Ilyen lesz, ha csődbe menekülhet a hiteles

A kormány korábban több devizahiteles-mentőakcióval sikeresen kimentette azokat az adósokat, akiknek a legkevésbé volt szükségük erre, de a társadalmi válság csak nem akar enyhülni, sőt. A legrosszabb helyzetben lévő adósok száma, és az általuk görgetett tartozások összege így folyamatosan gyarapszik. Mint az a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett számaiból kiderült, a maradék lakossági deviza lakáshitelesek körében az idei második negyedévben tovább nőtt a hosszú ideje nem fizető hitelek aránya:

A szabad felhasználású jelzálogalapú devizahiteleknél még rosszabb a helyzet, ott már 24,7 százalék a nem fizető hitelek aránya. Ezek jelentős részében az adósság nagyobb, mint a fedezet értéke: a devizás lakáshitelek 55 százaléka, a szabad felhasználású devizahiteleknek pedig a 36 százaléka van víz alatt az MNB legfrissebb számai szerint.

A fizetésképtelenné vált adósokkal szemben indult kényszerértékesítésekből pedig annyit indítanak a hatóságok, amennyit a kvóta lehetővé tesz; már több, mint 21 ezer ilyen eljárás indult. A PSZÁF adatai szerint 115 ezer ember szerződését már fel is mondták a bankok – tehát gyakorlatilag vár rájuk a végrehajtó, vagy el is indult a kényszerértékesítés –, további 117 ezer lakossági adós pedig 90 napnál hosszabb ideje tartozik, tehát bármikor ebbe a kategóriába csúszhat.

Ezek az emberek jelentős részben teljesen reménytelen helyzetben vannak, és alig számíthatnak törvényi védelemre. Azon túl, hogy emberileg ez milyen tragédiákat okoz, még a hitelezők szempontjából is kellemetlen a helyzet, hiszen teljesen koordinálatlan, hogy melyik követelés alapján indul meg végül a kényszerértékesítés. A bankok és a közműszolgáltatók egymással marakodva próbálhatják rátenni kezüket az adós vagyonára – ha van lejárt követelésük, akkor a bíróságok egymástól függetlenül megítélhetik nekik a vagyontárgyakat. Emiatt számukra is kiszámíthatatlan a helyzet.

Botrány, ami most van

Amióta a válság után kezdett nyilvánvalóvá válni a probléma mélysége, egyre gyakrabban merült fel a magáncsőd bevezetésének szükségessége a kormánypárti nyilatkozatokban. Az intézmény hiánya szakértők szerint is kínos, például azért, mert az egyéni adósokkal ellentétben a cégek már a kilencvenes évek eleje óta tudnak csődvédelmet kérni. A mostani helyzet pedig tarthatatlan.

Jelenleg aki tartósan nem tudja fizetni a lakásának vagy autójának törlesztőjét, és szerencsétlenségére belefér a kényszerértékesítési kvótába, semmilyen törvényi védelemre nem számíthat – legfeljebb bankjával próbálhat megállapodni. Ha ez nem jön össze, akkor előbb-utóbb jön a végrehajtó, egy teljesen koordinálatlan, kaotikus és fájdalmas procedúra végén. Néha ráadásul lakása, nyaralója, autója vagy egyéb nagy értékű vagyontárgyának értékesítése után is reménytelenül nagy összeggel tartozik tovább az adós, akinek nincs más választása, mint a feketegazdaságba merülés vagy a külföldre menekülés.

Fotó: Koszticsák Szilárd

Ez nyilván senkinek sem jó. Az adós nem érzi magát védettnek – emiatt mások sem akarnak hitelt felvenni –, a hitelezőknek előre rá kell tartalékolnia a veszteségre, csökken a bizalom, feketedik a gazdaság és sorsok törnek darabokra. Ezt a helyzetet kellene orvosolnia a magáncsőd intézményének, de lehet, hogy kicsit sok ennyit kérni tőle.

Jön a vagyongazda

A magáncsőd lényege az, hogy az adós maga mögött hagyhatja reménytelennek tűnő terheit, ha hosszú ideig betartja a mellé az állam által kirendelt csődbiztos, a vagyongazda szigorú feltételeit. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, de még a régiós országok nagy részében is sokan élnek az ott meglévő lehetőséggel – a válság óta értelemszerűen ott is megnőtt az intézmény kihasználtsága. Először Észtország vezette be az intézményt 2004-ben, de azóta Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia, tehát az összes Magyarországgal együtt emlegetett ország is kapcsolt.

Az eljárásnak több szakasza van. A késedelmes törlesztő előbb – a törvényben rendezett körülmények, tehát nem a bank által kialakított szabályok alapján – megpróbál megállapodni hitelezőivel, majd ha ez nem jön össze (ami valószínű, ha az adós nem tud törleszteni), akkor egy úgynevezett lefölözési eljárás indul. Ennek keretében jön a vagyongazda: a fizetésképtelen családok mellé kirendelnek egy pénzügyi biztost. Ő számba veszi az értéktárgyakat és a befolyó jövedelmeket – ha egyáltalán vannak ilyenek –, és a törlesztés, valamint az adós túlélésének szempontjait mérlegelve dönt, hogy mit kell eladni, és mire kell fordítani a jövedelmeket. Külföldi példák alapján nem ritka, hogy a legszemélyesebb költésekbe is belenyúljon a vagyongazda, az adós és családja túléléséhez szükséges vagyonon és jövedelmen túl pedig mindent elvihet a banknak.

