Súlyos büntetést kaptak a Széchenyi Bank vezetői

2015.09.22. 12:14

Összesen 76 millió forint bírságot kapott a felszámolás alatt lévő Széchenyi bank négy volt vezetője. A cég korábbi vezérigazgatójának, Szakács Tibornak 20 millió forintot, az általános vezérigazgató-helyettesnek, Deák Klárának és az üzleti vezérigazgató-helyettesnek, Lakatos Zsoltnak 19-19 millió forintot kell fizetnie. Az igazgatóságban és felügyelőbizottságban is ülő Töröcskei Zsuzsanna, Töröcskei István volt ÁKK-elnök és a bank volt igazgatósági tagjának felesége pedig 18 milliós büntetést kapott.

A cégvezetők azért kapták a büntetést, mert az MNB vizsgálata szerint  "rendkívül súlyos jogsértéseket" követtek el, amiknek súlyos tárgyi és anyagi következményei is voltak. 

A Széchenyi Bankot Töröcskei István alapította,  ami aztán előszeretettel hitelezett olyan cégeknek, amikben az alapító Töröcskei István igazgatósági tag vagy tulajdonos volt, például a Pannergy Nyrt.-nek vagy a Platinum Zrt-nek. 

Az évek óta súlyosan  szabálytalanul működő bankba az állam 2013-ban még 3 milliárdért tulajdont vett, majd az MNB kedvezményes hiteleiből felpumpálták  50 milliárd forint feletti mérlegfőösszegűre. Aztán bebukott az egész, év végén visszavonták az engedélyét  is. Töröcskei István pedig, aki közben az ÁKK-vezére is volt, lemondott posztjáról. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter akkor azt mondta, szerinte Töröcskei jó munkát végzett az ÁKK elnökeként.