Az EU büntetővámot vet ki amerikai termékekre

2020.11.09. 23:51

Az Európai Unió új vámtarifákat készül bevezetni amerikai importtermékekre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntése alapján a Boeing amerikai repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott támogatások miatt

– jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős alelnöke hétfőn.

A Kereskedelmi Világszervezet október közepén engedélyezte az Európai Uniónak, hogy négymilliárd dollár értékű amerikai terméket sújtson büntetővámmal a Boeingnek nyújtott, tiltott támogatások miatt – adta hírül az MTI.

Kapcsolódó

Magyar termékek is vannak Trump vámlistáján

Nem lehetnek boldogok a sajtkészítők. De ne emeljük ki őket, ez szinte bármely tejipari termék készítőire igaz lehet most.

Amint azt az Európai Unió számos alkalommal jelezte: kész bármikor felfüggeszteni vagy visszavonni az adókat, ha az Egyesült Államok megteszi ugyanezt

– fogalmazott. Dombrovskis reményét fejezte ki, hogy javulni fognak az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi kapcsolatok az új amerikai adminisztráció hivatalba lépését követően.

Információk szerint a Boeinggel kapcsolatban a vámtarifákról előzetesen közzétett uniós listán az amerikai termékek széles skálája található, egyebek mellett fagyasztott hal és más tengeri élelmiszerek, szárított gyümölcs, dohányáru, égetett szeszek, valamint divattermékek, motorkerékpár-alkatrészek és mezőgazdasági haszongépjárművek.

Az amerikai kormányzat tavaly október 18. óta tíz, illetve huszonöt százalékos pótvámmal sújt számos európai terméket az olívabogyótól kezdve a borokon, a whiskyn, a kekszeken, a sajtokon, a kagylókon és rákokon keresztül a repülőgépekig. A júniusi adatok szerint évi 3,1 milliárd dollár értékű európai termék szerepelt a feketelistán.

Az Egyesült Államok, valamint a Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát és Spanyolországot képviselő Európai Bizottság között 2004 óta húzódik vita a világ két legnagyobb repülőgépgyártójának, az amerikai Boeing és a francia Airbus szubvencionálásáról. A WTO vitarendezési testülete 2018 májusában az Európai Uniót, 2019 áprilisában viszont az Egyesült Államokat marasztalta el.

A WTO háromtagú választott bírósága tavaly októberben mondta ki, hogy évi 7,5 milliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államoknak az Airbusnak kölcsönök formájában nyújtott, tiltott uniós támogatások. Ezért engedélyezte, hogy az Egyesült Államok 10, illetve 25 százalékos büntetővámot vessen ki 7,5 milliárd dollár értékű európai termékre. Az unió több mint tízmilliárd dolláros kártérítési igényéről tavasszal kellett volna meghozni a döntést, ám a koronavírus-járvány ezt is késleltette.

Tavaly október óta mindkét fél tett lépéseket, hogy eleget tegyen a WTO előírásainak. Washington állam például visszavonta a Boeingnek nyújtott adókedvezményeket, az Airbus pedig módosította a francia és a spanyol kormánnyal kötött megállapodásait, azaz nagyobb kamatot fizet az A350-es típus fejlesztéséhez kapott állami hitelek után.