Égett a főváros, mikor utoljára ilyesmit lépett a venezuelai vezetés

Szeptember elején szokatlanul nagy sorok álltak a venezuelai határon a benzinkutaknál. A dél-amerikai ország Kolumbiával határos államaiban a kormány új intézkedése alapján a kutakon egy kártyaleolvasó rendszert kell használni, és csak azok kaphatnak olcsó üzemanyagot, akik rendelkeznek az erre feljogosító kártyával. A rendszer viszont döcögve indult csak be, ez okozta a sorokat.

De a sofőrök az érintett 8 államban egyes helyeken valójában már a kártyás rendszer bevezetése előtt napokkal sorba álltak attól tartva, hogy a kutakon elfogy az üzemanyag, vagy hogy mégsem kapnak majd kedvezményt. Eddig ugyanis a hatósági árazás révén majdnem ingyen volt a világ egyik legnagyobb olajtartalékával rendelkező országában a benzin és a gázolaj.

Egy dollárért, tehát nagyjából 280 forintért egy közepes méretű autót nagyjából 720-szor lehetett megtankolni, azonban a vezetés nemrég úgy döntött, hogy elkezdi a világpiaci árakhoz közelíteni az árakat.

A kormány az intézkedéstől többek közt azt várja, hogy csökken a határmenti üzemanyagcsempészet, – amin a saját becsléseik alapján évi 18 milliárd dollárnyi költségvetési bevételt buknak el – hiszen a magasabb árak mellett nem éri majd meg annyira a szomszédos országokban üzemanyagot eladni.

Az intézkedés hatékonyságával szemben persze vannak kétségek: a Reutersnek nyilatkozó helyiek azt mondták, hogy nem hiszik, a venezuelai olajárak bármikor elérik majd a kolumbiai árszínvonalat, így továbbra is megéri majd csempészni, amire ráadásul a katasztrofális gazdasági helyzet miatt sokan rá lesznek szorulva.

A kormány arra is számít, hogy a magasabb árak mellett a lakosság kénytelen lesz spórolni. Az így megmaradó olajat pedig exportálhatja az állami olajcég, amiből dollárhoz jutnának. Erre az országnak nagy szüksége van, ugyanis az állami szabályozás miatt a venezuelai állampolgárok és cégek csak korlátozottan juthatnak kemény valutához.

A szent tehénhez nyúltak hozzá

Venezuelában a népesség fele, nagyjából 16,5 millió ember rendelkezik a 2017-ben bevezetett ún. "szülőföld kártyával" (Carnet de la Patria). Ezzel a kártyával eddig is sokféle állami támogatáshoz lehetett hozzájutni, a legfontosabb ezek közül az élelmiszer volt, de bizonyos gyógyszereket is csak a kártya tulajdonosai vehettek meg. Most pedig már az üzemanyag is rákerül a kártyával kedvezményesen megvásárolható termékek és szolgáltatások listájára.

Az intézkedés ugyanakkor nem kizárólag egy gazdaságpolitikai lépés, legalábbis a venezuelai ellenzék szerint a kormány adatgyűjtésre is használhatja a kártyát, másrészt eszköz lehet arra, hogy csak a kormány támogatói férhessenek hozzá az állami kedvezményekhez.

Az olajáremelésnek azonban ezen kívül is van még egy fontos politikai vetülete, mégpedig az, hogy 20 éve nem volt arra példa, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) egy tagállama jelentősen emelte volna az üzemanyag árát.

Az üzemanyag Venezuelában azért is ilyen kényes kérdés, mert a lakosság az évtizedek óta alacsonyan tartott árak miatt nagyon rászokott az autóhasználatra. Sok családnak több autója is van, amivel nagy távolságokat tesznek meg, hogy eljussanak a munkahelyükre vagy az iskolába. A tömegközlekedés emiatt eléggé fejletlen, ráadásul az elmúlt években az elapadó költségvetési források miatt karbantartásra sem igazán jutott pénz. Az üzemanyag árának emelkedése így nem csak az autótulajdonosoknak fájna nagyon, hanem a tömegközlekedéssel utazóknak is, hiszen a közlekedési cégek valószínűleg áthárítanák a pluszköltségeket a fogyasztókra.

A kormánynak éppen ezért nagyon oda kell figyelnie, hogy meddig mer elmerészkedni a megszorításokban, amivel az országot évek óta sújtó gazdasági válságot kezeli. Ez a válság 2015 során kezdett komolyabbá válni, miután az olaj magas világpiaci ára hirtelen esni kezdett 2014-ben.

A 21. századi szocializmus végnapjai

A venezuelai export 95 százalékát teszi ki az olaj, így az esés miatt a kormány bevételei is elapadtak, de ezzel együtt a venezuelai bolivar is elértéktelenedett. Így a valutahiány miatt az importért sem tudnak fizetni a venezuelai cégek.

A fizetésimérleg-problémák miatt összetett tőke- és valutakorlátozási rendszert vezettek be, amelyben az állami cégek nevetségesen alacsony áron kapnak dollárt, a privát szektor és az átlagember viszont jobbára kénytelen a hivatalos árfolyam akár hússzorosát kifizetni a feketepiacon. Az importköltségek megugrása által előidézett inflációt pedig hatósági árazással és további korlátozásokkal próbálták legyőzni, ami a helyzetet nem oldotta meg, cserébe viszont kiterjedt feketepiac létrejöttéhez vezetett.

Az országot 1999 és 2013 között irányító szocialista Hugo Chávez a költségvetési a bevételekből nagyon komoly szociális programokat valósított meg, amivel jelentősen csökkentette a szegénységet, és két évtized alatt csaknem 20 százalékkal növelte az ország emberi fejlettségi indexét. 

