Focimeccsekre azért megtartaná a cafeteriát a Fidesz

09
2018.11.07. 09:43 Módosítva: 2018.11.07. 09:43

A Fidesz 2010 óta harmadik egymást követő ciklusában a nagy szakítások híve lett: legutóbb a lakás-takarékpénztárak állami támogatását vitték le – két nap alatt – 30 százalékról nullára, módosítás helyett egyszerűen eltörölték az előadó-művészeti tao rendszerét, a nyáron pedig jókora felháborodást kiváltva gyakorlatilag teljesen eltörölték a cafeteriajuttatásokat. Ez utóbbiból azonban most visszakozik a kormánypárt. Egy, a parlament előtt lévő módosító javaslat szerint ugyanis

sportrendezvényekre és kulturális szolgáltatásokra továbbra is lehetne adómentes juttatásként jegyet adni a dolgozóknak.

Vagyis továbbra is adómentesen adható 

  • sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet,
  • valamint „kulturális szolgáltatás igénybevételére (muzeális intézmény és művészeti létesítmény kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére ) szóló belépőjegy, bérlet,
  • továbbá könyvtári beiratkozási díj."

A javaslatot egy amolyan fideszesen összerakott, az  „egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról szóló" salátatörvény elemeként nyújtotta be Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke november 6-án. A javaslatokat a gazdasági bizottság már megszavazta, a következő hetekben pedig a parlament elé kerülhet.

A módosítás magyarázata szerint a változtatás 2019-től lenne érvényes, és sportrendezvényekre, valamint kulturális programokra külön-külön a minimálbér összegéig lehetne adómentesen juttatni jegyeket. 

A focimeccs-cafeteria visszaállítása mellett ebben a törvényben kodifikálják az előadó-művészeti tao rendszerének eltörlését, amiről már korábban döntött a kormány, és sok kis változtatással tovább komplikálja a társasági adókedvezmények rendszerét, különösen ami a külföldi vállalatok tao-kedvezményeire vonatkozik. 

Lakbérre, utazásra nem, focimeccsre igen

A nyáron benyújtott és elfogadott adócsomag részeként a kormány a Szép-kártyán kívül kivezette az adómentes juttatások rendszerét, vagyis a cafeteria-rendszert. Így a nyár óta megszűnt

  • a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége,
  • a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentessége,
  • a kockázati biztosítás munkáltató által megfizetett díjának adómentessége (ide tartoznak az önkéntes pénztárak, a nyugdíjbiztosítások és az egészségbiztosítások is),
  • a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentessége,
  • a sportrendezvényre szóló belépők adómentessége,
  • a kultúrautalványok adómentessége,
  • és a készpénzben kifizethető 100 ezer forintos juttatás kedvezménye is.

Ez a döntés a kormányon kívül senkinek sem tetszett, olyannyira nem, hogy a szakszervezetek még tegnap is tüntettek az Alkotmány utcában azért, hogy állítsák vissza a cafeteria-rendszert. A dolgozók képviselőinek az a legnagyobb bajuk, hogy az adómentes juttatások nélkül a dolgozóknak jelentősen visszaesik a jövedelmük.

Igaz, a kormány álláspontja szerint a munkaadók majd beépítik a juttatásokat az alapbérbe, vagyis annyival növelik a bért, amennyivel kevesebbet adhatnak béren kívül, ám a szakszervezetek egyáltalán nem bíznak ebben.  És érthető módon a cégek sem örültek a cafeteria eltörlésének, mert így bért kellene emelniük, hogy ne zúgolódjanak a dolgozók. 

A kormány eddig viszont hajthatatlan volt, és bár a sajtó a munkaadók és munkavállalók panaszaitól volt hangos, a kormány pedig egyeztetett is velük a kivezetésről, Varga Mihály a nyáron azt nyilatkozta, hogy „a szavazásig nem merült fel olyan új, hangsúlyos szempont, amely a kormány kiinduló javaslatát érdemben módosítaná". 

Ehhez képest most mégis módosulna a rendszer, de nem azokon a pontokon, amik felmerültek a vitákban. Azért ugyanis nem panaszkodtak a szakszervezetek, hogy a dolgozók nem tudnak majd meccsre vagy könyvtárba járni, hanem például hogy nem kaphatnak majd támogatást a közlekedésre, vagy arra, hogy kifizessék a lakbért. 

(Borítókép: Beléptetés a  Dunaújváros Stadionba egy 2014-es meccsen - fotó: Huszti István / Index)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?