Ha megmented a világot, gazdag is leszel

Valami ilyesmin gondolkodtam éppen, meg persze azon, hogy mennyire gyűlölök hajnalban kelni. Hajnali fél öt volt, és én éppen arra készültem, hogy 200 kiló szén-dioxidot lapátoljak a levegőbe egyetlen nap alatt. Csak hogy némi összehasonlításunk legyen, számítások szerint a klímakatasztrófa megállításához egyetlen ember legfeljebb évi 600 kiló szén-dioxidot juttathatna a légkörbe, de jelenleg mi magyarok átlagosan 8000 kilónyiért felelünk. Persze fejenként.

Én ehhez most csak egy repülőútnyi szennyezéssel járultam hozzá, ráadásul környezetvédelmi megfontolásból: meg akartam nézni, hogyan váltja meg a világot a Nestlé új, ökológiailag lebomló és környezetbarát csomagolásokat kifejlesztő kutatóintézete, amit éppen most adtak át Lausanne-ban. Persze mehettem volna kompozitműanyagból épített versenyvitorlással is, mint Greta Thunberg, de azért azzal némiképp nehezebben keltem volna át az Alpokon, mint a Lutfhansa menetrend szerinti járatával.

Szalagátvágó üzletemberek

A Greenpeace szerint az Unilever és a Pepsi mellett a Nestlé szennyezi a legtöbb egyszer használatos műanyaggal a Földet, tavaly például csak ez a cég 1,7 millió tonna ilyen műanyagot használt fel, ami közel 5 százaléka a világ teljes műanyagtermelésnek. Ahogy a környezetvédők anyagaiban áll, a Nestléhez hasonló multik szabadították a világra a szemétszörnyet, amit éppen ezért nekik is kéne legyőzniük.

Az biztos, hogy ebből nem sokat dobtak el Lausanne utcáin, ahol minden sarkon szelektív hulladékgyűjtők vannak, és egyébként is az egész város olyan rendezett, tiszta és élettelen, mint egy makettváros, amin modellvasút robog át a teljes hatás kedvéért. Itt alakult meg a Nestlé Csomagolástudományi Kutatóintézete, amely rögtön ötven tudóst alkalmaz, akik mind azon dolgoznak, hogy elérjék azokat az ambiciózus célokat, amelyeket most jelentettek be szinte mellékesen az öltönyös üzletemberek.

Azért esett a cég választása a csendes svájci kisvárosra, mert Henri Nestlé, a cég alapítója nem messze innen, a mindössze 18 ezer fős Vevey-ben találta fel a csecsemőtápszert, és itt nyitotta meg első üzemét is, ami aztán alig száz év alatt a világ legnagyobb élelmiszeripari cégévé nőtte ki magát. Sőt, máig ebből a rendezett kisvárosból irányítják a világbirodalmat, így az öltönyös üzletembereknek csak át kellett ugraniuk az ünnepélyes szalagátvágásra a Lausanne határában álló szolid épületbe, ami pont úgy néz ki, mint bármilyen épület Svájcban: látod rajta, hogy sokba került, csak az nem fér a fejedbe, hogy akkor miért néz ki úgy, mint egy random vidéki szakközépiskola.

A Nestlé el akarja érni, hogy 2030-ra legalább annyi műanyag palackot hasznosítson újból, mint amennyit gyárt, de ennél is nagyobb vállalás, hogy 2050-re karbonsemlegessé akarnak válni, azaz drasztikusan csökkentenék az üvegházhatású gázok kibocsátását, a maradékot meg ellentételeznék. Mindezt Mark Schneider, a cég vezérigazgatója jelentette ki, az újságírók vadul jegyzeteltek, villantak a vakuk is, közben pedig nem nagyon derült ki, hogy mennyire a munka elején járnak még. Ezt csak később magyarázták el a kutatóintézetben dolgozó tudósok, bár én egy kicsit még mindig gyanakszom, hogy ők csak statiszták voltak, mert lehetetlen, hogy valódi kutatók ilyen tökéletesen hozzák a Big Bang Theory karakterkliséit.

