok finanszírozási helyzetéről, nettó devizapozicióiról hetente adott ki adatokat (de volt, hogy naponta), ami szerinte megnövelte az ország pénzügyi kiszolgáltatottságát.
„Voltak szabálytalanságok, de nem törvénysértések. Ha valaki ezt törvényszegésként értelmezi, szíve joga, de egy mulasztásért valakit elítélni minimum erős túlzás, és nincs összhangban az ellenőrzés, a számvitel és a politikai erkölcs európai normáival” – mondja Veres János, volt szocialista pénzügyminiszter. „Lehet azt gondolni, hogy egy parlamenti bizottság ítéletet mondhat ebben az ügyben, de ne feledjük el, hogy a hazai igazságszolgáltatás, aki hivatott lenne ítélkezni, még nem mondott semmit.” A dolog jelenlegi állása semmilyen módon nem alapozza meg a határozatban olvasható „a bizottság elítéli” kifejezést, ezért Veres azt kéri, hogy ne szavazzák meg.
A határozatot átszövegezik, amivel az egész eljárás méregfogát kihúzzák. A bizottság fideszes alelnöke, Puskás Imre hallgatott Veres János előző felszólalására, ezért az MNB-t elítélő, előre megírt határozat szövegből kikerül, hogy „a bizottság elítéli a Magyar Nemzeti Bankban történt szabálytalanságokat”, ehelyett azt fogják megszavazni, hogy „a bizottság megállapítja, hogy a Magyar Nemzeti Bank működése során szabálytalanságokat követett el”.
A határozat indoklásából a hitelintézeti törvény 49/2. paragrafusára történő konkrét hivatozás is kimarad (a 49/6.-os pontra való hivatkozás bele sem került), így csak a hitelintézeti törvényre vonatkozó általános megfogalmazás marad a szövegben. A konkrét paragrafusokra és pontokra történő hivatkozással azért lett baj, mert felmerült a gyanú, hogy a hitelintézeti törvény nem is vonatkozik ebben az esetben a Magyar Nemzeti Bankra - pedig ne feledjük, hogy az egész hercehurca erre a törvényra alapozva kezdődött.