Auguszta
-3 °C
2 °C

Évek óta nem akartak ennyien informatikusnak menni

2017.09.18. 08:13
Még mindig nagyon csábító a nem ritkán 400 ezres kezdőfizetés informatikusként, és mindez az egyetemi jelentkezéseken is látszik, ugyanis a jelentkezők és a felvettek száma is többéves rekordot döntött idén. Ezenkívül a magániskolás gyorstalpalók piaca is pezseg, sorra nyíltak Budapesten az új helyek, és már online kurzusok is indultak. Össze is szedtük, hogy hol lehet most ilyen módon informatikusnak tanulni.

Úgy tűnik, volt hatása annak, hogy tavaly már szinte a csapból is az folyt, hogy hatalmas munkaerőhiány van informatikusból az országban, ugyanis a Felvi.hu adatai alapján 2005 óta nem vettek fel annyi embert informatikai képzésekre az országban, mint idén.

2017 szeptemberétől konkrétan 6456 informatikushallgató kezdi meg a tanulmányait, legutóbb 2005-ben kezdtek többen informatikusnak tanulni, konkrétan 6592-en. A felvettek száma a statisztikák alapján évek óta növekszik, és ugyanez igaz a felvételizők számára is: idén 11 159-en jelentkeztek informatikai képzésekre, ami hatéves rekord.

2016 nyarán arról írtunk, hogy az informatikai szektorban az állások 3,5 százalékát nem tudták betölteni a cégek, a pályakezdőket 200-300 ezres nettó fizetéssel alkalmazták, a Hays felmérése szerint pedig csak 2015-ben átlag 8-10 százalékkal emelkedtek a fizetések az ágazatban, ami a bankszektor után a legmagasabb jövedelmeket kínálta.

A munkerőhiány és a növekvő bérek ugyanakkor nemcsak az egyetemi jelentkezések növekvő számában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy egyrészt a cégek maguk kezdték el képezni az informatikusokat, másrészt megjelentek a piaci alapú gyorstalpaló képzések. Ezek közül először a Codecool és a Green Fox Academy jött létre – róluk itt írtunk részletesebben -, de aztán gomba módra szaporodni kezdtek ezek a helyek, és jelenleg már 16 magániskola nyúlt különféle informatikai képzéseket az érdeklődőknek.

Az oktatási piac bővülése érthető is, hiszen a Codecooltól azt tudtuk meg, hogy az onnan elhelyezkedő diákok első fizetése mostanában bruttó 380 és 450 ezer forint között mozog,

az átlagfizetések pedig 400 ezer forint körül vannak.

A Codecool első diákjai még csak hat hónapja dolgoznak, ezért arról nincsenek adataik, hogy a kezdő bérek hogyan változnak, de annyit elárultak, hogy az év elején HR-esek körében végzett saját felmérésük szerint csak a megkérdezett HR-esek (62 fő) 35 százaléka választja a béremelést a versenyképes munkaerő megszerzésére.

Az alábbi táblázatban a piacon elérhető összes képzést igyekeztünk összeszedni. Ez alapján látszik, hogy főleg Budapesten jöttek létre új iskolák, de megjelentek online képzések is a piacon. A legtöbb helyen konkrét állásgarancia nincsen, legfeljebb segítenek elhelyezkedni, vagy ha a hallgató nem talál állást a képzés elvégzése után, akkor visszafizetik a tandíj egy részét, vagy esetleg alapból csak sikeres elhelyezkedés esetén.

Név Helyszín Képzés hossza (hónap) Tandíj bruttó (Ft)
Képzés utáni elhelyezkedés
Codecool Miskolc, Budapest, Krakkó, Varsó 12+6 Miskolc: 990.000 ; Budapest 1.470.000 - utólag fizetésből törlesztendő
állásgarancia van, tehát, ha nem tud elhelyezkedni a kínált állásokból, akkor nem kell kifizetni a tandíjat. Tandíjat hallgató csak akkor kell fizessen, ha feladja a képzés utáni álláskeresést.
Greenfox Budapest nettó 4 hónap, plusz 2 hét szünet előfinanszírozásban: 990.000 + áfa, utólag: 1.290.000 + áfa
segítenek, de nincs garancia!
Yellowroad Budapest 4 1.905.000, amit a későbbi foglalkoztató fizet, de csak ha Yellowroad által választott partnercégnél kap állást
a tandíjat csak abban az esetben kell kifizetni, ha nem fogadja el a partnercégeink által felajánlott álláslehetőséget
Codeberry online ameddig fizeti a képzést a hallgató havi 9.850 - 29.850 nincs garancia
T-Systems Akadémia Budapest 12 (4 általános, 5 specifikáció, 3 munka) nincs, kötelező elköteleződés van T-Systemsnél
PROGmasters Budapest 3 400.000
ha nem tud elhelyezkedni önerőből 3 hónapon belül, akkor a tandíj felét visszafizetik
Flow Academy Szeged 5 675-800 előre
segítenek elhelyezkedni
A&K Akadémia Budapest 12 1.257.300 - 1.511.300
nincs szó róla honlapon!
METU Jump Budapest 4 kedvezményes díj 1.257.300 garantált munkalehetőséggel, egy éves munkaszerződéssel, halasztott fizetés 1.511.300 (368.300 előleg és 63.500 18 hónapig elhelyezkedés után), teljes árú díj 1.638.300 nincs kötelezettség partnereinknél elhelyezkedni
ha nem tudnak állást garantálni 3 hónapon belül, akkor a tandíj felét visszafizetik
SanFranciscobolJottem online nincs adat ingyenes nincs garancia
BeCube Budapest 10 alkalom (1 alkalom 1,5 óra) 35.000 - 40.000 nincs garancia
Matritel Labs Budapest nettó 5 hónap, legalább 800 óra előfinanszírozás: 980.000 + áfa, utólag 1.300.000 + áfa
segítenek elhelyezkedni, de garancia nincs
ReaktorLabs Budapest 18 hét előfinanszírozás vagy utófinanszírozás, bruttó 1.244.600, amit 2 év alatt kell visszafizetni a tanfolyam után
állásgarancia van a partnercégeknél
Helixlab Pécs 4 hónap 300.000, előfinanszírozott, utófinanszírozott és támogatott csoportok is indulnak.
segítenek elhelyezkedni
Braining Hub Budapest 6 hónap Önköltséges konstrukció esetén: 990.000 Ft+ÁFA, Ösztöndíjas konstrukció esetén: 0 Ft
A képzést sikeresen teljesítőknek lehetőséget nyújtanak saját fejlesztő és partner cégeikkel állás interjú felvételi folyamatban való részvételre, ahol sikeresen teljesítve a kiválasztási folyamatokat, állást ajánlanak a sikeresen teljesítő Jelölteknek.
Pro oktatás Budapest 156 tanóra, 6 hónap Kedvezményes ár: 309.000
segítenek elhelyezkedni

Mit gondol? Kibeszélheti a cikket az Index Facebook-oldalán!