De térjünk vissza picit az ünnepélyes megnyitóra, előbb még jött pár kézszorítás, fotómosoly, meg Lausanne polgármestere, aki szerint mindez óriási lehetőség a városnak, és amikor azt éreztem, hogy ez az egész esemény csak annyira izgalmas, mint bármelyik multi éves jelentése köré szervezett sajtótájékoztató vagy a fentebb már emlegetett vidéki középiskola évnyitó ünnepsége, jött egy svájci pszichiáter, és elmagyarázta, hogy miért is fontos mégis ez.

Bertrand Piccard egyébként nem pszichiáteri minőségében lépett fel, mert nem mellesleg ő az első ember, aki napelemes repülő eszközzel, megállás nélkül körberepülte a Földet. Vagyis nagyon érti a zöld innovációt, vagy legalábbis szeret hosszan hőlégballonozni.

Piccard szerint a multinacionális cégeket két eszközzel lehet rávenni, hogy jobban szem előtt tartsák a környezetvédelmi szempontokat: az állami szabályozás mellett ugyanilyen fontos a vásárlók szavazata is, vagyis hogy milyen terméket vesznek meg, és miket kerülnek el.

A Nestlé most az állami szabályozást megelőzve lépett, és ezzel példát mutat más cégeknek

– magyarázta Piccard, aki azért azt is hozzátette, hogy a cég üzletileg is helyes döntést hozott, hiszen már mindenkinek értenie kell, hogy a környezetvédelem nemcsak fontos, de jövedelmező is.

Ez az a szempont, ami nagyon kevés hangsúlyt kapott az elmúlt hónapok klímakatasztrófáról szóló vitáiban az újságcikkektől a Facebook-posztokig. A klímavédelemnek jelenleg erős globalizációellenes, antikapitalista felhangja van, és ebben a narratívában a multinacionális cégek a profitéhes gonosz szerepét kapták, akik az emberi vágyakat kihasználva felelőtlenül mérgezik a Földet. Nem lehet letagadni, hogy a profitorientált cégek a piac logikája szerint működnek, de éppen ezért fontos, hogy ezek a piaci szempontok megjelenjenek a megoldás keresésekor.

Mindenkinek megvan a maga szerepe: az aktivisták látványos akciókkal gyakorolnak nyomást a közvéleményre, amitől sokan megváltoztatják a fogyasztási szokásaikat, amikor pedig ezek a másként fogyasztók elérik a kritikus tömeget, akkor egyrészt a politikusok a választói akaratot követve elkezdik szabályozni a piacot a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével, másrészt a cégek is változtatni akarnak, hiszen az ő érdekük az elégedett vásárló, aki náluk költ. A rendszer így működik, így kapnak értelmet Greta Thunberg látványos akciói is.

Ráadásul van egy kissé antidemokratikus, mégis nagyon hatékony tényező, ami miatt jelenleg a cégek hatékonyabban tudnak fellépni a környezetvédelem érdekében, mint a kormányok: a klímaszorongás jelenleg ugyanis nem a többség hobbija, csak a nyugati ember, azon belül is a jómódú középosztálybeliek divatbetegsége. A legtöbb országban a klímakatasztrófa elleni lépések olyan választói elégedetlenséggel járnak, amit sok politikus nem vállal be: a cégek viszont a profitot nézik, náluk egy párizsi orvosnak sokkal több szavazata van, mint egy nyíregyházi karosszérialakatosnak, hiszen többet is költ. Így a nyugati középosztály klímaparáira a cégek előbb fognak válaszolni, mint a kormányok. Ráadásul a multinacionális cégek döntései, ahogy az a nevükben is benne van, nem állnak meg a határokon: azért lesz kevesebb szemét Malajziában, mert a német egyetemisták nem isznak majd több Nescafét, ha a Nestlé nem tünteti el a szemetét a délkelet-ázsiai tengerpartokról. Ezt a német kormány nem bírná elérni.

Ráadásul mindez nemcsak azért hatalmas üzlet, mert újabbnál újabb projektek indulnak majd a szemét feldolgozására: a környezetvédelem innovációra késztet és a piac újraosztásával kecsegtet. Hogy mást ne mondjak, hatalmasat fog kaszálni az a cég, amelyik először levédeti a lebomló és mégis biztonságos PET-palackot. A hatékonyság gyorsabb sikerrel kecsegtet, még úgyis, hogy nekik, mármint a cégnek, mint szervezetnek, még akkor is mellékes, hogy az új palackokkal több százezer tengeri teknőst mentenek majd meg, ha egyébként a cégben dolgozó szakemberek számára vélhetően ez egy nagyon is fontos szempont.

