Vajna november közepe előtt nem kaphatja meg a TV2-t

2015.10.21. 08:42

November közepén hajtható végre az a tranzakció legkorábban, amelyben Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. megvásárolja a TV2-őt, írta a Világgazdaság. Andy Vajnáék október 16-án nyújtották be a szerződés alapján a jóváhagyási kérvényüket a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), amely egyszerűsített eljárásban harminc nap alatt hoz döntést.

Basa Andrea a GVH szóvivője elmondta, az utóbbi időszak gyakorlata alapján ez átlagosan inkább 20-22 napot jelent. Vagyis akár már három hét múlva kiderülhet, hogy engedélyezi-e a felvásárlást.

Egyszerűsített eljárásnál egyébként néhány hét a határidő, de ha nem egyszerűsített eljárás keretében folyik a vizsgálat, akkor négy hónap is lehet. Arról azonban még nem született döntés, hogy milyen eljárással vizsgálják Vajnáék beadványát.

Mint arról mi is írtunk, a TV2-re szintén jogot szerzett Simicska Lajos üzlettársának, Fonyó Károlynak a cége is. A Megapolis Zrt. viszont egyelőre nem jelentkezett a GVH-nál. A versenytörvényben egyébként nem szerepel arra vonatkozó időintervallum, hogy egy fúzió esetén meddig kell a GVH vizsgálatát kezdeményezni, de a feleknek érdekük, hogy ezt mielőbb elindítsák, hiszen amíg a hatóság vizsgálata nem zárul le, addig az összefonódás nem hajtható végre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.

február 26., 06:13

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Megszületett a megállapodás.

február 25., 18:41

  • Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.

22 perce

  • Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.

3 órája

  • Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.

6 órája

  • Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.

4 órája

  • Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

A beruházást ünnepélyes aláírás követte.

február 25., 13:49

  • Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.

február 25., 19:26

  • Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.

február 25., 15:36

  • Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.

február 25., 11:12

  • Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.

2 órája

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.

3 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton: Bécs csak pislogva néz, mi pedig örülünk ennek

Nagy Márton: Bécs csak pislogva néz, mi pedig örülünk ennek

A miniszter felvázolta, hogyan pörgetik a magyar húzóágazatot.

február 24., 10:48

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Gazdaság
Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől

Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől

Megjelentek az adathalászok a szállásközvetítő oldalán.

február 25., 11:37

  • Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.

február 24., 08:30

  • Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

2 órája

  • Gazdaság
Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik

Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik

A kisebb szereplők bajban lehetnek.

február 24., 17:26

  • Címlapon
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban

Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban

Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.

3 órája

  • Gazdaság
Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…

Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…

9 hónap alatt csaknem 34 milliárd forintot loptak el.

február 24., 19:35

  • Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

A bérek vásárlóereje is erősödött.

február 25., 08:41

  • Gazdaság
Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Elrettentők a veszteségek, és nem látni, mikor és hogyan lesz vége a vérontásnak.

február 24., 15:38

  • Gazdaság
Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja

Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja

Fontos döntés érkezik kedden.

február 25., 06:04

  • Gazdaság
Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap

Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap

Az orosz gazdaság számos szektora érintett.

február 24., 11:21

  • Gazdaság
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Már csak néhány nap van hátra.

február 24., 12:51

  • Gazdaság
Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

A dolgozók nem értik, miért nem jut több pénz a béremelésükre.

február 24., 17:23