A Hugo Chávez nevéhez fűződő baloldali populista rendszer a 2000-es évek elejének egyik, globális szinten is jelentős társadalmi kísérlete volt – ő maga 21. századi szocializmusnak hívta a rendszerét –, ami azonban teljesen fenntarthatalannak bizonyult. Mindehhez a túlzott vezérközpontúság, a politikai klientelizmus és az elsődlegesen a hazai ellenzék ellen irányuló folyamatos háborús retorika is hozzájárult, azonban a rendszer gazdasági alapjai sem garantálták a fenntarthatóságát.

A színfalak mögött valójában a klasszikus olajátok működött: Chávez szétszórta az emberek között a könnyen elérhető olajbevételeket, ám a gazdaság többi szektorát nem hogy nem fejlesztette, hanem szépen és módszeresen, az egyre jelentősebb és kártékonyabb állami beavatkozással sikerült szétvernie. 

Populista megszorítások

A kormány persze egészen máshogyan keretezi a válságot: az elnöki posztot Chávez halála után 2013-ban elfoglaló Nicolas Maduro elődjének retorikáját folytatva a venezuelai szocializmust támadó nemzetközi pénzügyi körök, és főleg az USA imperializmusának nyakába varrta a gazdaság szétzuhanását.

Mindez persze nagyon távol van az igazságtól, de annyi alapja azért van, hogy a 2014-ben a tűntetőkkel szembeni erőszakos állami fellépés miatt az USA gazdasági szankciókat rendelt el Venezuelával szemben, amit Donald Trump elnökké választása után tovább szigorított. Maduro a kártya 2017-es bevezetését is azzal indokolta, hogy ezzel a "trükkel" bekavarhatnak az ellenzéki politikusoknak és a mögöttük álló washingtoni erőknek.

A költségvetés hiányát az áfa 4-ről 16 százalékra emelésével is igyekeznek csökkenteni. Erre nagy szükség is lenne, hiszen az állam, és a pénzügyi forrásait elég nagy részben biztosító állami olajcég, a PDVSA is csődben van. A hitelezők már az adósság újrastrukturálására is hajlandóak lennének, azonban ez addig jogilag sem lehetséges, amíg az amerikai gazdasági szankciók hatályosak maradnak.

Rövid távon azonban ennél még sokkal nagyobb problémát jelent a hiperinfláció. Idén júliusig 83 ezer százalékos volt az infláció az országban, ami azt jelenti, hogy átlagosan 26 nap alatt megduplázódtak az árak. Az infláció miatt az olyan hétköznapi termékek ára is milliósra nőtt, mint például egy csésze kávé: ezért nemrég 2,5 millió bolivart kellett fizetni átlagosan. 

A kormány úgy döntött, hogy véget vet annak a helyzetnek, hogy a milliós összegek miatt sokszor egész egyszerűen kivitelezhetetlenné vált a készpénzben való fizetés. Ezért augusztus 20-án új bolivart bocsátottak ki, ezzel 5 nullát levágva a régi pénz végéből. Az új pénz árfolyamát az ország olajvagyonához rendelt kriptovaluta, a petro árfolyamához kötik. A digitális valuták szakértői viszont elég szkeptikusak a petro hitelességét illetően, mert a befektetők egyrészt nem bíznak Maduro kormányában, másrészt az is elrettenti őket, hogy a jegybank döntései is a kormány akaratától függenek.

és a közgazdászok arra számítanak, hogy az új pénz a régihez hasonló tempóban veszít majd az értékéből, hiszen a hiperinfláció megfékezésének csak az egyik szükséges, de nem elégséges feltétele az új pénz kibocsátása.

Ehhez inkább olyan gazdasági reformokra lenne szükség, amik segítenek a pénz értékébe vetett bizalom visszaállításában. Ilyen lehetne az, ha a bolivar árfolyamát egy nemzetközileg széles körben elfogadott valuta, például a dollár árfolyamához kötnék. És részben ilyenek a költségvetés pluszforrásait biztosító lépések, amik mellett azonban olyan intézkedések is vannak, mint például a minimálbér hatvanszoros emelése, aminek pont inflációt erősítő hatása van.

Az ország válságban lévő gazdaságának ráadásul a nemzetközi gazdasági környezet sem kedvez: a Fed kamatemelési ciklusa miatt a világgazdaságban a befektetők a kockázatosabb feltörekvő piaci befektetések helyett a biztonságosabb, és a kamatemelések miatt már relatíve nagyobb hozammal kecsegtető befektetéseket kezdték keresni, aminek többek között Törökország és Argentína is áldozatul esett, és a helyzet Venezuela dolgát sem könnyíti meg. Erősen kétséges tehát, hogy a kormány válságkezelési intézkedései mennyire lesznek hatásosak, miközben a megszorítások tovább erősíthetnek két trendet: az elvándorlást és az utcai erőszakot.

2014 óta 2,3 millió venezuelai vándorolt el főleg a környező országokba, ami miatt például Ecuador nemrég le is zárta határait a menekültek előtt. Már ott tart a helyzet, hogy a többi szomszédos ország is fontolgatja, hogy lezárják a határokat, augusztus végén az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) Állandó Tanácsa már rendkívüli ülést hívott össze a venezuelai migrációs válság miatt. És ha a menekülésre a határzárak miatt nem lesz lehetőség, az további belső feszültségekhez, a rendőrség és a tüntetők közti összecsapásokhoz és emberáldozatokhoz vezethet.

Borítókép: Emberek állnak sorban a benzinkútnál órákon át, hogy benzinhez jussanak. Caracas, Venezuela, 2002.12.21. Fotó: Paula Bronstein/Getty Images