Kutató, fehér köpenyes tudósok

A csomagolástudomány ilyen mélységeibe már nem az ünnepségen, hanem a laborbejáráson tekinthettem be, ahogy csak veszélyesen unalmas, latinos hangzású szakszavakkal pingált falú, rémisztő szakadékba nézhet bele az ember, ahonnan fehér köpenyes tudósok néznek fel rá, és vészjóslóan olyanokat suttognak, hogy gyere közelebb, és bármit megtudhatsz az újrahasznosított polietilén-tereftalát pellet élelmiszeripari felhasználásáról.

Először is, a műanyagszennyezés csökkentésének három útja van: a csomagolásmentes terjesztési rendszerek fejlesztése, az újrahasznosított anyagok használata és a biológiailag lebomló anyagok, sőt műanyagok használata.

Véronique Cremadis-Mathis, a Nestlé fenntarthatósági elnökhelyettese szerint ezek közül nincs olyan, ami minden problémára megoldást jelent.

A helyzetet ugyanis bonyolítják a kulturális sajátosságok, a vásárlói szokások, vagy éppen egy adott piac infrastruktúrája.

A csomagolásmentes rendszerek közül például a Nestlé büszke arra, hogy részt vesz a New York után most már Párizsban is működő Loop tesztelésében, ami amúgy a magyar származású Tom Szaky zöldmilliomos egyik nagy reményekkel és még nagyobb profittal kecsegtető vállalkozása. Ez a rendszer többször használható csomagolásban küld élelmiszereket és háztartási tisztítószereket az előfizetőknek, így például a Häagen Dazs fagyi trendi fémtégelyben érkezik, és ezt is kell visszaküldeni, hogy ha kiettük belőle, persze evőkanállal, tizenöt perc alatt a kanapén tévét nézve.

Vagy ott van a Nestlé állateledele, a Purina, amit Svájcban már újratölthető fémdobozban vehetünk meg, sőt tölthetünk újra a szupermarketekben. Na képzeljük el, hogy a bébiételt is ilyen rendszerben árulják, mondjuk Mozambik alsón. Egyrészt a Nestlé nem tudná garantálni, hogy ilyen körülmények között is biztonságosan fogyasztható marad az élelmiszer, amit árul, másrészt a fogyasztók nagyon hamar elpártolnának tőle és inkább megvennék a légmentesen csomagolt konkurenciát. Vagyis ugyan csökkenne a Nestlé bevétele, de nem csökkenne a szemét.

De a műanyag újrahasznosítása sem olyan egyszerű, mint ahogy azt képzeljük. Egyrészt Nyugat-Európa egyes államainak kivételével a szemétfeldolgozás rendszere még nem elég fejlett ahhoz, hogy minden műanyagot újrahasznosítsanak. Amíg sok országban a háztartási hulladékot az összegyűjtés után még mindig egyszerűen a tengerbe öntik, addig az újrahasznosítható csomagolás nem azt jelenti, hogy azt a csomagolást tényleg újra is hasznosítják. Ezen a kormányok mellett természetesen a hulladékért felelős cégeknek is dolgoznia kell, ezért indítottak például ilyen, szelektív hulladékgyűjtést támogató projekteket Indonéziában, de még az sem elég, ha minden egyes pillepalack aztán el is jut a szelektív hulladékgyűjtőbe.

Ahogy egy Sheldon Cooperre feltűnően hasonlító svájci kutató magyarázta, az élelmiszerrel érintkező anyagok esetében fontos, hogy minden szennyeződéstől megtisztítsák azokat, így jelenleg egy-egy palackban mindössze 25 százalék az újrahasznosított műanyag. A cél éppen az, hogy ezt 100 százalékra emeljék, ráadásul úgy, hogy közben az árát is csökkentsék, mert jelenleg az újrahasznosított műanyag beszerzési ára sokszorosa az újonnan gyártottnak. A Nestlé büszke, hogy már vannak olyan termékei is, amikben az újrahasznosított műanyag aránya 35 százalék, sőt elkészült az első száz százalékban újrahasznosított palack is. Csak ez még túl drága az árérzékeny ázsiai és afrikai piacokra.