Az adósok a jövőbeli feloldozás reményében együttműködnek a hatósággal. A törvényben meghatározott – az adósság méretétől is függő – ideig törlesztenek, aztán a maradékot a bank elengedi. Ez adott esetben a tartozás jelentős része is lehet, de az adós mégiscsak rááldozott a folyamatra jó pár évet az életéből.

Fotó: Koszticsák Szilárd

Ebből is látszik, hogy az adósamnesztiától azért elég távol van ez az intézmény. A végső soron itt is az a kérdés, hogy ki fizet. Az adós részéről brutális fegyelmezettséget, lemondást, szinte önsanyargatást kíván az adósamnesztia, amit csak az ellensúlyoz, hogy kicsit kiszámíthatóbbá válik a helyzete, nem lesz minden vagyona szabad préda, és végül a banknak is el kell könyvelnie a veszteséget (bár ők ezeket a rossz hiteleket jellemzően előre letartalékolják). Az viszont előny lehet, hogy államnak nem kell pénzzel beleszállnia a folyamatba.

Kik vehetnék egyáltalán igénybe?

Ebben nem látni még teljesen tisztán, a kormánypárti képviselők mintha szándékosan homályban tartanák az intézmény igénybe vételére jogosultak körét. Eredetileg úgy merült fel a magáncsőd bevezetése, mint ami általában a legrosszabb helyzetben lévő adósoknak ad lehetőséget az újrakezdésre, de aztán ez a kör néhol szűkült a nyilatkozatok szerint.

Tavaly az NGM jelezte, több okból is időszerűtlennek tartják az intézmény bevezetését. Orbán Gábor, az NGM államtitkára idén is inkább ellenezte az ötletet. Azóta viszont újra felmelegítették a kérdést, az MNB a májusi pénzügyi stabilitási jelentésben írt a családi magáncsőd banki portfóliókra gyakorolt kedvező hatásáról, egy KDNP-s képviselő, Bagdy Gábor pedig többször is tényként kezelte az intézmény közeljövőbeli bevezetését.

Sajtóértesülések szerint azonban sokat szűkítettek, és csak a nem jelzálogfedezetű devizahitelek esetén lehetne igény bevenni a magáncsődöt – ez azonban annyira kicsi kör, és olyan nehezen indokolható a kiválasztásuk, hogy valószínű, hogy ez félreértés lehet.

Pálffy István, a KDNP képviselője arról beszélt a napokban a Kossuth Rádióban, hogy a terv már „90 százalékban kész”, és egyedül azt nem döntötték el, hogy mi alapján válasszák el az „önkéntességet és a kötelezőséget”, tehát hogy milyen feltételek mellett legyen kötelező részt venni benne.

Nem játék a magáncsőd

A kormány magáncsőddel kapcsolatos zavarodottsága magyarázható azzal is, hogy ez az eszköz kialakításától függően lehet ilyen is, olyan is. A nemzetközi példák alapján egyértelműnek tűnik, hogy többmilliós tartozások kezelésére nem alkalmas a magáncsőd: általában a néhány százezer forintnak megfelelő, nagyrészt közüzemi tartozások esetén élnek ezzel az eszközzel. Persze nem ez lenne az első eset, hogy a magyar kormány kreatívan adaptáljon egy máshol működő intézményt.

Rengeteg a nyitott kérdés is. Magyarországon méretes a feketegazdaság, arra viszont nincs bevett módszer, hogy a nem tisztán szerzett jövedelmeket hogyan csatornázzák be a magáncsőd-egyezség keretein belül. Az is baj, hogy a hitelezők nem tudnak egymásról, jellemzően csak az adós tudna teljes körűen beszámolni arról, hogy hányfelé tartozik.

Az NGM fő kifogása az volt, hogy amennyiben – a kormányzati kommunikációnak megfelelően – segítségként, pláne adósmentésként fogják fel az intézményt, akkor tovább gyengül a fizetési fegyelem. Ebben van logika, hiszen a bankok környékén már arról beszélnek, hogy amióta csak felvetődött, hogy a kormány újabb adósmentésre készül, sokan máris felhagytak törlesztéssel.

Az utolsó lépés a kilakoltatás

Fotó: John Moore

A bankok szempontjából is a szabályozás részletein fog múlni, hogy mekkora érvágás lenne az intézmény bevezetése. Elvileg buli is lehet belőle, hiszen a hitelportfólió javulása esetén tőkét is felszabadíthatnak, és az ügyfelek bizalma is javulhat a hiteltermékek iránt, ha bízhatnak a törvényi védelemben. Az is biztos azonban, hogy – a majdani törvényben szabályozott módon – a törlesztés végén a tartozás részét egy banknak el kell engednie, tehát lesz leírás is. A hitelportfóliók minősége pedig romolhat, ha segítségre számítva nem törlesztenek az adósok, a kockázatok emelkedésére pedig a kamatok emelésével reagálhatnak a bankok – szóval akár még a gazdasági növekedésnek is árthat az ügy.

A kormány kommunikációs sémájába nagyon illeszkedne, ha lehetőséget adnának a megszorult családoknak arra, hogy megdolgozznak azért, hogy levessék az adósságok béklyóit, és aztán tiszta lappal tudják folytatni életüket. A magáncsőd intézménye azonban sok szempontból inkább az adósrabszolgaságra emlékeztet: a gyakorlatban a becsődölt családok kapnak egy vagyongazdát, aki aztán meghatározza nekik, hogy mire költhetnek, a jövedelmük javát pedig átutalja a banknak. Teljesen érthető, hogy a Fidesz óvakodik attól, hogy a választók a minden kiadást ellenőrző, azokba beleszóló vagyongazdával kössék össze a kormánypárt képét.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!