Újabb váratlan nehézség fenyegeti a Dunaferrt

2020.10.21. 20:20

Akár már a héten leállhat a nyersvas- és acéltermelés a Dunaferrben, ha a MÁV Záhonynál a múlt héten elrendelt vágányzára továbbra is megakadályozza, hogy a vállalatnak szánt nyersanyagokat tartalmazó vasúti kocsik eljussanak Dunaújvárosba – írta a Portfolio.  A portálnak név nélkül nyilatkozó logisztikai és szállítmányozási szakember szerint ez akár már rövid távon is a vállalat csődjéhez vezethet. 

Kapcsolódó

Dunaferr: a bérek kifizetését követelik

A dolgozók új kollektív szerződést is szorgalmaznak.

Elsősorban azért, mert a vasgyár működése arra épül, hogy folyamatosan rendelkezésre áll a gyártáshoz szükséges alapanyag, azonban ha az ellátási, logisztikai lánc sérül, akkor a lánc későbbi elemei kezdhetnek akadozni. Ha a mostani késedelem miatt le kell állítani a gyár két nagy olvasztótégelyét, a technológia sajátosságai miatt akkora költséggel jár, hogy az az egyébként is kritikus anyagi helyzetben lévő vállalat végét jelentheti. 

A Portfolio értesülését a Dunaferr vezetősége nem kommentálta, mindössze annyit közöltek,

bíznak abban, hogy az ügyben közbenjár majd a magyar állam,

tekintettel arra, hogy a céggel kapcsolatban lévő valamennyi alvállalkozónál dolgozót is beleértve harmincezer munkavállaló sorsa a tét.

Kapcsolódó

Egyre nagyobb bajban a Dunaferr, részletekben utalják a fizetéseket

Dunaújváros legnagyobb munkáltatója 4500 embert lepett meg a rossz hírrel éppen fizetés előtt.

A cikk megjelenését követően hamarosan megérkeztek a MÁV válaszai is. A vasúttársaság szerint a vágányzár elrendelésére biztonsági okokból szükségessé vált karbantartások miatt kényszerültek, de valamennyi érintett vállalatot értesítették. Mint írják, a MÁV aktív egyeztetést kezdeményezett, hogy a vállalatokkal együtt a megfelelő megoldáscsomagot kidolgozzák a vágányzárban érintett átrakóterületek helyett a térségben más logisztikai bázisok elérésére.

A Dunaferr vasúton történő nyersanyag-ellátása folyamatosan biztosított, kedden el is indult az első tehervonat.

Az átrakókörzetben a most lezárt vágányokon várhatóan 2021-ben indulhat újra a forgalom.