A legnehezebb persze a biológiailag lebomló műanyag megalkotása, mint azt a Leonard Hofstadterre emlékeztető kutató elmagyarázta. Egyszer használatos, lebomló műanyag poharak ugyan már léteznek, de üdítőt vagy vizet ezekben hosszú távon nem lehet tárolni. Az ok nagyon egyszerű: ami nyolcvan nap alatt lebomlik az erdei avarban, az nyolc óra múlva már elkezd lassan, de biztosan bomlani. Egyenesen bele a vízbe vagy üdítőbe, amit még meg sem vettünk, sőt vélhetően még úton van a bolt felé.

A cél éppen ezért egy olyan műanyag létrehozása, amely speciális körülmények között, gombák vagy baktériumok jelenlétében kezd csak lebomlani, és komposztálás után biogázként lehet majd hasznosítani. Például a palackozó üzem működtetésére. Mindez az erdőben eldobott szemét problémáját nem fogja megoldani, de megfelelő szelektív hulladékgyűjtés mellett fenntarthatóvá tenné a rendszert.

Éppen ez az, amiért a környezetvédők greenwashingnak, vagyis egyszerűen környezetvédelemnek álcázott pr-tevékenységnek tartják az ilyen műanyagok fejlesztését: a Greenpeace tanulmánya szerint ezek a fejlesztések a belátható időn belül nem lesznek olyan olcsóak, hogy alternatívát jelentsenek az egyszerű műanyagoknak, és egyébként is, olyan országokban kéne megoldani a hulladékfeldolgozást, ahol most a legtöbb szemét egyszerűen a tengerben, vagy a lakott területek szélén kialakított illegális hulladéklerakókban végzi.

A Greenpeace inkább a csomagolásmentes-rendszerek fejlesztését támogatná. Bár ilyen rendszereket ugye a Nestlé is támogat , de inkább csak a fejlett piacokon, ahol megfelelőek a higiéniás körülmények. Hogy kinek lesz igaza, az pár éven belül kiderül: ha a lebomló műanyagok nem segítik a szeméthelyzet megoldását, akkor a csomagolástechnikai fejlesztésekbe ölt sok millió euró nem greenwashing lesz csupán. Hanem kidobott pénz.

De addig is maradnak az apró sikerek: mint például az, hogy a Szerencsen gyártott Nesquik instant kakaó papírcsomagolására már csak olyan vékony műanyagréteget húztak, hogy a zacskót akár az újságpapírral együtt is újra lehet hasznosítani.

Iszonyatosan sok szemetet és mérget lehelő gyárakat. De emellett például békét is, hiszen soha nem volt olyan békés a világ, mint most, amikor minden háborúval a gazdasági összeomlást és a külföldi tőke menekülését kockáztatják az országot. De hogy mondjak még durvábbat: az élelmiszeripar hozta el azt a rémisztő kort, amiben először a világtörténelemben nem a gazdagok, hanem a szegények kövérek. De az élelmiszeripar hozzájárult a női emancipációhoz is, hiszen minden székelykáposzta-konzervvel, instant kakaóval vagy löncshússal eggyel kevesebb nőnek kellett reggelit, ebédet és vacsorát főznie, és lehetett végre tanár, orvos vagy traktoros.

A világ egy száguldó vonat. Jutott eszembe, meglepő módon nem egy Miskolc felé döcögő MÁV-szerelvényen, hanem a Genfbe robogó svájci közérdekűn, amikor már 16 órája utaztunk oda-vissza néhány fehér köpenyes tudós és egy jól bevilágítva rohadó műanyag pohár miatt. Nem a vonat döcög, hanem a hasonlat, jutott erről eszembe rögtön, de nem is ez a lényeg, hanem hogy az elkövetkező évek nem csak azt fogják eldönteni, hogy a multik gonoszak-e, vagy sem. Hanem hogy képesek-e sikeresek maradni egy remélhetőleg zöldebb világban.

Utunkat a Nestlé fizette, de a tartalomba nem volt beleszólásuk.

(Borítókép: Huszti István / Index)